"A cipész maradjon a kaptafánál" - tartja a közmondás, és filmek terén sokszor mi is gondolkodás nélkül rábólintunk erre, amikor egy alkotó kilép a komfortzónájából, akkor pedig főleg, ha ezzel még meg is bukik. Kevin Smith azonban nem egy ijedős típus, és a kortárs filmesek közül műfajilag az egyik legváltozatosabb pályafutást tudhatja maga mögött (noha rajongói szemében valószínűleg csak a View Askewniverse darabjai igazán kiemelkedők ebből az életműből). Két nagyon is hasonló tőről fakadó vígjáték után az első lépés Smith számára ezen az úton a Chasing Amy volt, amelyet bár ugyanabban az univerzumban helyezett el, a taplókomédiát egy intelligens romantikus drámára cserélte benne. Méghozzá tette ezt meglehetősen jó érzékkel, de annak a felismerésnek a hiányában, hogy az ő jellegzetességei nem feltétlenül illenek ehhez a műfajhoz.
Holden McNeil (Ben Affleck) egy menő képregényíró, aki társával és legjobb haverjával (Jason Lee) együtt az egyik legnépszerűbb kortárs alkotást jegyzi. Az egyik találkozón akad össze kolléganőjével, Alyssa Jones-szal (Joey Lauren Adams), akivel az első pillanattól kezdve remekül kijönnek, Holden pedig egyre inkább belehabarodik. Csak hogy mint hamar kiderül, van egy apró bökkenő: Alyssa leszbikus. Az érzéseinek főhősünk viszont már nem tud parancsolni, és barátja rosszallása ellenére is mindent megtesz azért, hogy összejöhessen szíve választottjával.
Kevin Smith első két filmje után megdöbbentő, mennyire érett alkotással kerültem ezúttal szembe, amelyben nem a Jay és Néma Bob szintjén mozgó poénok kerültek a középpontba (arról nem is beszélve, hogy rövid cameojukban a páros a rendező által alakított tagja hangsúlyosabb), hanem a nyilvánvaló vígjáték-elemek ellenére is egy komoly és őszinte párkapcsolati drámáról van szó. A film eleinte a szexuális beállítottsággal és nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák feszegetésének indul, és bár ilyen téren is remekel (amit jól jelez, hogy még 18 év távlatából is bőven van aktualitása), azonban idővel egy nagyon személyes, ugyanakkor mégis általános érvényű történet nő ki belőle, amelyet Smith szokásos szókimondó stílusa határozottan emberközelivé tesz. Ez persze azt is jelenti egyben, hogy ha nem is a tőle megszokott mértékben, de ugyanazok a figurák, ugyanaz az atmoszféra legalább a háttérben jelen vannak, és ha csak egy-két poén kedvéért is, de (elsősorban Bankyn keresztül) időről időre előlépnek, hogy oldják a hangulatot.
A rendező jellegzetességei azonban inkább ezeknek az ötletszerű pillanatoknak állnak jól, mint egy határozott elképzelésekkel rendelkező romantikus drámának: míg a kissé improvizatív jellegű komédiái számára nem volt probléma, ha szereplői többnyire értelmetlen, hosszas fecsegéssel töltötték meg a jeleneteket, az ugyanilyen jellegű dialógusok itt már egyenesen túlbeszéltnek tűnnek. És sajnos csak elvétve elég szellemesek ahhoz, hogy a 7-8 perces maratoni jelenetek alatt lekössenek, és ne váljanak egy ponton elkerülhetetlenül fárasztóvá. Smith gyakorlatilag a szövegre bízna mindent, miközben vizuálisan csupa ismétlődő sablonmegoldással vezényli le ezeket a párbeszédeket, amit helyenként a színészek kimódolt reakciói és az ezen kozmetikázni már nem képes vágás még külön ki is hangsúlyoz.
Akár egy mestermű is lehetett volna a Chasing Amy, de idegölően túl van írva és bő lére van eresztve ahhoz, hogy mondanivalóját frappánsan és szórakoztatóan tudja közvetíteni. Kétségkívül egy értékes film, ugyanakkor csak nagyon ritkán kellemes - avagy ironikus módon éppen az ellenkezője annak, amit a direktor például a két Shop-stoppal létrehozott.
7/10
A Comic strip - Képtelen képregény teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
