Bár már egy külön podcastet is szenteltünk annak, milyen remek ötleteket tud szülni a pénztelenség a sci-fi műfaján belül, most ennek ismét egy újabb remek példáját láthattam. De a Frequencies nem csak annyiból áll, hogy kreatívan használja a rendelkezésre álló erőforrásokat, hanem egy olyan koncepciót vezet elő, amelyen érződik, hogy nem csak egy B-terv volt az alkotók részéről.

Zak (Daniel Fraser) és Marie (Eleanor Wyld) egy olyan világban nőnek fel, ahol mindenki sorsát a frekvenciája határozza meg. Ez dönti el, hogy szerencsés vagy szerencsétlen lesz-e, azonban ami még fontosabb, hogy a két fiatal az eltérő rezgéseik miatt nem maradhat meg egymás mellett. Azonban Zak beleszeret a teljesen érzelemmentes lányba, és igyekszik mindent megtenni, hogy ezt a helyzetet megváltoztassa. Legnagyobb meglepetésére pedig sikerül is, de ez még csak a kezdet.

"A film legjobban az Egy makulátlan elme örök ragyogása, az 500 nap nyár és a Találmány kombinációjaként írható le." Akárki is írta ezt a szinopszist Imdb-n, ennél tökéletesebben nem is fogalmazhatta volna meg ezt az alkotást. A Frequncies ugyanis egyszerre hordozza magában egy kis költségvetésű sci-fi kreatív megoldásait, egy furcsa romantikus film hangulatát, a kettőt összekapcsolva pedig a környezettől némiképp elütő filozofikus kérdéseket taglal. A három együtt pedig egy egészen remek elegyet alkot: bár néha nehéz a mű komoly felvetéseit a kissé lebutított sci-fi világba vagy a romantikus szálba belehelyezni, a képből alapvetően semmi nem lóg ki. Ez köszönhető a mesteri történetvezetésnek is, amely pazarul bontja ki a történet különböző rétegeit, újabb és újabb fordulatokkal lep meg, miközben egy meglehetősen ambiciózus és tetszetős koncepció bomlik ki előttünk.

Így lesz a Frequencies egy utánozhatatlan, kellemes és maradandó élmény. Amely azért nem teljesen kiegyensúlyozott, ugyanis ha valamit ennek a filmnek a szemére lehet vetni, az az, hogy idővel kissé leül, hogy aztán a legvégére szinte feldolgozhatatlan mennyiségű információt borítson ránk. (Innen is ismerős lesz majd a Találmány.) És ha már gyengeségek, számomra az alakítások is kissé lehúzták a filmet, bár nem zárom ki, hogy a tudatos színészvezetés nyomán lettek kissé darabosak a párbeszédek.

Ha létezik film, amely egyben egyszerű, és mégsem buta, könnyed, és mégsem súlytalan, elgondolkodtató, de mégsem fárasztó, akkor az ez a darab. Csak remélni tudom, hogy rajtam kívül is minél több ember fedezi fel, mert ennek a műnek sokkal, de sokkal népszerűbbnek kéne lennie.

9/10