Augusztus 20-án teljesen mást készültem nézni a kötelező Szaffi (ismét  betegre nevettem magam azon a zseniális rajzfilmen!) után a tévében, azonban A fekete tulipán (amit egyébként kívülről tudok, hiszen ezerszer láttam már) és Alain Delon keresztülhúzta a terveket, miközben istenien szórakoztam a tökéletesen felejthető kalandfilmen, eszembe jutott az a rengeteg alkotás, amelyben a franciák élő legendáját volt szerencsém látni. Kevés nála szebb pasit hordott a hátán a Föld, így nem volt nehéz sikereket elérnie a filmiparban. Ráadásul az alakját körbelengte a bűn, nem csak a mozivásznon játszott maffiózót, a magánéletében is közel került a sötét oldalhoz (hogy mennyire, azt talán jobb is, hogy soha nem fogjuk megtudni). Delon-t skatulyába zárta a külseje, amelyeknek a sikereit köszönhette, pedig jó színész, és a rengeteg szórakoztató film mellett nagyon sok értékes alkotás is fűződik a nevéhez.

Alain Fabien Maurice Marcel Delon szép nevet kapott a szüleitől, de boldog gyermekkort közel sem. Sceaux-ban született, édesanyja gyógyszertárban dolgozott, édesapja (aki félig szicíliai származású) egy mozi tulajdonosa volt. 1940-ben a szülők elváltak, a kisfiú nevelőszülőkhöz került. Később édesanyja újra magához vette, de az elveszett éveket már nem lehetett pótolni a kis Alain kezelhetetlen kamasz lett, sok iskolából mennie kellett rossz magaviselete miatt. Mostohaapja mészárszékén kezdett dolgozni, de nem töltött ott sem sok időt, inkább jelentkezett a haditengerészethez. 5 évre szerződött, rész vett az indokínai háborúban is, de idő előtt leszerelték (sűrű homály fedi az okot, valószínűleg a seregben sem sikerült igazán megtanulnia a fegyelmet).

1956-ban érkezett a rendkívül előnyös külsejű fiatalember Párizsba, aki hamar megtalálta az utat a filmiparba. Megismerkedett Jean-Claude Brialy színésszel, együtt utaztak a cannes-i filmfesztiválra, annak érdekében, hogy felfigyeljenek rájuk a producerek. Ez így is történt, Alain-nek 7 éves szerződést kínáltak Hollywoodba, azonban másik barátja, Yves Allégret filmrendező lebeszélte arról, hogy elfogadja az ajánlatot, mondván, előbb csináljon karriert Franciaországban, utána tárt karokkal fogja várni az álomgyár. Alain hallgatott a baráti tanácsra, és milyen jól tette!

Első, nem túl jelentős filmszerepét 1957-ben kapta Yves Allégret-től, utána Belmondóval játszott együtt a Légy szép és tartsd a szád című nem túl jelentős alkotásban, szintén nem túl jelentős szerepet. Az 1958-ban készült Christine művészi szempontból teljesen jelentéktelen volt, viszont ennek a filmnek a forgatásán találkozott a teljesen kezdő színész az akkor már világhírű Romy Schneider-rel, eljegyezték egymást, de házasság nem lett a viharos szerelemből.

1960-ban készült a Ragyogó napfény (ennek a remake-je A tehetséges Mr. Ripley Matt Demon-nal), amelyben eredetileg nem a főszerepet szánták Delonnak, de René Clément rendező megváltoztatta az eredeti elképzelését. Delon nevét elkezdték megismerni, de az igazi hírnevet a következő film, a Luchino Visconti rendezte Rocco és fivérei hozta meg a számára, amely egy kiváló alkotás, aki még nem látta, sürgősen pótolja! Visconti kihozta a maximumot a fiatalemberből, kiváló színészi alakítást nyújtott a filmben. A hatalmas sikert már nem sikerült teljes mértékben megismételni következő közös filmjükben,  A párducban,ami ettől függetlenül máig legendás alkotásnak számít.

A 60-as években szakmányban gyártotta az olyan szórakoztató, de tökéletesen felejthető filmeket, mint például A fekete tulipán, amelyeknek köszönhetően a népszerűsége az egekbe szállt, de nem jelentettek számára igazi színészi kihívást. Kiemelkedik ebből az időszakból A szamuráj című film, amelyben neki írta a főszerepet Jean-Pierre Melville rendező. A rezzenéstelen arcú bérgyilkos Delon egyik ikonikus szerepe lett, óriási sikert aratott a film, amelyet nem tudtak megismételni két másik közös filmjükben, A vörös körben (ami egyébként nekem jobban tetszik, mint A szamuráj), és az Egy zsaruban.

1969-ben újra Romy Schneider-rel forgatott, A medence nem könnyen emészthető darab, nem is lett elsöprő siker, pedig Delon kiváló alakítást nyújtott benne. Szintén ebben az évben készült el A szicíliaiak klánja, amelyben Jean Gabin-nel játszhatott együtt.  Közben 1964-ben megnősült, a nem éppen hótiszta múltú Nathalie Barthélémy-t vette el, aki egy fiút szült neki, Anthony szintén színész lett, de csak apja előnyös külsejét örökölte, színészi tehetségét nem, ezért nem sikerült érdemleges karriert befutnia a filmiparban. A házasság néhány év múlva felbomlott, Delon 1969-ben, a Jeff forgatásán találkozott Mireille Darc-kal, akivel hosszú évekig éltek együtt.

1970-ben jött a Borsalino, amelyben a franciák két abszolút kedvence, Belmondo és Delon együtt szerepelt, jól össze is vesztek, de a filmet imádta a közönség. A vörös nap máig nagy siker a nézők körében, maga a film nem sikerült igazán jól, de ez igazából tényleg nem számít. Simone Signoret-vel forgathatott az Özvegy Coudercné-ben, ami nem lett igazi siker, ahogyan a Trockij meggyilkolása sem. Sorban jöttek a felejthető filmek - a Borsalino folytatása is ezek közé tartozik sajnos- , már-már veszélybe került a karrier, azonban jött Zorro - amelyet kizárólag fia kérésére vállalt el - , és a közönség újra a szívébe zárta régi kedvencét. Nagyon szeretem a Banderas-féle változatot, de  Delon sokkal jobb volt a szerepben, csak már olyan régen készült a film, hogy a nézők már Antonio-val azonosítják a kardművész igazságosztót.

A 80-as évekre már kezdett látszódni rajta a kora, a közönség szeretete továbbra is kitartott, de már nem ő volt az első számú sztár. Rendezőként is többször kipróbálta magát, de korábbi sikereit már nem tudta megismételni. pedig az Egy zsaru bőréért és A kíméletlen nem olyan rossz film, igaz, nem is lép túl a jó közepes kategórián. A közönségfilmek mellett nívós szerepeket is vállalt, a Swann szerelme című Proust-adaptáció sajnos nem sikerült túl jól, pedig Delon nem mindennapi alakítást nyújtott benne.

A 90-es évekből két film emelkedik ki: a Casanova visszatér-ben egyrészt zseniális alakítást nyújtott, másrészt pedig bátran kifigurázta a saját legendáját (emlékszem, engem annak idején sokkolt ez a film, annyira távol állt a tőle megszokott stílustól), és a Belmondóval közösen forgatott Két apának mennyi a fele, amelyben a két francia filmikon lubickolt a szerepében, de sajnos nem sikerült maradandót alkotni a bájos, közönségbarát alkotásban.

A 2000-es években főleg a tévében tevékenykedett (a Frank Rivát csak miatta érdemes egyszer megnézni), utoljára 2008-ban tűnt fel komolyabb filmben, az Asterix az Olimpián nagy személyes kedvencem, Delon zseniálisan komédiázik benne, de azért lássuk be, nem ebben játszotta élete szerepét.

Utoljára 2012-ben forgatott, 2002-es viharos válása óta a bulvárhírekben is csak ritkán jelenik meg a neve. 2012-ben szívproblémákkal szállították kórházba, műtéten esett át, azóta elég nagy a csönd körülötte. De ettől a közönség máig szereti, nem felejti el a sok szép pillanatot, amelyet a filmjeivel szerzett neki. Művészfilmmel lett világhírű, nagy kaliberű rendezőkkel forgathatott együtt, de a közönség körében mégis elsősorban a közepes, de szórakoztató mozikkal lett népszerű. Több titokzatos haláleset miatt valószínűsíthető, hogy volt kapcsolata a maffiával, legendás nőcsábász volt, de homoszexualitásáról is felröppentek időnként a hírek. Ritkán volt igazi lehetősége arra, hogy színészi képességeit megmutassa, de így is több kiváló filmnek lehetett a főszereplője, sokkal több volt, mint egy sima szépfiú, elég ha A szamuráj-ra gondolunk, az a tökéletesen hidegnek látszó kék szem olyan mélységeket tudott megmutatni, amelyre kevesen képesek a szakmában.