A vadnyugati hős: John Wayne (1907-1979)
2013. május 26. írta: FilmBaráth

A vadnyugati hős: John Wayne (1907-1979)

A Vadnyugat. Mi jut először eszünkbe róla? Csak nem az a kép, amikor a seriff belép az ivóba, megcsillan a fény a jelvényén, és laza szöveg kíséretében felszólítja az éppen aktuális huligánt, hogy legyen olyan kedves abbahagyni az a helytelen cselekvést, amit művel (= Jack, elég legyen, hordd el magad innen, azonnal!), mindezt csőre töltött pisztollyal a kezében. Kamera közben szépen lassan ráközelít a cowboykalap alatt megbúvó arcra, mely annyira ismerős. Bizony, John Wayne alakja teljesen összeforrott a Hollywood által kreált Vadnyugattal. A mai napig ő a seriff, illetve a cowboy példaképe a filmekben..

Westernfilmeken nőttem fel: kőkemény, de tiszta szívű cowboyok, vad indiánok, tesztoszteron a köbön, lovas vágták. Faltuk a filmeket, a hősöket, sírtunk értük, száguldottunk velük a prérin, remegtünk értük a pisztolypárbajok során.

Aztán felnőttünk (már aki, én örök gyereknek tartom magam), és feltettük magunknak a kérdést, tényleg ilyen volt a Vadnyugat? Természetesen nem, és minél többet olvasok az igazi Vadnyugatról, annál inkább menekülök vissza a filmekben megszokott kulisszák közé, mert az igazság annyira prózai, mennyivel izgalmasabb az illúzió, nem?

A westernfilmek első sztárja Tom Mix volt, ő adott először munkát a filmiparban egy hórihorgas egyetemista fiúnak, akinek rémes neve volt: Marion Michael Morrison. Macsó név, ugye? És ráadásul a szülei eredetileg nem is ezt a nevet adták neki, hanem a Marion Robert Morrisont, csak időközben megszületett az öccse, és úgy gondolták, hogy inkább ő legyen Robert, a korábban már erre a névre keresztelt fiúkat pedig egyszerűen átnevezték. Gondolom azért, hogy legyen egy kis izgalom az életükben, mert amúgy teljesen átlagos polgári életet éltek, apuka háborús veterán volt, anyuka a kor elvárásainak megfelelően a családdal foglalkozott.

A szomszédok kezdték  a fiút „Big Duke”-nak becézni, mert folyton az Airedale terrier kutyájával mászkált, akit „Little Duke”-nak hívtak. Ő már ekkor is jobban kedvelte a „Duke” becenevet mint a „Marion”-t, így ez a név már végigkísérte az egész életét.

Nem voltak gazdagok (apuka nem bánt túl jól a pénzzel), Marionnak az volt a szerencséje, hogy jó sportoló volt, így ösztöndíjjal bekerült az egyetemre. Egy sérülés  véget vetett az ígéretes sportolói karriernek, azonban a fiatalember keresetkiegészítésként statisztálni kezdett filmekben, ezért a szó szoros értelmében átnyergelt a filmiparra. Nem jött azonnal a siker (szerencsére, így meg tudta becsülni), nagyon sok ezredrangú filmben kellett domborítania (viszont a forgatások során megesett vele az, hogy találkozott az igazi Wyatt Earppel), míg végül jött John Ford, és az ikonikus Hatosfogat (amiről állítom, hogy a mai napig a legjobb westernfilm), 1939-ben, ami sztárrá emelte. Gondolom, mindenki vég nélkül tudná sorolni a filmeket, amelyek egy kaptafára készültek ugyan, és a színvonaluk finoman szólva nem verdeste az egeket (azért akadnak kivételek..), de Amerika megkapta a hősét, akire vágyott, John Wayne pedig boldogan fürdött a népszerűségben. Egyébként soha nem állította magáról, hogy jó színész (tényleg nem volt az), de mindig korrekten ellátta a rá bízott feladatot.

A kedvenc szerepe Ethan Edwards volt Az üldözőkben (1956), a fiát, Ethant is erről a karakterről nevezte el.

A kedvenc hobbija a bridzs, a póker és a sakk volt. 

A sors fintora, hogy a legnagyobb amerikai hős kihagyta a második világháborút, mert a térde miatt nem találták alkalmasnak hadi szolgálatra. Még jó, hogy lovagolni tudott..

A legnagyobb fanja egy császár volt: Hirohito japán császár külön kérése volt, hogy találkozhasson vele, amikor a 70-es években Amerikában járt.
Elkötelezett konzervatív volt, komolyan politizált a republikánus pártban, 1968-ban elnöknek is akarták jelölni, de ő nem vállalta, mondván, Amerika még nem kész arra, hogy egy mozisztár vezesse. Aztán jó néhány évvel később oszlopos tagja volt Ronald Reagan kampányának. Finoman szólva sem szerette a homoszexuálisokat (nem semmi lehetett a hangulat A legyőzhetetlen forgatásán, lévén Rock Hudson erősen ebbe a táborba tartozott, de végül jól összebarátkoztak - na, nem úgy..), ennél jobban már csak a Vietnám-ellenes tüntetéseket utálta. Habár a politikai nézeteit soha nem titkolta, mégsem osztotta meg a közönségét, annyira eggyé vált a szerepeivel, hogy ő maga volt Amerika hőse. 
 
Egy korszak férfiideálját testesítette meg a filmvásznon: bátor, erős, nem beszél sokat, odaüt és odalő, akkor és amikor kell. Lehet, hogy velem van a gond, de nekem ez sokkal szimpatikusabb, mint a mai filmek metroszexuális sztárjai (nagyon nem bírom elviselni, ha egy pasi sír a filmvásznon, egyedül Benedict Camberbatch műveli ezt olyan magas szinten, hogy nem akadok ki tőle).  Amúgy gyakorlatilag saját magát játszotta el: az életben is ugyanolyan volt, mint a filmjeiben, konzervatív nézetei nem könnyítették meg feleségei és gyermekei életét.
 
Pályájának csúcsa az volt, amikor 1969-ben megkapta az Oscar-díjat A félszemű seriffért (a film nem volt olyan nagy szám, elsősorban az életművéért díjazta az Akadémia a szobrocskával).
 
Csak néhány ikonikus film tőle: A zöldsapkások (ez mondjuk pont nem westernfilm, hanem háborús, de attól még jó), Rio Bravo, az Alamo (igazi hazafis, zsepis film, nem sok köze van a valósághoz, de nagyon hatásos, én nagyon szeretem), Apacserőd,stb. Az én személyes kedvencem a Lovaskatonák, már ezerszer láttam, de még mindig nem unom.
 
Hősök nélkül a filmipar nem működik, és ő egy igazi hős volt, máig nincs méltó utódja a műfajában, ő a western maga. Na, de elég volt a beszédből (írásból), lóra, vágta, előre, vár a végtelen préri!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr665314149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csiri bá 2013.05.26. 13:10:57

Nekem még mindig a Scotland Yard vendége (Brannigan) a kedvencem tőle. :)

Martin Ethelwolf 2013.05.26. 15:00:16

Aki ennek a szar fasiszta ripacsnak az undorítóbbnál undorítóbb filmjei közül bármelyiket is kedveli, azzal az ízlésekről csak pofozkodni lehet:-)
A Hatosfogat egy hatodrangú, filmlegendává felfújt, tömény giccs, mellesleg egy indiángyűlölő rasszista szemét.
Ha nagy western, akkor Peckinpah vagy Leone, vagy a Jesse James meggyilkolása.
De még a Piedone westernek is jobbak, mint a Wayne nevével fémjelzett velejéig hazug, giccses, unalmas szarságok, ahol még a kosztümök is hiteltelenek, a színészi játékról és a sztoriról már nem is beszélve.
süti beállítások módosítása