Amikor sok helyen arról beszélnek, hogy az audiovizuális történetmesélés jövője a tv-sorozatokban van, minden bizonnyal olyan alkotásokra gondolnak, mint a True Detective, a Trónok harca vagy a Fargo. Azonban ez pont annyira egyoldalú, mintha évi 2-3 zseniális filmet kipécézve nagyvonalúan elsiklanánk a gyenge vagy középszerű produkciók tömege felett. A sorozatok esetében a The Last Ship például annak iskolapéldája, hogy a műnem néhány mesterművet leszámítva nem feltétlenül mutat fejlődést.

Egy gyors lefolyású, halálos vírus üti fel a fejét Egyiptomban. A WHO nem talál ellenszert rá, ezért megbízza Rachel Scottot (Rhona Mitra), hogy keresse meg az eredeti vírustörzset, és annak segítségével készít vakcinát. Pont kapóra jön, hogy egy amerikai hadihajó 4 hónapos gyakorlatra indul az Észak-sark környékére, így aztán Scottot és társát gyorsan hozzácsapják Chandler kapitány (Eric Dane) legénységéhez. A gyakorlat végével pedig azzal szembesülnek, hogy a világon szinte ők maradtak az egyedüli túlélők, ráadásul a kutatás eredményeire másoknak is fáj a foguk.

Aki látta nem is olyan régen a Last Resort rövid, de annál kiegyensúlyozatlanabb hattyúdalát, annak már felesleges bármit is írnom, ugyanis a The Last Ship nemcsak a haditengerészeti hangulatban hasonlít rá, hanem abban is, hogy úgy néz ki, mint annak a sorozatnak a leggyengébb pillanataiból egy válogatás. Egészen úgy tűnik, mintha az írók egy rekordkísérlettel próbálkoztak volna a "Legtöbb klisé 45 perc alatt" kategóriában, de sokszor még a sablonok tisztességes legyártásába is beletörik a bicskájuk. Az pedig elég kellemetlen, amikor ehhez még a józan eszet is meg kell erőszakolni. (A kapitány előtt titokban kell tartani a kutatás célját, egészen addig, amíg ő nem akar valami ezzel ellentéteset cselekedni...) A színészek is szinte kivétel nélkül pont olyan átéléssel adják elő a párbeszédeket, mint amennyi energiát azok megírásába a készítők fektettek.

A szebb napokat is látott Jonathan Mostow rendezésén látszik, hogy egy relatíve nagyobb összeg állt rendelkezésére, így aztán egy egészen tisztességes látványra és effektekre is futja. Kár, hogy a kreativitása ennek ellenére kimerül abban, hogy vadul körözteti a kamerát a hajó (vagy éppen a nagytotál tárgya) körül. Úgyhogy végső soron a sorozat külsőleg inkább emlékeztet egy 20-25 éves B-akciófilmre, mint egy kortárs műre. Már csak azért is, mert a pilot szinte sorban dobálja egymás után a különböző akciókat, illetve izgalmas(nak szánt) momentumokat, és éppen csak azzal nem foglalkozik, ami a feladata lenne: hogy felépítse a sorozat alapjait. Az epizód végére ugyanis (egy nagyon gáz cliffhangert leszámítva) szemernyivel sem jutunk közelebb ahhoz, hogy mivel fogják kitölteni az előttünk álló évadot. (A Last Resortból kiindulva semmi jóval.)

Ez valamilyen szinten megmagyarázható, ugyanis nagyon feltűnő, hogy az eredeti pilot egy kisebb átíráson eshetett át, mert szinte jelenetről jelenetre változik, hogy hőseink az Északi-sarkon vannak -50 fokban, vagy éppen lenge öltözetben rohangálnak, és csak Franciaországon keresztül jutnak el a legegyszerűbben Észak-Karolinába. Természetesen ez szinte minden pilottal megtörténik, csak kissé kellemetlen, hogy az erre utaló ellentmondásokat nem igazán sikerült kiradírozni a végeredményből. A legnagyobb ellentmondás pedig talán pont az, hogy az egész elképzelés egy olyan célra fut ki (=a vakcina megalkotása), amelynek az adott szituációban már igazán nincs is értelme.

Ha valaki egy olyan sorozatepizódot szeretne látni, amiben semmi eredeti nincs, de legalább kínszenvedés végignézi, akkor nekik bátran tudom ajánlani ezt a darabot. Viszont rajtuk kívül más nem igazán jut az eszembe, akinek jó szívvel javasolhatnám. Még szerencse, hogy az elmúlt hónapok sorozatos termését nézve nincs is igazán szükség, hogy ilyen borzalmakra fanyalodjunk rá.

A The Last Ship teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán