Amióta letettem a kezemből Max Brooks könyvét, csakis hatalmas pesszimizmussal tudtam várni az akkor még közelgő filmadaptációt. Nem adott sok bizakodásra okot az sem, hogy a forgatókönyv többszörös átíráson, a film pedig hosszú pótforgatáson esett át, és az időközben kikerült képsorok is inkább árulkodtak egy átlagos katasztrófafilmről, mint a könyv szellemiségének megragadásáról. És valóban inkább egy átlagos katasztrófafilm született, de ez nem feltétlenül baj.

Gerry Lane (Brad Pitt) korábban az ENSZ vizsgálóbizottságának dolgozott, azonban valamilyen teljesen érdektelen ok miatt otthagyta őket, és most családapaként éli mindennapjait. Egészen addig, amíg Philadelphia belvárosában majdnem megeszi egy zombi, innentől kezdve pedig kötelességének érzi, hogy visszatérjen régi munkaadójához, és segítsen nekik választ keresni a vírus kitörésére, ezen keresztül pedig egy lehetséges gyógymódot is találni.

A katasztrófafilm műfajára bizony ráfér már egy vérfrissítés, hiszen a Film+ és a CoolTv műsorán fellelhető "remekműveken" kívül nem igazán sikerült maradandót alkotnia senkinek ebben a műfajban. És ez ennek a műnek sem sikerül, viszont olyan pofátlanul járatja csúcsra ezeknek az alkotásoknak a bejáratott paneljeit, hogy azt öröm nézni. (Viszont legalább a családi szálat tiszteletre méltó módon meglehetősen háttérbe szorították.) Természetesen a főszereplő mindig jelen van a legnagyobb vérfürdő közepette, természetesen mindig megússza, közben pedig még arra is van ideje, hogy (bizonyos szinten) megoldja az egész katasztrófahelyzetet. Azonban a film nagyjából 5. percénél elkezdődő őrült rohanásban ez fel sem tűnik, mint ahogy az sem, milyen faék egyszerűséggel állítja a forgatókönyv újabb bonyodalmak elé főhősünket. Ezt az 5 percet muszáj kiemelnem még egyszer, hiszen meg merték húzni azt, amit talán A rajütésen kívül senki a filmvilágban: megkíméltek minket egy dögunalmas bevezetéstől (illetve egész pontosan bevezetés van, csak két akciójelenetet is beletettek), márpedig aki életében legalább két zombifilmet látott, az tudja, hogy milyen unalmas filmről filmre újra felfedezni egy fél órás expozícióban a szereplőkkel együtt az élőhalottakat.

Adott tehát 2 óra, ami nagyjából azzal telik el, hogy Brad Pitt és társai különböző helyszíneken lopakodnak, majd (mivel mindig van egy balfasz ügyetlen, aki valamilyen hihetetlenül béna módon zajt csap) menekülnek az élőhalottak serege elől. A történet szerkezeti felépítését e mellé téve pedig pont ugyanolyan a végeredmény, mint egy videojáték. Egyik küldetés után jön a másik, mindig van valami kulcs vagy malőr, ami újabb feladatot és helyszínt ad, és az írók nem is nagyon erőlködtek, hogy ezt elfedjék. Aki valaha is kezébe vett egy Call of Duty-t (mondjuk 4. résztől felfelé), annak hihetetlenül ismerős lesz ez a "lopakodós küldetés, amíg valami balul nem sül el, aztán pedig rohanás kifelé" rendszer is. Viszont a hasonlóságok az élményre is kiterjednek (még ha nem is mi játsszunk éppen), a tempó lenyűgöző, a feszültség a székbe szögez, a gyenge CGI ellenére a látvány is (elsősorban a fényképezésnek köszönhetően) hozzáteszi ehhez a magáét, egyszóval egy remek blockbusterre jellemző egyszerű, de nagyszerű szórakoztatást kapunk.

Különlegesnek azért nem mondanám, mert például a Feledés lenyűgöző vizuális megjelenése vagy a Tűzgyűrű hangulata hiányzik ehhez, de hatalmas pozitívum, hogy végre egy olyan látványfilmről van szó, ami nem is akar többet, mint szórakoztatni. Ettől függetlenül mégsem tudok nem gondolni arra, hogy az alapanyagból kiindulva bizony akarhatott volna többet. Úgyhogy ha egyedi katasztrófafilmet szeretnénk látni, akkor vegyük elő újra Soderbergh-et, ellenkező esetben pedig csak egy nagy adag popcorn kell, a többiről meg gondoskodik ez a produkció.

7,5/10

(Ha valaki látta a mozis verziót és ezt is, az majd írjon kommentben egy rövid összehasonlítást. Gondolom, a moziban kicsit epilepsziásabbnak tűnt a vágás.)