Rejtő Jenő írásait képtelenség filmre vinni, mert egyszerűen nem lehet visszaadni az írásai lebilincselő stílusát. Még Bujtor Istvánnak is beletört a bicskája a feladatba, hiába drukkoltunk teljes gőzzel, A három testőr Afrikában sajnos nem lett az igazi. Madarász Isti nem volt olyan dőre, hogy a könyveket vigye filmre, nagyon okosan arra vállalkozott, hogy Rejtő Jenő szellemét idézze meg egy tévéfilm keretein belül. Rejtő Jenő nagy rajongójaként aggodalommal telve ültem le a tévé elé, de hamar megnyugodtam, istenien szórakoztam ezen a kiváló stílusgyakorlaton, amely bátran mert kreatívan hozzányúlni a nem éppen irodalmi mélységű alapanyaghoz, és méltó módon állított emléket a ponyvaregény koronázatlan királyának. Kötelező darab!
Martin-nak, a pincérnek (Nagy Péter) ez az első napja az új munkahelyén, amely egy rendkívül különleges kávéház, a ponyvaregényírók törzshelye. A főnök (Haumann Péter) fiának, Gerzsonnak (Molnár Gusztáv) írói ambíciói vannak, apuka, hogy segítsen neki, egy tartozás fejében megbízza a rekorder ponyaregényírót, Plock-ot (Schmied Zoltán), hogy kupálja ki a gyereket. És a határidő szorításában (melynek tétje nemcsak a pénz, hanem az esküvője is) elindul az írói fantázia...
Rejtő Jenő élete legalább olyan kalandos volt, mint a műveiben szereplő karaktereké, Reich Jenő néven született, színész akart lenni, de miután rádöbbent arra, hogy nincs hozzá elég tehetsége, bánatában világgá ment. Miután körbeutazta Európát, Észak-Afrikában is előfordult, Jelentkezett a francia idegenlégióba, de nem nagyon bírta a szolgálatot, így leszereltette magát, visszatért Budapestre, és belevetette magát az írásba. Szerkesztő lett, majd operettlibrettókat és színdarabokat írt, miközben P.Howard álnéven belevágott a ponyvaregényiparba, és miután művei elsöprő sikert arattak, gyakorlatilag éjjel-nappal írt, ontotta magából az írásműveket (érdekesség, hogy westernregényeket is írt, Gibson Lavery álnéven). A sok munka kikezdte az idegeit, és az egészségét, legyengült szervezete nem bírta ki a munkaszolgálatot, 1943. január 1-jén halt meg Oroszországban. Művei ma is töretlen népszerűségnek örvendenek, Korcsmáros Pál zseniális képregényei (amelyeket személy szerint imádok, a könyv alakban nemrégiben megjelent kiadásai mind megvannak) mára már szintén legendássá váltak, nem véletlenül, a képek tökéletesen visszaadták a regények hangulatát.
Rejtő Jenő műveiből csak néhány klasszikus részlet kerül bemutatásra ebben a remek tévéfilmben, az alkotók nem arra helyezték a hangsúlyt, hogy a könyvekből idézgessenek vég nélkül, inkább a ponyvaregények hangulatát és az ebben a műfajban alkotó írók mindennapjait sűrítették egy kávéházi miliőbe. A ponyva az irodalom perifériája, a komoly írók nem teszik be a lábukat ebbe a vendéglátóipari egységbe, a bohém alkotók viszont ott ülnek az asztaloknál reggeltől estig, itt írják meg a regényeiket, egymásból merítenek ihletet, és természetesen a kávéból és az alkoholból. Plock egy komoly írói válságot él át, kiadott egy verseskötetet (hogy végre komolyan vegyék, mint alkotót), ami nagyon csúnyán megbukott, komoly adósságba keveredett, menyasszonya van, akivel az esküvőre készülnek, de jelen körülmények között erre nem nagyon van lehetőség. Először nem akarja eladni magát, de végül elsősorban a lány miatt dönt úgy, hogy belevág a lehetetlennek tűnő feladatba, és viharsebesen összedobja A fekete múmia átka című könyvet, öröm nézni, ahogyan a kiégett írónak visszatér az alkotóereje.
A történet fordulatos, miközben íródik a regény, korrajzot kapunk, valamint az írói lét sötétebb oldalába is beletekinthetünk, és természetesen megelevenednek a regények is. Nagyon sokféle stílust kellett egységesíteni az alkotóknak, ami kiválóan sikerült, vígan játszanak a karakterekkel, egyetlen percre sem lankad a figyelem, kiválóan szórakozunk, kapkodjuk a fejünket a fordulatokon, együtt lélegzünk a szereplőkkel, teljes szívünkből drukkolunk, hogy határidőre elkészüljön a vállalt írásmű, és legyen már végre happy end. A legvégső fordulat pedig falhoz vág, szíven üt, kifacsar, és mégis tökéletesen lezárja ezt a rövid, de annál tartalmasabb tévéfilmet, amely vissza tudja adni a néző hitét abban, hogy nincs hiány kreativitásban és tehetségben a magyar filmesek körében, Madarász Isti nevét megjegyeztük, ahogyan Hegedűs Bálint forgatókönyvíróét is.
A színészi játék simán zseniális, Schmied Zoltánról kiderült, hogy nagyon fekszik neki a film noir. Molnár Gusztáv nagyon tehetséges, Radnay Csilla nem csak szép, de jól is játszik, Hegedűs D. Géza rövid jelenetében teljes emberábrázolásra volt képes. Kovács Lajos igazi Rejtő Jenő-i figura, Kovács Vanda, Józsa Imre, Hajduk Károly hozta a kötelezőt, Szervét Tibor és Haumann Péter egyetlen árnyalattal többet ripacskodik, mint kellene.
Élmény volt nézni ezt a sajnálatosan rövid tévéfilmet (egy óra mindösszesen a játékidő), amelyben annyi ötlet, helyzet és jellemkomikum van, hogy a nézőnek valóban olyan érzése van, mintha Rejtő Jenő könyvet olvasna, a hangulat tökéletesen átjön, dinamikus, jól szerkesztett, magával ragadó a film, csak egy-két felesleges mellékszál található benne (értem én, hogy a bukott író lelkiállapotát akarták bemutatni a ceruzát és hasonlókat áruló karakterben, de kevesebb talán több lett volna) de ennél több hibát tényleg nem tudok felróni Madarász Istinek, mondanám, hogy nagyfilmet neki, de azonnal, de ezzel már elkéstem, hiszen jövőre jön a Hurok, amit természetesen ezek után biztosan meg fogok nézni.
9/10
(FilmBaráth)
-----------------------------
Furcsa helyzet, hogy bár Rejtő Jenő hazánk egyik legpopulárisabb írója, számtalan művéből szinte alig köszönt vissza valamennyi a filmvásznon. Persze kézenfekvő magyarázat erre, hogy a jórészt egzotikus helyszínek jelentős akadályt gördítenek a mindenkori alkotók elé, arról nem is beszélve, hogy jellegzetes stílusa nem teszi a legkönnyebben adaptálható szerzők egyikévé. Amikor a Filmalap mégis egy Rejtő-feldolgozásba fogott, előbbit azzal kerülték meg, hogy egy olyan novelláját vették elő, amely nem a sivatagban vagy a tengeren, hanem egy kávéházban játszódik. A második, lényegesebb nagyobb problémát viszont sajnos a legjobb szándék ellenére sem sikerült áthidalni.
Ez a produkció ugyanis tökéletes bizonyítéka annak, hogy a Rejtő műveiben rejlő humort vizuálisan sokkal nehezebb szellemesen visszaadni - elvégre a klasszikus "elhagytam a késem" poén sem üt, ha már a jelenet elején látjuk, hogy kinek a hátában kötött ki. Igaz, azt sem teljesen értem, sokszor miért pont a szerző leghíresebb sorait kellett újrahasznosítani, ezekből ugyanis legtöbbször erőlködő oldalba böködős átiratok születtek, mintha külön fel kellett volna hívni a nézők figyelmét, hogy kinek a darabjáról van szó. Ennek megfelelően az egész mű burleszkje is nehezen épül fel, az első fél órában túl kell tennünk magunkat jó néhány nagyon modorosan előadott, csetlő-botló viccen. Rögtön csak a fiktív ponyvák jelenetei működnek, maga a kávéházi szál csak az utolsó percekre alakul elnagyolt, bárgyú mozdulatokból egy ötletes, intelligens szatírává.
A fekete múmia átkában pont azt lehet szeretni, hogy drámaként lényegesen otthonosabb, mint vígjátékként, a forgatókönyv pedig ügyesen szövi be a sorok közé Rejtő élettapasztalatát és cinikus véleményét kiadókról, ponyvaregény-írókról és a korabeli irodalmi életről. Ez a játék izgalmasabb is talán, mint maga a film, kitalálni, hol utal magára, megtörtént esetekre, létező alakokra a szerző, vagy éppen hol viszi el a szkript ezeket az utalásokat egy egészen bátor, kortárs irányba.
Remekműnek ettől még nem nevezném, de a nem annyira működő humor helyett ezeken az apróságokon elevickél a szokás szerint egy órásra szabott játékidő. Madarász Isti is sokat tesz azért, hogy a keze alatt egy lendületes, kiegyensúlyozott filmmé álljon össze a produkció, és még ha a vígjátékot nem is mondanám az ő terepének, a filmbéli regények látványos stílusgyakorlatait jó érzékkel viszi végig. (Úgyhogy kénytelen vagyok ugyanazt írni, mint A legyőzhetetlenek esetében: egy jó forgatókönyv kellene neki nagyon.)
Úgyhogy bár a hatalmas ovációt legkevésbé sem tartom indokoltnak (és feltételezem, leginkább annak szól, hogy végre újra hozzá mert nyúlni valaki Rejtőhöz), pozitívumok kétségkívül vannak A fekete múmia átkában, és éppenséggel nem azon a fronton, ahol vártam volna. Úgy érzem viszont, azt nem tudta levetkőzni, hogy mint minden tévéfilm, kicsit a magyar filmgyártás mostohagyereke, amely sem a kellő figyelmet nem kapja meg, sem egészséges elvárásokat nem támasztanak vele szemben.
7/10
(danialves)
A fekete múmia átka teljes honlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
