Sokan vitatják azon remake-ket, amelyek egy viszonylag friss, és minden földrészen helytálló produkciót "dolgoznak fel". Ebbe a rétegbe tartozik a tavaly megjelent (itthon csak idén látható) Tetovált lány is, amely tegnapi alanyom "hollywoodizált" változata. Érdekes viszonnyal ültem be februárban a filmre, a megnézés előtt egy alantas pénzszerzési kísérletnek tartottam David Fincher részéről, azonban a terem sötétjét elhagyva teljesen más oldalról közelítettem meg a produkciót. Ugyanis bármennyire is pénzorientált produkcióval van dolgunk, és akármennyire az eredeti filmhez is muszáj hasnlítanunk, Fincherék új dimenzióba emelték A tetovált lány fogalmát, az elődhöz képest legalábbis mindenképp.
Michael Blomkvist (Daniel Craig) becsületsértési tárgyalása után elhagyja a Millenium című botránylapot, és visszavonultan akarja élni unalmas életét. Azonban a Vanger-klántól felkérése érkezik: meg kell találnia a 40 évvel ezelőtt elveszett Hariett feltételezhető halálának nyomait, cserébe a család feje, Henrik Vanger (Cristopher Plummer) tálcán kínálja fel a főhősünket bajba juttató nagyhatalmú üzletember fejét. Michael elszánt lépésre szánja el magát: az ügy elvállalása után felkeresi azt a Lisbeth Salandert (Rooney Mara) , aki korábban az ő megfigyelésén dolgozott. Két főhősünk ez utáni kutakodása után pedig olyan mély melaszban találja magát, amelyben mindkettőjük élete veszélybe kerül.
Sokan támadták már előzetesen is Fincher tavalyi produkcióját. A legfőbb indok a bevezetőben leírt pénzorientáltság volt, de sokan a "felesleges produkció" titulust is a film nyakába aggatták Ezek a felvetések talán helytállóak, mégis én úgy gondolom, erre a feldolgozásra igen is szükség volt. Noha az előd 2 éves, sok kis apró hiányosság tarkította, korántsem volt olyan lehengerlő produkció, mint sok kritikus és néző állította. A 2009-es produkcióval ellentétben Fincher nem lacafacázik; az első percekben feltűnő, Fincherre jellemző zseniálisan elborult intróval már alapjaiban veti el a film hangulat magját.És ugyan ez az atmoszféra kezdemény Oplev művénél is meg volt, talán a büdzsé vagy a rosszul megközelített forgatókönyv miatt meg-meg bicsaklott az amúgy rendkívül jól megkomponált hangulat.
Szerencsére Fincher nem hagyta a középszerűbe zuhanni műve egy képkockáját sem, a korábban a Hetedikkel és a Zodiákussal (hogy csak a hasonló témájú filmjeit említsem) nagyot durrantó rendező biztos, ellentmondást nem tűrő kézzel kezeli a gyeplőt, a forgatókönyv minden egyes apró darabját egy , a lezárással teljessé válló komplex és rendkívül jól átadott kirakóssá illeszti össze. Ez a kifinomultság pedig alapjában határozza meg a film minőségét, amelyet a rendkívüli (Oscarra is jelölt) operatőri munka, és a hideg fénybeállítások már-már a végletekig tetőznek.
A legnagyobb vita a film után Lisbeth karaktere körül forgott, sokan-sok helyen hasonlították össze Rapace férfiasabb karakterét Mara törékeny, ám mélyen sérült jellemével. Én kettejük között nem tudnék egyértelműen dönteni, mindketten nagyszerű játékot produkálnak, stílusosak és a maguk módján szerethetőek és megérthetőek. Azonban Mara nőiessége számomra szimpatikusabbá tette, és ha csak egy apró nüansznyival is, megelőzte Rapace zordabb, kissé kevésbé átélhető figuráját. Azt viszont egyértelműen kijelenthetem, hogy Daniel Craig sokkal jobban hozza Michael karakterét mint korábban Nyqvist, mert bár mindketten nagyon hiteles játékot produkálnak, Craig valamiért mégis jobban elkapja a karakter fonalát, és sokkal emberibbé, szerethetőbbé teszi azt teszi azt.
A tetovált lány minden tekintetben nagyon jó film, és számomra mások sárdobálása sem tudja eltompítani az érdemeit. Mert a film bár feleslegesnek és pénzhajhásznak hathat, a végkép mégis túl tud nőni az előzetesen lefektetett kételyek halmazán, Fincher olyan elemi és izgalmas krimi-thrillert rendezett, amelyet nem hogy a 2009-es "eredeti" (sok helyről úgy hallottam, Fincher elhatárolódik attól, hogy a svéd film feldolgozásaként említsék művét; ő a regényt adaptálta) , de más hasonló stílusú és horderejű produkció is csak ritkán ér el.
9/10
