"Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom."
A 75. szonettből feketén-fehéren kiderül, hogy milyen az, amikor Shakespeare szerelmes. Hogy kibe, az irodalomtörténeti rejtély, a találgatások száma végtelen, az sem biztos, hogy hölgy volt az illető, de igazából mindegy, ránk az utókorra csak a csodás sorok tartoznak, ugye? Dehogyis! Megesz minket a kíváncsiság, hogyan, milyen körülmények között fogantak az örökbecsű sorok, ki ihlette például Júlia alakját? Vajon csak a fantáziáját használta a mester, vagy tényleg átélte a hatalmas szerelmet?
A filmesek képzelőerejét is megmozgatta ez az izgalmas kérdés, rengeteg alkotás készült Shakespeare magánéletéről, mégis egy Tom Stoppard kellett ahhoz, hogy maradandó feldolgozás szülessen. Ugyanis a kulcs a forgatókönyv (egyébként is, de ebben az esetben fokozottan), és nagyon eredetinek kell lenni ahhoz, hogy Shakespeare-t idézzünk Shakespeare-től, úgy, hogy ne legyen unalmas vagy utánérzés.
A Rosencrantz és Guilendstern halott című filmmel Tom Stoppard bebizonyította, hogy nagyon is ismeri az avoni hattyú klasszikusait, és nem fél kreatívan kísérletezni az irodalmi alapanyaggal. Ki másra bízták volna a forgatókönyvet? A feladat nem volt könnyű: a Rómeó és Júlia kerettörténetbe ágyazva romantikus filmet írni Shakespeare-ről. De Stoppard szereti a kihívásokat, a tehetség adott volt, az eredmény: egy magával ragadó történet, áradó érzelmek, klasszikus sorok teljesen más kontextusban.
Shakespeare mester (Joseph Fiennes) alkotói válságban szenved a 16. századi Angliában. Nem túl jó az időzítés, mert a színház igazgatójának (Geoffrey Rush) roppant nagyszámú adóssága halmozódott fel, és a művészetrajongó uzsorásnak a következő darab bevételét ajánlja fel törlesztésként (plusz egy szerepet). Szóval sürgős lenne az írás, ámde a toll dologtalanul pihen a mester asztalán. Aztán nem meglepő módon jön egy szerelem, amelynek hatására izzó szavakkal telnek meg az addig üres papírlapok. A bökkenő az, hogy a szerelem nem kicsit reménytelen: Lady Violetbe (Gwyneth Paltrow), egy gazdag kereskedő lányába szeret bele, akit már elígértek egy nemesembernek (Colin Firth). Ámde a leány nem sok vonzalmat érez leendő férje iránt, annál inkább érdeklik a világot jelentő deszkák. Férfiruhában, Thomas Kentként elmegy a Rómeó és Júlia meghallgatására, el is nyeri a szerepet, és a próbák alatt szárba szökken a románc. Azonban a kikényszerített esküvő időpontja közeleg, ahogyan a bemutatóé is..
Tom Stoppard zseniálisan jó forgatókönyvének köszönhetően a film azonnal magával ragad. Shakespeare korában találjuk magunkat, a korabeli Anglia mindennapi életébe nyerhetünk bepillantást, a csepűrágók és a nemesek szemszögéből egyaránt. A bohém művészek és az álszent arisztokrácia teljesen különálló világa a színház varázslatos világában találkozik, ahol végül minden megoldódik, rejtély, hogyan. A klasszikus szöveg teljesen más kontextusba helyezve egy teljesen más történetet eredményez, ami nem kevésbé romantikus, mint a Rómeó és Júlia, mégis rengeteget tesz azért, hogy közelebb hozza Shakespeare korát a mai nézőkhöz. Ugyanakkor a társadalomkritika sem marad el, sőt, nagyon is erős, azonban olyan jól bele lett ágyazva a romantikus csomagolásba, hogy egyáltalán nem zavar minket a felhőtlen szórakozásban. Ellenben a szöveget a karakterek kontójára helyezték előtérbe: a főszereplők alakja elég felületesen lett megírva, a jellemfejlődést csak nyomokban lehet felfedezni, ezért másodjára azért már lesz egy kis hiányérzete a nézőnek (elsőre teljes a beájulás, és ez így van jól). Akad néhány üresjárat, nem lett minden helyzet és jellemkomikum kihasználva, de ez nem változtat azon, hogy összességében egy nagyon jó filmhez van szerencsénk.
Joseph Fiennes egy közepes színész, ennek megfelelően az alakítása is ennek megfelelően sikerült (azóta sem tudta felülmúlni ennek a filmnek a sikerét, pedig elég ideje és lehetősége lett volna rá..). Gwyneth Paltrow-val ugyanez a helyzet, hiába kapott Oscar-díjat a filmért. De legalább nem játsszák le egymást a vászonról, vagyis jól működik a kettősük. Ben Affleck megdöbbentően jó az egyik mellékszerepben, Geoffrey Rush kiváló, Judi Dench pedig egyszerűen zseniális (neki méltán járt a szobrocska).
A rendező, John Madden közönségbarát, kicsit felszínes, mégis nagyon jó filmet rendezett a kiváló forgatókönyv alapján. Nem lehet rá panasz, azonban a zsenialitásnak a szikráját sem sikerül felfedezni a munkájában. Tisztességes iparosmunka, de annak nagyon jó.
Egy nagyon szép és magával ragadó romantikus film, Rómeó és Júlia története Shakespeare korába és magánéletébe helyezve. Kötelező darab!
7/10