Much Ado About Nothing (2013)
2013. október 08. írta: danialves

Much Ado About Nothing (2013)

much-ado-about-nothing06.jpgHa egyetlen okot kell mondanom, amiért még életemben nem vettem rá magam egyetlen Shakespeare-filmadaptáció megtekintésére, az az, hogy semmi értelmét nem látom annak, hogy modern ruhába öltöztetett színészek citálják a klasszikus szövegeket, és e köré valamiféle produkciót kreálnak. (Természetesen a Rómeó és Júliát láttam valamikor nagyon régen, de nemrég már a Coriolanus sem érte el az ingerküszöbömet.) Így ez alkalommal a kíváncsiság hajtott: vajon tud-e ezen Joss Whedon valamit változtatni? Szomorúan mondhatom, hogy nem tudott. (És ez rövid időn belül már a második csalódásom vele kapcsolatban az Agents of SHIELD után.) Már önmagában az is érthetetlen, hogy miért kell egy ilyen alkotást ezredszerre is feldolgozni, miközben ilyen színvonalú romantikus komédiákat P. G. Wodehouse már futószalagon gyártotta, tehát igazán azt sem lehet mondani, hogy Shakespeare művéhez hasonlót sem tudtak azóta alkotni. 

Nem untatnám most olvasóimat azzal, hogy újra leírom a klasszikus történetet, az előző posztban olvasható szinopszis jelen alkotásra is érvényes, annyi különbséggel, hogy teljesen modern környezetbe helyezték az egészet. Ami egyben a film legnagyobb problémája is: a kettőnek a keveréke teljesen hiteltelen. Meglepő módon egyáltalán nem arról van szó, hogy az ódon szófordulatok hülyén hangzanak a szereplők szájából, ugyanis a színészek egytől-egyig hitelesen, de mégis természetesen adják elő őket. Egyben pedig van annak valami pikantériája, amikor Coulson ügynök és Firefly-ból megismert Mal kapitány (azaz Clark Gregg és Nathan Fillion) Shakespeare-t szavalva beszélgetnek egymással, ugyanis a rendező egytől-egyig korábbi munkatársait válogatta be a különböző szerepekre. Whedon tehát még nem is végzett rossz munkát, de az összkép így sem értékelhető.

muchado.jpgLegfőképp maguk a szituációk teljességgel feldolgozhatatlanok, onnantól kezdve, hogy szereplőink egy "háborúból" hazatérve öltönyben kiszállnak a luxusautóikból és álarcosbált tartanak. Majd idővel haláleseteket rendeznek meg és párbajra hívják ki egymást.  És vajon 2013-ban egy férfinak tényleg az a fő szempont, hogy egy nő erényes legyen? És ha kiderül, hogy nem szűz a menyasszony, már nincs is kedve házasodni a szóban forgó úriembernek? Ilyen, és ehhez hasonló bizarr helyzetek és mondatok borzolják a kedélyeinket, miközben Whedon sokszor már rajzfilmes szintű humorra alacsonyodik le. Ettől függetlenül még kijöhetne valami könnyed és bájos vígjáték az egészből, de ebben a közegben Shakespeare eposzi jelzői és bonyolult körmondatai annyira agyrohasztóak, hogy hatalmas koncentráció kell már a legegyszerűbb párbeszéd felfogásához is. Egy idő után pedig borzalmasan csalódást keltő, amikor kiderül, hogy a megfeszített figyelemmel végigkövetett 5 perces dialógus tulajdonképpen csak small talk volt, és nagyjából 2 másodpercben össze lehetne foglalni.

A múlt heti Seth Rogen - James Franco bulihoz hasonlóan itt is azt kell, hogy mondjam, ezt a produkciót nagyobb élmény volt leforgatni, mint megnézni, elvégre ez nem volt más, mint egy 12 napos összejövetel Whedon házában (ugyanis ennyi ideig és itt forgatták) a régi ismerősökkel, miközben valamiféle filmet is összeraktak. De abban biztos vagyok, hogy a mazochistákon és a Shakespeare-rajongókon (nekik meg nem mindegy, melyik adaptációt nézik?) kívül sok örömet nem fog szerezni senkinek.

4/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr395551578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása