Ártatlan tinifilmből az évek során a young adult-trend gyűlölt ikonjává vált Az éhezők viadala-széria, és bár ezt könnyű lenne elintézni azzal, hogy a népszerűség növekedésével együtt jelentek meg az utálók, minden jóindulatom ellenére is azt kell mondjam, kicsit rászolgáltak erre a filmek. Sokáig csak a rosszmájú megjegyzések terepe volt azt mondogatni, hogy csak a pénz miatt vágják ketté egy könyvadaptáció befejező részét, de a 3/1. rész ennél a trilógiánál tökéletesen bizonyította, most már semmilyen kreatív szemponttal nem indokolható a Harry Potter által elkezdett trend. De az igazán szomorú az, hogy a hatalmas durranásnak beharangozott zárórész sem mutatta meg, mi értelme volt csigázni a nézőket.
Egy év alatt szinte semmi nem maradt meg bennem az előző felvonásból, de az igen, hogy egy nagy csata ígéretével váltunk el Katnisséktől - amelyből a következő filmre végül egy távolról szemlélt bombázás lett. És a továbbiakban is hasonló módon marad adós az alkotás a tavaly 2 órán keresztül alapozott óriási fináléval, nagy durranások helyett ugyanis hőseink mérföldekkel a frontvonal mögött járnak, háború helyett pedig a Viadal harmadik újrajátszásaként is felfogható csapdahatástalanításban élik ki magukat. De abban is másolja a forgatókönyv az első két részt, hogy Katniss ezúttal sem bízhat meg az oldalán küzdőkben, amiben lenne is fantázia, ha a Kapitólium trükkjei által nem pont az ártó szándékkal is felszerelhető szereplők haláloznának el elsőnek. Akcióthrillerként tehát egy rövid, és erősen a rendező korábbi művét, a Legenda vagyokot idéző szakaszt leszámítva feleannyira sem funkcionál olyan jól a mű, mint az első két adaptáció, pedig fináléként nem hogy ezt a szintet, de még többet is kéne mutatnia. (Arról nem is beszélve, hogy Suzanne Collins valószínűleg jóval kegyetlenebbre írta meg az itt PG-13-as szeméremmel előadott történéseket.)
És nem ez az egyetlen pont, ahol képtelen lecsapni azokat a labdákat, amelyekről azt gondolnánk, egy egész filmnyi alapozás bőven előkészítette őket. Az elmaradhatatlan szerelmi háromszög egyre inkább csak szavakban jelenik meg a szereplők számára, hogy végül egy egészen felszínes és kínos húzással tegyék Katniss számára egyértelművé a választást. Főszereplőkből egyébként is sebezhető hős helyett egy robotikus harci gép lett, akinek igazán már dilemmái és félelmei sincsenek, csak halad előre rendíthetetlenül megvalósítani saját maga által kijelölt feladatát: megölni Snow elnököt. Az ígéretesen induló, de aztán az előző részben gyorsan háttérbe szorított politikai filozófia is rengeteget veszít összetettségéből, a gondolatiság leginkább az előző epizódok paneljeinek és szófordulatainak ismétlésévé válik, gyakorlatilag egy olyan párbeszéd, emberi sors nincs, amely ha nem is hordoz magában forradalmi gondolatokat, de legalább valódi tartalommal rendelkező és nem csak egy üres klisé. Ugyanakkor az utolsó fél órában a mű megmutatja, hogy Az éhezők viadala még mindig messze az egyik legértelmesebb dolog, amivel a 14-18 éveseket megcélozzák a médiában. (Bár ha az idén nyáron megjelent blockbusterekből indulok ki, lehet, hogy ezt nem is kell egy korosztályra leszűkítenem...)
Ezzel együtt A kiválasztott 2. része sokkal inkább működik úgy, mintha két regényből zanzásították volna, egy kettészedése helyett: mindenre és mindenkire csak tessék-lássék jut idő, a korábban elindított szálakat alig sikerül elvarrni, és a forgatókönyvírói igyekezet jelentős részét az köti le, hogy az összes fordulóponthoz sikerüljön eljutni. Befejezése pedig több van, mint A király visszatérnek, de egyáltalán nem azért, mert ennyi mindent szeretett volna Francis Lawrence elmondani, hanem mert láthatóan neki sincs fogalma, milyen konklúzióra futtassa ki művét.
Így válik lenyűgöző lezárás helyett önmaga árnyékává Az éhezők viadala záródarabja, amely jórészt ugyanolyan élettelen és lapos, mint elődje, és csak látványban és izgalmakban képes egy hangyányival többet mutatni. Egy ügyetlen csattanó egy ígéretesen induló sztori végén, amely így utólag a legkevésbé sem tudja megindokolni, miért kellett még 3 filmet hozzácsapni az elsőhöz. Ez pedig különösen is sajnálatos azt nézve, hogy egyáltalán nem kellett volna ezeknek az alkotásoknak csak pénzcsinálóként működniük, és az első rész alapján egy maradandó széria is lehetett volna Collins műveinek adaptációiból - ha nem is a filmtörténelem egészét nézve, de műfaján belül mindenképpen.
6/10
