
William John Neeson Észak-Írországban, Ballymena-ban született, három leánygyermek mellé egyetlen fiúként. Átlagos gyerekkora volt, tanult, amatőr bokszoló volt, majd kötelességtudóan beiratkozott a belfasti egyetemre fizikát és számítástechnikát tanulni, de aztán beleunt abba, hogy ilyen jó kisfiú legyen, rájött, hogy nem neki való az állandó magolás, inkább elment egy kis élettapasztalatot gyűjteni. Hol máshol tette volna ezt, mint a Guiness sörgyárban, ahol targonakezelőként kereste a kenyerét, majd felkapaszkodott a ranglétrán és sofőr lett. Mindeközben egyre komolyabban foglalkozott a színészettel, olyan sikerrel, hogy egy idő után a dublini színház tagja lett. Komoly szerepeket játszott (pl. Lennie-t az Egerek és emberek-ben), elismert művész lett belőle, de a nagyközönség előtt ismeretlen volt a neve. A tévében vitézkedett főként, ebből a korszakból az egyetlen kiemelkedő alkotás, amelynek részese volt, nagy kedvencem, az Excalibur. amelyben nem rengette meg a világot az alakításával, viszont a forgatáson találkozott Helen Mirren-nel, akivel utána sokáig együtt éltek. A film története hamar rabul ejti a nézőt, azonban azután, hogy az országon úrrá lesz a rothadás, látványos törés következik be, túl sok lesz a misztika, és túl kevés a tartalom, ezért már nem tudja igazán lekötni a figyelmet. A zárókép gyönyörű, de a katarzis sajnos elmarad. Kár, mert valóban méltó feldolgozása az angol mondavilágnak.

Néhány felejthető film után következett tinikorom nagy kedvence, a Felhők közül a nap című romantikus kémfilm, amely igazából teljesen közepes alkotás, de én mégsem tudom megunni, Michael Douglas és Melanie Griffith nagyon jók, Neeson pedig rá jellemezően kiválóan alakította a náci tisztet, aki beleszeret a gyerekei nevelőnőjébe, akiről nem tudja, hogy zsidó kém. Tényleg nincs semmi különös a filmben, de szívet melengető a történet, a színészi játék pedig osztályon felüli, érdemes adni neki egy esélyt! Ezután egy Woody Allen-film következett, még abból a korszakból, amikor a mester nem ismételte saját magát, így a Férjek és a feleségek a minőségi alkotások közé tartozik. A Ruby Cairo az "édes bűnök" közé tartozik, maga a film rémesen gyenge, de Liam annyira dögös benne, hogy én bizony sokszor megnéztem anno, és ma is megteszem, ha belefutok a filmbe valamelyik tévéadón. A páratlan prédikátor egy félresikerült dramedy, az Ethan Frome, avagy egy szerelem csapdája sem rengette meg a világot. Liam-et elkezdte az a veszély fenyegetni, hogy eltűnik a romantikus filmek süllyesztőjében, amikor jött Spielberg és az a szerep, ami meghozta neki a világhírt.

1999-ben került moziba Lucas új Star Wars filmje, a Baljós árnyak, amelyet legalább olyan várakozás előzött meg, mint idén J.J. újrafazonírozott változatát, és amelyre Liam úgy írta alá a szerződést, hogy nem is olvasta a forgatókönyvet. Nem láthatta előre, hogy nem egy új legenda részese lesz, hanem egy elhibázott, rajongók által megérdemelten utált alkotásban vállal szerepet. Habár korának csúcstechnológiáját álmodta vászonra Lucas, mégis bele lehet unni egy idő után az üres CGI-parádéba, hiszen nem volt olyan erős a történet, hogy kitöltse a játékidőt. Persze tudjuk, ez csak egy felvezető rész, arra szolgál, hogy megismerjük a szereplőket, de éppen ez a gond: a karakterek rémesen felszínesek lettek, a szöveg pedig olyan übernyál, hogy csak sírni lehet rajta (hová tűntek a zseniális riposztok, a humorról nem is beszélve!). Az egyetlen igazán értékelhető színészi alakítást természetesen Liam nyújtotta a filmben, ekkor kezdődött az a széria, amelyben azt játszotta, hogy ő tanítja ki a főhőst a harcművészetekre és készíti fel az életre (más olvasatban okosan rájött, hogy bár jól tartja magát, ideje szerepkört váltania).
A következő érdemles szerepét egyenesen Scorsese-től kapta, a New York bandái-nak olyan szereposztása volt, hogy máig nem értem, a mester miért nem tudott újabb filmtörténeti mérföldkövet alkotni, de azért akad benne több olyan jelenet, amelyet biztosan nem felejtünk el soha. 2002-ben került moziba egy olyan film, ami pillanatok alatt klasszikus lett, máig nincs karácsony nélküle, és még mindig nem untuk meg, mert az Igazából szerelem egy nagyon jó film, Neeson alakítása is hozzájárult a sikerhez. 2004-ben egy, a korábbi szerepeitől nagyban eltérő szerepet vállalt el, a Kinsey-Mindenki másképp csinálja sajnos annak ellenére eltűnt a süllyesztőben, hogy kiváló film, a színészi játékban sincs hiba, ráadásul a nők bálványa odáig is elmerészkedett benne, hogy premier planban megcsókolt egy férfit. Tényleg nem értem, miért nem lett siker a film, minden adott volt hozzá, de valamiért nem kedvelték meg a nézők (nekem viszont nagyon tetszett).
Ezután visszatért a romantikához, a Ridley Scott rendezte, sajnos eléggé közepesre sikeredett Mennyei királyságban alakította a főhős apját, aki előbb jól megtanítja fiát arra, hogy mit jelent lovagnak lenni, és csak utána halálozik el látványosan. a látványos csatajelenetek ellenére rémesen unalmas volt a film, főként azért, mert a forgatókönyv rém gyenge volt. A karakterek nagyon felszínesre sikeredtek, például nem igazán érhető, hogyan lett az egyszerű patkolókovácsból rekord gyorsan kiváló hadvezér (biztos a gének, de azért egy kis tapasztalat is kellett volna hozzá...), és minek köszönhető a magas erkölcsi szintje, ami kiemeli őt a többi lovag közül. A rosszak nagyon rosszak, a jók nagyon jók, semmi izgalom, nincs kinek drukkolni, csak nézzük a kilassított lovas vágtákat és egyéb harci jeleneteket, amíg bele nem fájdul a szemünk. Hősi pátosz tartalom nélkül, látványos, de üres képsorok.

A szupercsapat egy meglepően szórakoztató feldolgozása a kultikus tévésorozatnak, a Fehér pokol egy nagyon jó kis film, a Csatahajó hatalmas bukta volt, de kit érdekelt, amikor jött a Batman trilógia záró filmje (ebben ugyan csak cameozott Liam, ami azonban igen jól sikerült), és a rajongók által már nagyon várt Elrabolva 2. Mintha az első részt néznénk újra, a film eleje szintén nem túl izgalmas (apuka most éppen azt nem tudja elviselni, hogy a lányának barátja van), addig, amíg a szülőket el nem rabolják, igazából semmi érdekes nem történik. Csak az a probléma, hogy ez után sem indul be a film, persze Liam Neeson nagyon dögösen aprítja az ellent és szabadítja ki a családot a bajból, de egyáltalán nem ragad magával a fim, mert sajnos eléggé klisés és hiteltelen. De még mindig szép bevételt értek el vele, ezért természetesen megérkezett a harmadik rész is, amelyről a rövid, de velős véleményem az, hogy Liam és a panda jöhet, a sorozat mehet a süllyesztőbe, ez a rész tényleg nagyon gyengére sikeredett!
Nem jött könnyen a siker, neki is voltak közepes és gyenge filmjei, mint mindenkinek, de tehetségét mindennél jobban bizonyítja az, hogy már évtizedek óta A-listás sztár, amelyet nagyban köszönhet annak, hogy időben tudott mindig szerepkört váltani. Már csak az Oscar-díj hiányzik az életműből, de ha nem kapja meg, az sem baj, így is a közönség kedvence marad valószínűleg még sokáig.
Az Erő legyen veled a továbbiakban is, Liam!