"Si tu n'avais pas á Lagardére, Lagardére ira á toi! " vagyis "Ha te nem mész Lagardére-hez, Lagardére megy hozzád!"
Ez volt az első mondat, amit megtanított nekem a tüneményes francia tanár nénim, és azóta sem tévesztettem el soha a jövő időt. Mert egy jó pedagógus mindig tudja, hogyan kell játszva tanítani. A tanár néni már túl volt a 80-on, amikor elkezdtem hozzá órákra járni, és őrült nagy Jean Marais fan volt. Én pedig jellemző módon azzal nyitottam, hogy szerintem mennyire bugyuta a vele készült A púpos című film. A válasz erre az volt, hogy ha nem tetszik, nézzem meg a Lagardere lovagot Bruno Wolkowitch-al. Megnéztem - először magyarul, aztán utána nagyon sokszor franciául -, belezúgtam a filmbe (egy kicsit Brunoba is..), és rengeteg francia nyelvtani anyagot ennek a filmnek az apropóján vert a fejembe a ragyogó pedagógus. Így is lehet.. Azóta a tanár néni sajnos már egy másik világból mondja megrovóan, hogy "na, de Mademoiselle!", én abszolváltam a nyelvvizsgát, a film lassan elfelejtődött. De tegnap megelégeltem az otthoni filmekre jellemző kupit, elkezdtem katalógust írni, annyi év után ismét elém került a film, és újra megnéztem.
Meglepő módon azzal kezdődik a történet, hogy kedvenc lovagunkat a vesztőhelyre kísérik. Aztán a kép lassan átvált a múltba, megismerhetjük a fiatal Lagardére-t, aki árva fiú volt, és két vívómester, Cocardasse (Jacques Frantz) és Passepoil (Ticky Holgado) nevelte fel. Jól megtanult vívni, azonban egyszer de Nevers herceg (Frédéric van den Driessche) megmenti az életét, és rájön, hogy mennyi mindent nem tud még, ezért a herceg szolgálatába szegődik. Nem sokáig élvezhetjük sajnos közös vívásaikat, mert a herceg egy csúnya orvgyilkosság áldozata lesz (titokban elvette feleségül Ines de Caylust, aki egy szép kislánnyal, Aurore-al - franciául a szó hajnalt jelent - , ajándékozta meg, ámde de Gonzague herceg is pályázott mind a lányra, mind a vele járó örökségre, ezért rövidre zárta a problémát). Látványos haláltusája közben átadja Lagardére-nek a Nevers-vágás titkát, és rábízza a lányát is. A bohó ifjúból így hirtelen apa lesz, Spanyolországba menekül, felneveli a kislányt, és keresi a herceg gyilkosát, hogy bosszút álljon rajta..
Rengeteg filmes és tévés feldolgozása van a történetnek, talán a legismertebb a Jean Marais nevével fémjelzett alkotás, de Jean Piatnak is érdemes adni egy esélyt, szerintem sokkal jobb volt, mint Marais. Daniel Auteuil, akit egyébként kedvelek, viszont nem volt túl meggyőző a szerepben.
Ebben a tévéfilmben sok mindenben eltérnek a klasszikustól, nem hősként ábrázolják Lagardére-t, hanem egy bohém fiatal fiúnak, akinek hirtelen kell felnőnie, és méltóvá válnia a herceg bizalmára. Sok humort visznek a történetbe, nem kevés társadalomkritika is megjelenik (persze csak annyira, hogy ne zavarja a felhőtlen szórakozást), és többé-kevésbé hitelesen ábrázolják a kort, amelyben a kalandfilm játszódik.
A forgatókönyv nem volt zseniális, viszont tisztességesen össze lett rakva: kalandfilm létére nagyon jó párbeszédek találhatók benne, volt néhány nem várt fordulat, a karakterek jól meg voltak írva, a jellemfejlődés bemutatása szinte tökéletesen sikerült. Ráadásul nemcsak Lagardére-re fókuszált a történet, a mellékszereplők is fontos szerepet játszottak a történet alakulásában. A vívójeleneteket látványosan koreografálták, a közönség nagyon jól szórakozhatott a tipikus francia hévvel előadott akciójeleneteken. Azonban nem sikerült jól eltalálni az érzelmek és az akció adagolását, sok volt az üresjárat, időnként unalmassá vált a film. A motivációk bemutatása is akadozott, de nem túl zavaró módon. Talán túlságosan sok komolyságot szerettek volna vinni a kalandfilmbe, lehet, hogy a kevesebb több lett volna.
Bruno Wolkowitch nagyon jó színész (és a hölgy olvasók kedvéért elmesélem, hogy az orgánuma eredetiben teljesen megegyezik Benedict Cumberbath-ével), tökéletesen eljátszotta a bohém fiatal fiút, a felelősségteljes apát, a karakter minden árnyalatát és mélységét megmutatja. A kalandfilmben is képes az emberábrázolásra, ritka az ilyen, tényleg érdemes megnézni miatta a filmet. És egyáltalán nem mellesleg nem használt kaszkadőrt, már nem fiatalon tanult meg ilyen szinten bánni a karddal. Főleg francia tévésorozatokban játszott, de szerintem a tehetsége alapján ennél több van benne, remélem, még láthatom nagyobb filmekben is.
A többi szereplő már korántsem szerepelt ilyen jól. A de Gonzague herceget játszó Yvon Back nem volt rossz, de Wolkowitch teljes mértékben lesöpörte a képernyőről, ezért a kettejük közötti ellentét hőfoka nem igazán verdeste az egeket. A de Nevers herceget játszó Frédéric van der Driessche vele ellentétben tökéletesen hozta az elkényeztetett, indulatos, ámde csupaszív főurat, akit megváltoztat a nagy szerelem. Közös jeleneteik Wolkowitch-al a film legjobb perceit szerzik a nézőnek. Cocardasse és Passpoile alakítói is jól megállják a helyüket, azonban a női főszereplők teljesen felejthetőek.
A rendező, Henri Helman tisztességes iparosmunkát végzett, de nem alkotott kiemelkedőt. A színészvezetés nagyjából rendben van, a vágások azonban sokszor zavaróak, a jelenetek intenzitása erősen hullámzó.
Összességében elmondható, hogy kalandfilmhez képest egy egészen jó tévéfilmet kaptunk, érdemes megnézni egyszer-kétszer. És aki ezt nem hiszi el, annak csak annyit mondhatok: en garde!
7/10
