A képregényfilmek mellett a tiniknek készült fantasy/sci-fi zsánerű alkotások is a reneszánszukat élik mostanság. Utóbbinál az alkotók még akkor is rendre mellényúlnak, ha bestseller regényt adaptálnak. Átütő sikert az Alkonyat-széria és az Éhezők viadala-filmek tudtak elérni. Arra még várni kell kicsit, hogy Az emlékek őre anyagi sikereit el lehessen könyvelni, de a színvonalát tekintve egy centet sem sajnálok, amit ennek a filmnek a megtekintésére költenek a nézők.
A történet egy olyan világban játszódik, ahol látszólag minden tökéletes. Eltörölték a gyűlöletet, az érzéseket elfojtották és minden olyan dolgot megszüntettek, ami megkülönböztetést eredményezhet, így színek sem léteznek. A fiatalokat egészen kiskoruktól fogva figyelik, hogy egy nagyszabású, felnőtté avató ceremónia keretein belül mindenkinek a lehető legmegfelelőbb munkát adják. Jonas-t (Brenton Thwaites) érit a legnagyobb kitüntetés: őt választják meg az emlékek őrének. Mentora (Jeff Bridges) az egyetlen ember, akinek a pusztulás előtti időkről emlékképei vannak. Jonas a kiképzése alatt, ízelítőt kap ezekből a felvillanó emlékekből, felszínre törnek az érzelmei és rájön, hogy a sok múltbéli szörnyűség ellenére az óvilág jobb volt, mint a mostani, idilli környezet.
Az alapul szolgáló regénysorozatot nem olvastam és nem is érzem szükségességét. Egy film igenis állja meg önmagában a helyét, nem várhatják el a több millió nézőtől, hogy elolvassák a szóban forgó könyveket. Szerencsére Philip Noyce filmje a könyv ismerete nélkül is jól mködik. Egyszerű, letisztult, mindenki számára érthető a történetvezetés, ugyanakkor nem is rágja a néző szájába a látottakat. Illetve annyiban ellentmondanék magamnak, hogy nem hagy választást nekünk a film. A "tökéletes" világot egyértelműen rossznak állítja be és őszintén szólva nem is igazán lehet eldönteni, hogy ez egy utópikus vagy egy disztópikus felvetés. Ugye a legtöbben pont egy ilyen életről álmodunk, ahol nincs helye gyűlöletnek, hazugságnak és mindenki betartja a szabályokat. Ugyanakkor pont az érzelmeink, emlékeink formálnak minket élő és különböző egyénekké.
El kell árulnom, hogy a dicsérően induló felvezetés ellenére korántsem hibátlan filmről beszélünk. A játékidő hosszával nincs baj, sokkal inkább az arányokkal. Az elején feszített tempóban, de mégis kimért, komótos módon nyerünk betekintést a pusztulás utáni életbe, az utolsó 20 percre viszont már teljesen szétesik a film. Nem rosszak a látottak, de nagyon kapkodóssá válik a film addigi iramához képest és hirtelen is záródik le. Természetesen a mondanivaló sem találja fel a spanyolviaszt, de az üzenet és a kliséhalom is eladhatóan van tálalva.
A színészi játékokkal sem voltam maradéktalanul elégedett. Nincsenek rossz alakítások, de igazából mindenki csak úgy "van". Meryl Streep kisujjból kirázza a gonosz vezető szerepét és Jeff Bridges-t sem tartom rossz színésznek, de a sablonos, bölcs öreg mester karaktert ő sem tudta kellő élettel felruházni. A Jonas-t alakító Brenton Thwaites a hölgy nézők szívét valószínűleg rabul foglya ejteni, ami valljuk be egy ilyen üzlet esetében kamatozóbb, mint az, hogy bamba arckifejezésekkel mered a semmibe. Vizualitást tekintve azonban első osztályú a film. Eleinte fekete-fehérben látunk mindent, de az idő előrehaladtával, ahogy Jonas újra felismeri a színeket, folyamatosan kiszíneződik a filmvászon. A tájak gyönyörűek, az operatőri munka tényleg minden pozitív szót megérdemel.
Egy nagyon szórakoztató, tartalmas és elgondolkodtató film lett Az emlékek őre, ami ugyan nem határolódik el teljesen a giccstől, de így is ad pár szép pillanatot, amelyek miatt megéri megnézni.
8/10
