Nem túlzok, ha azt mondom, a filmipar száz éve alatt szinte minden lehetséges műfaj, alműfaj és műfaji keresztezés megszületett már, éppen ezért nehezen beszélhetünk manapság műfajteremtő alkotásokról. Azonban a posztapokaliptikus-zombis horror-vígjátékok egészen a Zombieland-ig nem léteztek filmen, az Eleven testek idei premierjével pedig az is elmondható már, hogy műfaj teremtődött.
Columbus (Jesse Eisenberg) a lehető legvalószínűtlenebb jelentkező egy zombi-világvége túlélésére: a visszahúzódó, kocka srác egész napját számítógépezéssel tölti, azonban amikor kitör a káosz, mindenre kiterjedő és szigorúan betartott szabályrendszerének köszönhetően túléli az emberiség nagy részét. Talahassee (Woody Harrelson) pedig szöges ellentéte neki: kigyúrt, talpraesett és a legkevésbé sem törődik a veszéllyel. A teljesen diszfunkcionális párost pedig hamarosan két hölgy (Emma Stone és Abigail Breslin) egészíti ki, de a csapatnak elsősorban nem a zombikkal, hanem egymás elfogadásával kell megküzdenie.
Azt hiszem nem túlzás kijelentenem, hogy a posztapokaliptikus történeteket nem lengi körül a móka és a kacagás. Éppen ezért kihagyhatatlan ziccer megtalálni ezekben a helyzetekben a humort. Legyen szó a menő autók és cuccok rekvirálásáról, a válogatott módon történő zombigyilkolásról vagy a hős / feláldozható gyökér karaktertípusok elhagyásáról, ezek olyan dolgok, amelyek tulajdonképpen mind megfordultak a fejünkben, csak éppen a forgatókönyvírók fejében nem fordultak meg. (Vagy lehet, hogy igen, csak a producerek kikukázták az összes ilyen ötletet.) És így aztán bizonyos pontokon akármennyire is szürreálissá válik a humor (kedvencem a "Zombie Kill Of The Week"), ezek miatt a kapcsolódási pontok a néző mégis közel érzi magához a filmet és hitelesnek látja. Nem pedig nyálasnak, esetlennek vagy hatásvadásznak. Ez pedig kifejezetten segíti a drámai részeket, és a narratíva sem tűnik a vígjátékoknál megszokott módon szükséges rossznak.
Azonban ettől még nem feltétlenül lenne minden idők egyik legkirályabb filmje a Zombieland. Itt lépnek működésbe az olyan apróságok, mint Bill Murray cameoja, Ruber Fleischer hihetetlenül stílusos rendezése, és az akciójelenetek ötletessége. Tényleg nem tudom más jelzővel illetni a látottakat (a magyartalan "cool"-t, "badass"-t és társai leszámítva), mint hogy király.
Tehát amellett, hogy műfajteremtő, ez az alkotás még teljes mértékben klasszikussá is vált, és nem véletlenül van az elsők között emlegetve mindenhol, ahol vígjátékokra terelődik a szó. Gyakorlatilag tökéletes mű a maga nemében.
10/10