Sorozat: Fargo - 1. évad
2014. június 21. írta: FilmBaráth

Sorozat: Fargo - 1. évad

fargo_3.jpgHa azt hiszed, hogy letudtad az év sorozatzáróját a Trónok harcával, akkor még nem láttad a Fargo utolsó részét. Coenék zseniális sorozatot hoztak össze, ami közel sem olyan látványos, mint méltán hype-olt társa, viszont jobb! 

Lester Nygaard (Martin Freeman) tipikus lúzer, aztán a kórházban egyszer csak mellé ül egy titokzatos idegen, és az élete teljesen megváltozik. Úgy alakul, hogy a saját felesége gyilkosa lesz, viszont nincs sok kedve bűnhődni a tettéért, ezért felemeli a telefont, és újdonsült ismerőse, Lorne Malvo (Billy Bob Thornton) segítségét kéri. Ennek következtében látványosan elkezdenek szaporodni a halálesetek, és hiába ered a gyilkos nyomába a fiatal rendőrnő, Molly Solverson (Allison Tolman), nem tudja bizonyítani a gyanúját. Azonban egyszer minden bűnre fény derül...

Coenék bátran szembementek a divattal, azaz kihagyták a meztelen nőket és férfiakat, a látványos lepedőakrobatikát, és maradtak a saját, egyedi stílusuknál, amely nagyon jól passzol a tévéhez, hiszen ott van idő a karakterek kibontására, a történet bonyolítására. Relatíve kevés az erőszak (azért nem kevés művér fogyott a forgatásokon, és válogatott halálnemekkel szenderülnek jólétre a szereplők), viszont a drámai erő és az atmoszférateremtés elsőrangú, a zseniális színészi játék pedig a hab a tortán.

Teljesen kiszámíthatatlan fordulatok tartják izgalomban a nézőt, minden epizódban legalább egyszer falnak mész a látottaktól, és csak nézel ki a fejedből, hogy ez most hogyan és miért történt? A forgatókönyv simán zseniális, a szöveg telitalálat, pedig nincs benne semmi különös, a szereplők élik a saját hétköznapi kis életüket, a szálak azonban lassan összeérnek, így minden mondatnak súlya van, a mögöttes jelentése az, ami igazán előrelendíti a történetet, és amitől a jellegzetes atmoszféra megteremtődik.

Napestig lehetne sorolni az agyeldobós jeleneteket (abszolút kedvenc: Malvo simán elsétál a két autóban ülő és nem figyelő FBI ügynök mellett böhöm nagy fegyverrel az oldalán, lemészárolja az épületben lévő összes embert - mindezt nem látod, csak a képekből következtethetsz rá, hogy ez történik-, majd faarccal távozik a helyszínről), amelyekből világosan kitűnik, hogy nem kell ahhoz CGI orgia, hogy filmes eszközökkel - kamerabeállítás, fények, hanghatás stb.- brutál erős drámát toljanak az arcodba. A karakterek is nagyon jól meg lettek írva, Malvo a sátán maga, hideg, számító gyilkos, érzelmei nincsenek, és csak rettegni lehet tőle, hiszen átmenet nélkül lesz nyájas fickóból vérengző fenevad. Lester vele szemben teljes jellemfejlődésen megy keresztül: a lúzer biztosítási ügynökből menő arc lesz, még szép, fiatal feleséget is kerít magának, azonban elbizakodottá válik, és ezért szembekerül Malvoval, aki elől nincs menekülés. Molly egy kedves, egyszerű lány,  nagyon jó rendőr, aki akkor is biztos benne, hogy az igazi gyilkost találta meg, amikor mindenki más biztos az ellenkezőjében. Gus zsarunak nem túl jó, azonban a történet során ő is sokat változik, az utolsó részben tökéletesen meggyőz erről mindenkit. Rajtuk kívül olyan karakterek kerülnek a szemünk elé, mint pl. egy süketnéma bérgyilkos, egy gazdag kereskedő, akit utolér a bibliai hét csapás. A helyzet és jellemkomikumok tökéletesen a helyükön vannak, a békés település életét felforgató brutális események igencsak felzaklató módon kerülnek bemutatásra, az akció és az érzelmek teljes egyensúlyban vannak, az operatőri munka kiváló, a vágás szintén, a zene tökéletesen el lett találva. 

fargo2_2.jpgBilly Bob Thornton - ról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, elég , ha  belenéz a kamerába, és máris elkezd rettegni a néző. Pedig egyáltalán nem tűnik ördögi gyilkosnak, éppen a hétköznapisága a fegyvere, igazi kaméleon, brutálisan kiszámított kegyetlenséggel hajtja végre a gyilkosságokat, igazi profi. Martin Freeman láthatóan lubickolt a szerepében, végre nem egysíkú, jólelkű karaktert kellett életre keltenie, nagyon jól áll neki a rosszalkodás. Allison Tolman a sorozat igazi felfedezése, kiváló színésznő, Colin Hanks is feltette magát a térképre nálam, jó volt újra látni Keith Carradine-t és Oliver Platt-et.

Coenék csúcsra járatták saját stílusukat, a karakterek kiválóan meg lettek írva, a szöveg egyszerűen nagyszerű, a dráma, a humor, a brutalitás és az érzelmek tökéletes egyensúlyban vannak, egyszerű embereknek kell nem hétköznapi eseményekkel szembenézniük, mindez izgalmas és érdekes tálalásban, zseniális!

Ha egyetlen tévésorozatot nézel, ez legyen az!

10/10

A  teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr526395483

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fargo, az első évad 2014.09.26. 17:43:00

A Fargo meghatározhatatlan műfajú sorozat lett. Krimi, dráma néhol vígjáték, de igazából egyik sem. A Fargoban nem a történet, a rejtély számít, hanem hasonlóan Peter Falk nagysikerű detektívjéhez a karakterek viszonya a történtekhez és a környezethez.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kutyaova 2014.06.21. 20:30:35

Morgan Freeman mint Lester Nygaard jopofa otlet, de szerintem inkabb javitsatok a cikk elejen Martinra.. :) amugy a sorozat lenyugozoen beteg, abszolut kedvenc!

FilmBaráth 2014.06.21. 21:01:00

@kutyaova: köszi, hogy szóltál, elírás javítva:-) Örülök, hogy neked is tetszik a sorozat!:-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.22. 12:29:14

frenetikus volt az egész évad, olyan szinten szippantott magába, hogy arra szavak nincsenek.

És tette ezt úgy, hogy az eredeti filmet nem láttam, de most azonnal rákeresek és megnézem minél előbb.

Az összes színész, de még az utolsó mellékszereplő is nagyon ott van.

Colin Hanks már a dexterben bizonyított nálam, BB Thornton mindig nagyon jó volt, ZsákosBilbót jó volt színészkedni látni, nem csak rácsodálkozni a világra.

Az igazi kedvenceim azonban a két bérgyilkos (a süket, meg a másik, jah és a süket a valóságban is süket, én azt hittem csak a szerepe szerint az) annyira jók voltak, hogy amikor benne voltak akkor nem lehetett másra figyelni csak rájuk.

FilmBaráth 2014.06.22. 12:44:53

@doggfather: teljesen egyetértek veled, és igen, nálam is nagy kedvenc a két bérgyilkos, zseniálisan jók együtt!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.22. 21:18:08

@FilmBaráth: ugye, és milyen már, hogy Adam Goldberg még sose játszott normálist, és 8szinte) mindig szakállban nyomja. :D

FilmBaráth 2014.06.22. 21:40:17

@doggfather: a Zodiákusban nekem egészen normálisnak tűnt:-)

E.Katolnai 2014.06.24. 17:53:00

nézhetetlen, idegesítő kanadai vacak, amit négy-öt rész után felkellett hagynom; Lester, akivel nem lehet soha beszélni, mindent megúszik, a szakállas bérgyilkos szuper-majom (egy chuck Norris lumplen-változat), aki halára öldökli az embereket úgy, hogy mindenki más gyáva meg hülye ... nincs benne nyomozás, detektív-munka, csak egy kövér, tehetetlen tehén, akinek 'kétejei', 'selytései' vannak. A történetre azt hazudják: 'megtörtént eset', a sok hülye meg elhiszi, élvezi ezt a silány baromságot.
Szégyen, h az eredeti 'Fargo' címet lemerték nyúlni erre a vacakra ...

BigPi 2014.06.24. 20:55:47

Még a készítők név sorát is végignéztem, ekkor keltem, csak fel. A tökéletes levezető zene engedte, hogy végig gondolja a látottakat. Jó volt!

sanyix 2014.06.24. 22:23:28

@E.Katolnai: ezt nagyon benézted. Minnesota nem igazán kanadában van, a többi sem stimmel. Az igaz történet felirat pedig tisztelgés a filmhez, aminek hangulatát, stílusát nagyon jól utánozza.
Az élvezeti értékéhez semmit sem ad hozzá vagy vesz el az hogy igaz-e vagy sem, ez max az igazi hülyéknek számít.
Az IMDB 9.2-es értékelés sem azt mutatja hogy olyan rossz lenne... meg az sem hogy rohadt jó volt :)

E.Katolnai 2014.06.25. 09:11:13

@sanyix: elég infót találsz a neten, h a filmet Calgariban, Atlantában forgatták, kanadai vezetéssel (Nomadic Pictures), szolgáltatásokkal. (tudom hol van minesotta). Üsd be: shooting fargo series.
az igazi Fargo izgalmas, fordulatos és lebilincselő volt. ez a lehetetlen, ostoba jelenetei miatt idegesítő az állandó helyzet-ismétlések miatt unalmas: a rágott csont újra rágása. az a szakállas majom meg ufo-félistenként zoralkodik, de ha bőrnadrágot húzna, akkor nyugodtan lehetne csapos valamelyik homoszexuális lebujban. az általam megtekintett 4 részt nyugodtan belehetne sűríteni egybe és akkor is unalmasan lapos lenne ...

gizmo26 2014.06.25. 19:23:33

Lehetett volna sűríteni egy picit, belefért volna ez a sztori 7-8 részbe is. Én annyira nem estem hasra tőle. Az eredeti Fargo hangulatát csak utánozni tudta, visszaadni nem. A sok ostoba mellékszereplő jelenléte sokszor idegesített, Billy-Bob viszont tényleg zseniális volt.

Reeku4 2014.06.28. 14:34:30

Fantasztikus élmény volt ez a sorozat, nagyon beszippantott engem is a hangulata. Abszolút nem volt se idegesítő, se unalmas... Eddig nekem a legjobb idei újonc a True Detective mellett.
süti beállítások módosítása