Ma már a 60 az új 40, erre a legjobb példa az ír óriás, aki ifjabb éveiben távol tartotta magát az akciófilmektől, mondván, hogy ő komoly színész, aztán egyszer csak úgy döntött, kipróbálja a műfajt, és annyira bejött neki és a közönségnek a stílusváltás, hogy az utóbbi időben szinte csak ilyen filmekben jeleskedik. Persze előbb-utóbb ő is és a néző is meg fogja unni, hogy szakmányban aprítja a rosszfiúkat, és vissza fog térni a komolyabb szerepekhez, de addig még jókat fog macsóskodni, mindannyiunk nagy örömére. 

William John Neeson Észak-Írországban, Ballymena-ban született, három leánygyermek mellé egyetlen fiúként. Átlagos gyerekkora volt, tanult, amatőr bokszoló volt, majd kötelességtudóan beiratkozott a belfasti egyetemre fizikát és számítástechnikát tanulni, de aztán beleunt abba, hogy ilyen jó kisfiú legyen, rájött, hogy nem neki való az állandó magolás, inkább elment egy kis élettapasztalatot gyűjteni. Hol máshol tette volna ezt, mint a Guiness sörgyárban, ahol targonakezelőként kereste a kenyerét, majd felkapaszkodott a ranglétrán és sofőr lett. Mindeközben egyre komolyabban foglalkozott a színészettel, olyan sikerrel, hogy egy idő után a dublini színház tagja lett. Komoly szerepeket játszott (pl. Lennie-t az Egerek és emberek-ben), elismert művész lett belőle, de a nagyközönség előtt ismeretlen volt a neve. A tévében vitézkedett főként, ebből a korszakból az egyetlen kiemelkedő alkotás, amelynek részese volt, nagy kedvencem, az Excalibur. amelyben nem rengette meg a világot az alakításával, viszont a forgatáson találkozott Helen Mirren-nel, akivel utána sokáig együtt éltek. A film története hamar rabul ejti a nézőt, azonban azután, hogy az országon úrrá lesz a rothadás, látványos törés következik be, túl sok lesz a misztika, és túl kevés a tartalom, ezért már nem tudja igazán lekötni a figyelmet. A zárókép gyönyörű, de a katarzis sajnos elmarad. Kár, mert valóban méltó feldolgozása az angol mondavilágnak. 

1986-ban gondolt egyet és keresett magának egy ügynököt Kaliforniában, akinek köszönhetően bekerült A Bounty című filmbe (üssenek agyon, verjenek meg, én nem emlékszem rá, pedig láttam a filmet), amelyben Anthony Hopkins-szal és Mel Gibson-nal játszhatott együtt. 1986-ban megkapta első főszerepét, de a Lamb nem hozta meg neki az áttörést. Marad a tévé, és a mellékszerepek az olyan kiváló alkotásokban, mint pl  A misszió, de persze inkább a tisztes középszerű mozik jutottak neki általában. Érdekesség, hogy együtt játszott a még szintén pályakezdő Julia Roberts-cel a Gördülő kavicsok című "örökbecsű" alkotásban. Még Clint Eastwood partnere is lehetett, azonban a Holtbiztos tipp sem tartozott a filmművészeti remekművek közé, így a karrier erősen stagnált. 1990-ben jött a fordulat, a Sam Raimi rendezte Darkman zajos siker lett, Liam kiválóan alakította a főszereplőt, és ezek után sorra kapta a lehetőségeket a filmvásznon, de a színházat sem hanyagolta el, a Broadway-en játszott az Anna Christie-ben, itt találkozott Natasha Richardson-nal, aki 1993-ban vett feleségül, és annak tragikus haláláig együtt nevelték két gyermeküket. 

Néhány felejthető film után következett tinikorom nagy kedvence, a Felhők közül a nap című romantikus kémfilm, amely igazából teljesen közepes alkotás, de én mégsem tudom megunni, Michael Douglas és Melanie Griffith nagyon jók, Neeson pedig rá jellemezően kiválóan alakította a náci tisztet, aki beleszeret a gyerekei nevelőnőjébe, akiről nem tudja, hogy zsidó kém. Tényleg nincs semmi különös a filmben, de szívet melengető a történet, a színészi játék pedig osztályon felüli, érdemes adni neki egy esélyt! Ezután egy Woody Allen-film következett, még abból a korszakból, amikor a mester nem ismételte saját magát, így a Férjek és a feleségek a minőségi alkotások közé tartozik. A Ruby Cairo az "édes bűnök" közé tartozik, maga a film rémesen gyenge, de Liam annyira dögös benne, hogy én bizony sokszor megnéztem anno, és ma is megteszem, ha belefutok a filmbe valamelyik tévéadón. A páratlan prédikátor egy félresikerült dramedy, az Ethan Frome, avagy egy szerelem csapdája sem rengette meg a világot. Liam-et elkezdte az a veszély fenyegetni, hogy eltűnik a romantikus filmek süllyesztőjében, amikor jött Spielberg és az a szerep, ami meghozta neki a  világhírt. 

A Schindler listájával elfogult vagyok, tiniéveim meghatározó filmje volt, máig emlékszem, milyen katartikus élmény volt először szembesülni filmvásznon azzal, milyen háborús bűnöket követtek el a nácik a második világháborúban. A fekete-fehérben forgatott alkotás (az a piros ruhás kislány felejthetetlen kép!) olyannyira megrázott, hogy azóta is csak néhányszor voltam képes végignézni. Liam Neeson élete szerepét játszhatta el, de sem neki, sem Ralph Fienne -nak nem jutott az Oscar-esőből.  Egy különleges film, a Nell, a remetelány következett Jodie Fosterrel, amelyben sokkal több volt, mint ami lett belőle (nem véletlenül jelölték érte Fostert Oscar-ra, kiváló alakítást nyújtott a főszerepben, Liam pedig méltó partnere volt). Majd a 90-es évek egyik legjobb romantikus filmje következett, a Rob Roy főszerepét neki találták ki, hatalmas siker volt a film, nem lehet elégszer megnézni! A gyanú árnyéka annak ellenére nem sikerült jól, hogy Meryl Streep volt a partnere, majd az a megtiszteltetés érte, hogy egy ír nemzeti hőst, Michael Collins-t játszhatta el, természetesen kiválóan (Alan Rickman is nagyszerű alakítást nyújtott). Ezután egy újabb drámai szerep következett A nyomorultak-ban ő volt Jean Valjean, akit természetesen hibátlanul játszott el, de sajnos a film nem volt az igazi, dacára a sztárparádénak. 

1999-ben került moziba Lucas új Star Wars filmje, a Baljós árnyak, amelyet legalább olyan várakozás előzött meg, mint idén J.J. újrafazonírozott változatát, és amelyre Liam úgy írta alá a szerződést, hogy nem is olvasta a forgatókönyvet. Nem láthatta előre, hogy nem egy új legenda részese lesz, hanem egy elhibázott, rajongók által megérdemelten utált alkotásban vállal szerepet. Habár korának csúcstechnológiáját álmodta vászonra Lucas, mégis bele lehet unni egy idő után az üres CGI-parádéba, hiszen nem volt olyan erős a történet, hogy kitöltse a játékidőt. Persze tudjuk, ez csak egy felvezető rész, arra szolgál, hogy megismerjük a szereplőket, de éppen ez a gond: a karakterek rémesen felszínesek lettek, a szöveg pedig olyan übernyál, hogy csak sírni lehet rajta (hová tűntek a zseniális riposztok, a humorról nem is beszélve!). Az egyetlen igazán értékelhető színészi alakítást természetesen Liam nyújtotta a filmben, ekkor kezdődött az a széria, amelyben azt játszotta, hogy ő tanítja ki a főhőst a harcművészetekre és készíti fel az életre (más olvasatban okosan rájött, hogy bár jól tartja magát, ideje szerepkört váltania). 

A következő érdemles szerepét egyenesen Scorsese-től kapta, a New York bandái-nak olyan szereposztása volt, hogy máig nem értem, a mester miért nem tudott újabb filmtörténeti mérföldkövet alkotni, de azért akad benne több olyan jelenet, amelyet biztosan nem felejtünk el soha. 2002-ben került moziba egy olyan film, ami pillanatok alatt klasszikus lett, máig nincs karácsony nélküle, és még mindig nem untuk meg, mert az Igazából szerelem egy nagyon jó film, Neeson alakítása is hozzájárult a sikerhez. 2004-ben egy, a korábbi szerepeitől nagyban eltérő szerepet vállalt el, a Kinsey-Mindenki másképp csinálja sajnos annak ellenére eltűnt a süllyesztőben, hogy kiváló film, a színészi játékban sincs hiba, ráadásul a nők bálványa odáig is elmerészkedett benne, hogy premier planban megcsókolt egy férfit. Tényleg nem értem, miért nem lett siker a film, minden adott volt hozzá, de valamiért nem kedvelték meg a nézők (nekem viszont nagyon tetszett). 

Ezután visszatért a romantikához, a  Ridley Scott rendezte, sajnos eléggé közepesre sikeredett Mennyei királyságban alakította a főhős apját, aki előbb jól megtanítja fiát arra, hogy mit jelent lovagnak lenni, és csak utána halálozik el látványosan. a látványos csatajelenetek ellenére rémesen unalmas volt a film, főként azért, mert a forgatókönyv rém gyenge volt. A karakterek nagyon felszínesre sikeredtek, például nem igazán érhető, hogyan lett az egyszerű patkolókovácsból rekord gyorsan kiváló hadvezér  (biztos a gének, de azért egy kis tapasztalat is kellett volna hozzá...), és minek köszönhető a magas erkölcsi szintje, ami kiemeli őt a többi lovag közül. A rosszak nagyon rosszak, a jók nagyon jók, semmi izgalom, nincs kinek drukkolni, csak nézzük a kilassított lovas vágtákat és egyéb harci jeleneteket, amíg bele nem fájdul a szemünk. Hősi pátosz tartalom nélkül, látványos, de üres képsorok.

Chrstopher Nolan-re várt a nemes feladat, hogy új életet leheljen a Joel Schmucher által földbe döngölt Batman-franchise-ba, Neeson-ra ismét a Star Wars óta már annyiszor látott hősnevelés maradt (ezúttal egy nem várt csavarral), de azért ennél jóval összetettebb volt a szerepe, méltó ellenfele volt Christian Bale-nek. Az alkotók a film sikere után a mennybe mentek, Liam karrierje azonban lassan, de biztosan kezdett leülni, egészen addig a percig, amíg el nem vállalta az Elrabolva című film főszerepét. Nem indul túl érdekesen az alkotás, Liam szenved, a lány csitri, a volt feleség morcos. Nem mondanám unalmasnak a kezdetet, de nem is fogott meg a történet egészen addig a pillanatig, amíg a lány fel nem hívja az apját, amikor rátörnek az elrablói. Innentől kezdve pisszenés nélkül ültem végig a filmet, kiváló thriller lett belőle, kár, hogy a vége kicsit szirupos lett. Nagyon jól szórakoztam rajta, minőségi alkotás, nem is gondoltam volna, hogy a kiváló drámai színésznek ilyen jól áll az akciósztárság. Azóta nincs megállás, sorozatban jönnek a macsó filmek, és mi még mindig nem akar megöregedni a kiváló drámai színész. Ő sem menekülhetett meg a mostanában divatos látványfilmek szennyétől (fogalmam sincs róla, mint keresett az olyan alkotásokban - a pénzen kívül természetesen - , mint pl A titánok harca), de neki még ezt is elnézzük.

A szupercsapat egy meglepően szórakoztató feldolgozása a kultikus tévésorozatnak, a Fehér pokol egy nagyon jó kis film, a Csatahajó hatalmas bukta volt, de kit érdekelt, amikor jött a Batman trilógia záró filmje (ebben ugyan csak cameozott Liam, ami azonban igen jól sikerült), és a rajongók által már nagyon várt Elrabolva 2. Mintha az első részt néznénk újra, a film eleje szintén nem túl izgalmas (apuka most éppen azt nem tudja elviselni, hogy a lányának barátja van), addig, amíg a szülőket el nem rabolják, igazából semmi érdekes nem történik. Csak az a probléma, hogy ez után sem indul be a film, persze Liam Neeson nagyon dögösen aprítja az ellent és szabadítja ki a családot a bajból, de egyáltalán nem ragad magával a fim, mert sajnos eléggé klisés és hiteltelen. De még mindig szép bevételt értek el vele, ezért természetesen megérkezett a harmadik rész is, amelyről a rövid, de velős véleményem az, hogy Liam és a panda jöhet, a sorozat mehet a süllyesztőbe, ez a rész tényleg nagyon gyengére sikeredett! 

Az utóbbi időben már kezd kifáradni az akcióvonal  - A sírok között már nem volt akkora siker, mint a korábbi hasonló filmek-, de ne féltsük Liam-et, messze még a békés nyugdíjaskor, addig még nagyon sok rosszfiút kell hidegre tennie, ha pedig végképp ráununk arra, hogy látványosan szétrúgja a rosszarcú ellenfelek hátsó felét, még mindig visszatérhet bármikor a komolyabb filmekhez, hiszen kiváló színészről van szó, aki túl a hatvanon még mindig simán kenterbe veri a nála sokkal fiatalabb pályatársait, a sármja még ma is lehengerlő.

 Nem jött könnyen a siker, neki is voltak közepes és gyenge filmjei, mint mindenkinek, de tehetségét mindennél jobban bizonyítja az, hogy már évtizedek óta A-listás sztár, amelyet nagyban köszönhet annak, hogy időben tudott mindig szerepkört váltani. Már csak az Oscar-díj hiányzik az életműből, de ha nem kapja meg, az sem baj, így is a közönség kedvence marad valószínűleg még sokáig.

Az Erő legyen veled a továbbiakban is, Liam!