(Filmbaráth kritikáját erre találjátok)
A főcímnél kellett volna befejezni. Annál a főcímnél, amely eszünkbe juttatta a sorozat legszebb pillanatait, és hogy milyen remek filmeket láthattunk egykor. És hogy a főcím után következő két óra mennyire elbarmolja ezt az élményt. Vagy is nem ez a két óra, hanem az egy óra eszméletlen jó akció közé vegyített egy óra dögunalom.
Nem arról szó, hogy ez a produkció már mennyire nem F&F. Hanem arról, hogy ez a változás végül mennyire nem vált előnyére. Az előző részben ugyan egy utcai verseny nem volt, mégis egy tökös és hihető akciófilm kerekedett belőle egy-két kiváló autós üldözéssel megfűszerezve. Most viszont hiába van egy echte utcai versenyünk, a körítés az, ami nagyon gagyivá vált. Van egy mindenféle számítógépes bullshitet hablatyolva hekkelő Ludacris (érted, a kiköpött nerd Ludacris), egyéb áltudományos marhaságok, világpusztító fegyver és az ehhez kapcsolódó világmegmentés. Na meg erőltetett és éppen ezért egyáltalán nem vicces humor. És ami egykor a saját sorsukkal küzdő szereplők valamennyire átélhető drámája volt, az most egy nehezen hihető James Bond-sablonná vált. (Innentől spoilerek!!!)
Apropó: Christopher Nolan lassan elbújik a vliág elől szégyenében. Szegény nem tudta még, hogy mit szabadított a világra abban a pillanatban, amikor megírta a Joker karakterét.Nevezetesen őt majmoló forgatókönyvírók tucatjait. És most a Skyfall és a Star Trek után itt van a legújabb agyafúrt főgonosz, Owen Shaw. Akinél mindenkinek szerepe van a csapatban (kivéve azt az arcot, akit a film első harmadában lelőnek), aki elsőként a világon jön rá, hogy az embereket befolyásolni lehet a szeretteik túszul ejtésével (de most komolyan, volt olyan ember Domékat leszámítva, aki nem jött rá, h Miát el fogja kapni?). És az a Shaw, akinél minden a terv része. Például az is, hogy csak bizonyos katonai bázisokon használt álcázó festéket hátrahagyva ráveszi a hatóságokat, hogy a milliárdos csipet két (páncélozatlan) terepjáró védelmében kezdjék el szállítani az autópályán, majd ott egy tankkal elfogatja magát, és Domot megzsarolva végül a bázisra leszálló teherszállító repülővel menekül el. A bullshit-o-méter eddigre már nálam teljesen kiakadt, és komolyan mondom egyre jobban fáj, ahogy újra és újra végiggondolom ezt az egészet. Mellesleg csak úgy oda lehet repülni egy amerikai katonai bázis fölé? Nem fogja az embert lelőni egy F-22 vagy valami? Az ilyen kérdések sora pedig egyszerűen kifogyhatatlan.
Az csak egy minimális vigaszt nyújt számomra, hogy a brutális látványorgia időről-időre feledteti ezeket a dolgokat, de amikor éppen nem robban, törik vagy lő valami/valaki, a film óriási bajban van. Én ennyire még nem untam magam moziban, mint itt bizonyos részek alatt. Az egyetlen dolog, ami életben tartott ilyenkor, hogy ahányszor feltűnt Joe Taslim a vásznon, egyből a The Raid közelgő második része jutott eszembe, és hogy talán hamarosan látni fogok egy valódi akciómozit. Úgyhogy ennyi maradt nekünk: A Die Hard-szériához hasonlóan egy látványos, de ultragáz szövegekkel, fordulatokkal és áltudományos marhaságokkal megtöltött generikus világmegmentő akciófilmekké silányított sorozat. Nyugodjatok békében, Halálos iramban filmek!