Manapság már gyakorlatilag közhelynek számít, hogy Hollywood a folytatásokon kívül csak remake-eket tud gyártani, amelyek amellett, hogy feleslegesek, még ráadásul rosszak is. Azonban nem csak A tégla vagy A tetovált lány áll előttünk pozitív kivételként ebben a témában, hanem Zack Snyder első rendezése is, és ezt annak tudatában is ki merem jelenti, hogy még nem láttam Romero klasszikusát.
Ana (Sarah Polley) férjével egy kertvárosi házban él, egyébként pedig nővérként dolgozik. Egyik reggel azonban arra ébred, hogy a szomszédok aranyos kislánya egy vérszomjas szörnyeteggé változott, és amikor férje nyaki ütőerét is átharapja, Anát egyszerre két zombi veszi üldözőbe. Amikor sikerül elmenekülnie, azzal a kétségbeejtő helyzettel szembesül, hogy a város felett teljesen átvették az uralmat az élőholtak, ezért néhány más túlélővel összefutva egy bevásárlóközpontba menekül és ott próbálják elbarikádozni magukat.
Természetesen arra ne számítson senki, hogy a forgatókönyv majd eredeti ötletek tucatjaival nyűgöz le minket (főleg, mivel remake-ről van szó), a klasszikus történeti elemek (mint például a megharapott emberrel érkező túlélő-csoport, az egymás közötti bizalmatlanságból eredő konfliktusok) szinte egytől-egyig szerepelnek. Ezen felül az sem éppen a legszórakoztatóbb dolog a zombik természetét kívülről fújó nézők számára, hogy a szereplőknek a film feléig is eltart, mire rájönnek (számunkra) teljes nyilvánvaló dolgokra. A karakterek is jó horrorhoz méltóan sokan vannak, de legalább sekélyesek, erősen másodvonalas színészekkel támogatva. (Bár néhányukat viszontláthattuk sikersorozatokban.)
Azonban ami miatt ez mégsem csak egy tucatfilm lesz az ezernyi zombi-horror között, az többek között James Gunn szkriptjének elképesztő cinikussága. (Egyébként arról a James Gunn-ról beszélünk, aki a jövőre érkező Guardians of The Galaxyt írja és rendezi.) Bár az alkotás teljesen komolyan veszi magát, a fordulatokban érzékelhető, ahogyan szóban forgó úriember szinte kaján vigyorral a képén irtja ki belőlünk a remény és a pozitív várakozások minden írmagját. Ezt a cinikusságot erősíti a zenék válogatása, ami egészen zseniálisra sikeredett, és ahogyan Snyder tálalja nekünk ezeket az eseményeket. A rendezőt is dicsérnem kell természetesen, egy feszített tempójú és izgalmas filmet köszönhetünk neki, néhány igazán emlékezetes jelenettel, többek között a found footage műveket megidéző stáblistával.
Szóval annak ellenére, hogy sok szempontból nem hozott a műfajba olyan különlegességeket, mint például a 28 nappal később, mégis óriási élmény végignézni ezt a művet, csak ajánlani tudom. Úgyhogy (bár valószínűleg nem mondok ezzel újat,) hozzáértő emberekkel lehet jó remake-et készíteni, de azért ennek a filmnek talán mégiscsak a Zombieland-ben megalkotott szabály a legnagyobb tanulsága: Don't be a hero!
9/10
