85. Oscar-díjátadó: esélyesek és a mi díjazottaink
2013. február 24. írta: danialves

85. Oscar-díjátadó: esélyesek és a mi díjazottaink

Miután tegnap megtudhattátok, hogy az egyes alkotásokról hogyan vélekedünk, itt az ideje ezúttal letenni a voksunkat egyik vagy másik film mellett. Ezért az alábbi posztban a 9 legfontosabb kategóriából nevezünk meg egy-egy személyes kedvencet, illetve szerény filmes ismereteink latba vetésével a győztesre is megpróbálunk tippelni. (Az egyes kategóriákban jelölt filmeket pl. itt csekkolhatjátok.)

Legjobb film

Akinek adnánk:

- A messzi dél vadjai. Bár a tavalyi top10-emből egy film sem jutott el a jelölésig, már csak dacból, egy kis nevelő célzattal is ennek a kis költségvetésű indie remekműnek adnám díjat. Itt az ideje, hogy valami érdekes alkotás győzzön. (danialves)

- Nálam két film jöhet szóba. Az Amour és a Django. Mivel Tarantinóval szemben eléggé elfogult vagyok, így megeshet, hogy a Djangót kicsit túlértékelem. Haneke filmjénél viszont nem érzem, hogy fennáll ez a veszély. Tehát tőlem kap egy szavazatot az Amour. (Walter White)

- Számomra a legnagyobb örömöt egyértelműen a Nyomorultak győzelme okozná, és nem csak azért, mert nagyon jól összerakott, hősies és élvezhető film, hanem a merész stílusválasztásának köszönhetően. Nagyot hasalhatott volna Hooper és stábja, de nem tették , és ez mindenképp nagy érdem. (Frog)

...And the award goes to:

- Az Argo-akció. Egy ilyen díjszezon után mégis mit várunk? (danialves)

- Két alkotás között fog eldőlni. Két közepes, de két ízig-vérig amerikai film között. A Lincoln a díjszezonban kicsit alulmúlta magát, az Argo pedig ennek az ellentettje. Affleck filmje fog nyerni, mert kevésbé megosztó. (Walter White)

- A legesélyesebb sajnos a Lincoln, amely esetében ismét megvalósulhat a témaorientáltság. Az Argo-akció is nagy esélyes, számomra az a film is élvezhető volt, akárcsak a Nyomorultak, úgyhogy Affleckék díjazásán kevésbé akadnék ki, mintha az amerikai sztárelnök életrajzi műve kerülne ki győztesen. (Frog)

Legjobb rendező

Akinek adnánk:

- Egyértelmű, hogy Haneke kiemelkedik a mezőnyből. (Walter White)

- Ben Afflecknek kellene kapnia, ennek ellenére a jelölést sem adták meg neki. Úgyhogy legyen Haneke, aki már jó néhány értékálló produkciót letett az asztalra. (Frog)

- Ha egy olyan embert kellene mondanom a fentiek közül, aki aktuális munkájával hatással volt rám, akkor Ang Lee a nyertes. Meg azért mégse vigyen mindent A messzi dél vadjai. (danialves)

...And the award goes to:

- Nincs Affleck. Ha lenne talán, akkor sem nyerne, de így sima Spielberg győzelem lesz. A Lincolnak muszáj behúznia a főbb kategóriák közül is néhányat. (Walter White)

- Egyértelmű Spielberg siker. Jó nevű rendező , akit régen szórtak meg díjakkal, talán épp itt az "ideje". (Frog)

- Steven Spielberg. Szerintem az Akadémia tűkön ülve várta a pillanatot, amikor végre megint egy értékelhető filmmel rukkol elő, és nem akarják majd elszalasztani ezt az alkalmat. (danialves)

Legjobb férfi főszereplő

Akinek adnánk:

- Talán itt a legerősebb a mezőny, vannak jó alakítások és van egy, amelyik kiemelkedik. Joaquin Phoenix azt mondta, hogy nem érdekli az Oscar, de talán nem haragszik meg, ha szoborral távozik a gáláról. (Walter White)

- Ennél a kategóriánál a bőség zavarában szenvedtem, és Joaquin Phoenix csak azért kapja meg tőlem Denzel Washington előtt, mert 3. jelölése alkalmával már igazán nagy szégyen lenne nem díjazni. (danialves)

- Az utóbbi évek talán legerősebb férfimezőnyét kaptuk a kezeink közé, amelyből szerintem Joaquin Phoenixnek egyértelműen győztesen kellene kikerülnie, mivel nem csak a The Masterben, de az azelőtti filmjeiben is óriási tehetséggel játszik. (Frog)

...And the award goes to:

- "A Lincolnak muszáj behúznia a főbb kategóriák közül is néhányat." Day-Lewis. Nicholson és Streep duója trióvá fog duzzadni. Üdv Daniel Day-Lewisnak a három szobrosok klubjában. (Walter White)

- Day-Lewist már rengetegen kikiáltották Oscar-díjasnak, még mielőtt a Lincoln egyáltalán a mozik közelébe ért volna. Ilyen odds-okkal én sem tudok szembemenni. (danialves)

- Daniel Day Lewis Hollywood egyik legnagyobb és legegyedibb jelensége, gyakorlatilag kimondható, hogy amihez ér, az arannyá válik. És ez most sincs másként, szerintem egyértelműen kijelenthető, hogy a sztárszínész triplázását követhetjük majd nyomon. (Frog)

Legjobb női főszereplő

Akinek adnánk:

- Két, az átlagtól nagyon eltérő hölgy küzdött nálam ezért a díjért, azonban Quvenzhané Wallist valószínűleg látni fogjuk még egy-két Oscar-gálán, így én inkább Emanuelle Riva páratlan alakítását díjaznám (danialves)

-Kinek adnám? Ha nem lenne Emanuelle Riva akkor senkinek. De szerencsére nem ez a helyzet. Azt mondom, ünnepelje a színésznő 86. születésnapját  Oscar díjjal a kezében. (Walter White)

- Emanuelle Riva egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből, hisz nem csak idős bájával fogja meg az Amour nézőit, hanem lehengerlő színészi intellektusával és emberséggel teli játékával is. Ha nem ő kapja, csalódott leszek.. márpedig erre van lehetőség. (Frog)

...And the award goes to:

- Az Akadémia még mindig nagyon kedveli, ha valaki a hazáját védi, pláne akkor, ha még amerikai is. Továbbá azt is szeretik, ha az a bizonyos valaki nem fél bepiszkolni a kezét és megmutatja mennyire tökös. És itt most nem Jennifer Lawrence-re gondolok. Jessica Chastain  örülhet a végén. (Walter White)

- Jessica Chastain gyakorlatilag a trónon érezheti magát, nem hiszem hogy valaki meg tudná szorítani.. sajnos. (Frog)

- Nagyon gyanús, hogy a többi jelölést elnézve a zsűri valószínűleg facebookozás közben fél szemmel nézegette A lehetetlent, de ennek ellenére Naomi Watts mégis itt van a listán. Sőt, több, mint gyanús. (danialves)

Legjobb férfi mellékszereplő

Akinek adnánk:

- Philip Seymour Hoffman. Tessék végre megnézni azt a filmet, és akkor mindenkinek egyértelmű lesz! (danialves)

- Erős mezőny, de itt sem kérdés. Waltz-Tarantino kapcsolat úgy látszik gyümölcsöző. (Walter White)

-Philip Seymour Hoffman vagy Chris' Waltz. Utóbbi számomra szimpatikusabb, előbbiben viszont van egy olyan bizonyos karizmatikusság, ami német kollégájának nem adatott meg. Fura jelenség mindkettőjük, remélem közöttük dől el a csata. (Frog)

...And the award goes to:

-Tommy Lee Jones. Mert a Lincolnak muszáj behúznia a főbb kategóriák közül is néhányat.... (Walter White)

- Christoph Waltz díjazása még ettől a zsűritől is túl fantáziátlan lenne, ellenben van egy olyan érzésem, hogy a Lincolnt tényleg nagyon meg akarják szórni. Úgyhogy Tommy Lee Jones lesz a győztes. (danialves)

- Sajnos a "harc" gyakorlatilag itt is lefutott, Tommy Lee Jonesnál nem igazán tudnék esélyesebb jelöltet felsorolni, annak ellenére sem, hogy talán ebből a csokorból ő alakított a leggyengébben. (Frog)

Legjobb női mellékszereplő

Akinek adnánk:

- Kizárásos alapon Amy Adams. Nem feltétlenül szándékoztam a The Mastert ilyen díjesőben részesíteni, de még ha a színésznő nem is éri utol férfi szereplőtársait, ebből a listából magasan kilóg felfelé. (danialves)

- Engem meggyőzött Anne Hathaway. Megcsonkította magát, szenvedett, én hittem neki. (Walter White)

- Anne Hathaway mesterien előadott színészi játéka elég kell, hogy legyen a díj bezsebelésére. Szimpatikus karakter egy bájos, fiatal színésznőtő, nagyszerűen tálalva. Kell ennél több? (Frog)

...And the award goes to:

- És igen, eljött az a pillanat is, amikor az Akadémiával egyetértek. Anne Hathaway. (Walter White) 

- Anne Hathaway. Akinek a jelenetén felállva tapsolnak a tesztvetítéséken (mellesleg az ilyen embert csapnám tarkón egy szívlapáttal, filmet nézni járok moziba, nem azért, hogy valami gyökér előttem tapsoljon), azt nem kerülheti el ez a végzet. (danialves)

- Azt hiszem ez a kategória is vitathatatlan, ez esetben szerencsére. Anne Hathaway annyira elemien őszinte játékot produkál, amely gyakorlatilag egybehangzó vélemények szerint mindenképp elég lesz a díj bezsebelésére. (Frog)

Legjobb eredeti forgatókönyv

Akinek adnánk:

- Az elején említettem, hogy Tarantino nagy kedvencem. De ez nem befolyásolja a döntésemet, a Django egy jó film, a Djangónak jár az Oscar, és ebben a kategóriában is megérdemli. (Walter White)

- Most komolyan ez Hollywood 5 legjobb eredeti ötlete? Mindegyikben tudtam jó pár hibát találni,  és bár alapvetően talán Tarantino félgőzzel összedobott munkája a legjobb, ha már eredeti forgatókönyvről beszélünk, akkor vigye Haneke, mielőtt elfog a sírás. (danialves)

- Elég érdekes ez a kategória, hisz egyik itt jelölt forgatókönyv sem olyan eget rengető , hogy az díjazást érdemeljen. Mindent összevetve azonban én a Kényszerleszállásnak adnám a díjat, amely bár valóban nem tökéletes szkripttel üzemel, az alapvető karakterdráma alapjaiból gyakorlatilag kihozza a maximumot. (Frog)

...And the award goes to:

- Zero Dark Thirty. Ugyanaz a mese, mint a Lincolnál. (Walter White)

- Ha Jamie Foxx arabokat gyilkolt volna a vásznon, QT egy szó nélkül kezébe kapta volna a szobrot, így viszont Mark Boal zsákolhat majd megint. (danialves)

- A Zero Dark Thirty lehet itt az egyértelmű befutó. Harc a terrorizmussal, mindez az USA szent zászlói alatt. Mi lehet garantáltabb ennél a formulánál? (Frog)

Legjobb adaptált forgatókönyv

Akinek adnánk:

- Itt sincs túl sok eredeti és magas színvonalú munka, igaz, ebben a kategóriában előbbi nem is volt feltétel. Bár jó néhány jobb szkriptet láttam már, az Alibar-Zeitlin páros vihet még egyet A messzi dél vadjainak. (danialves)

- És eljött az a pillanat is, amikor egyetértünk danialvessel. (Walter White)

- Óriási bajban vagyok ennél a jelöltcsoportnál, hisz igazából egyik filmnek sem adnám a díjat, ami persze alapjában véve lehetetlen, de az itt megjelölt alkotások mindegyike alatt nagyon gyengén pislákol a forgatókönyvi kreativitás lángja. Csalódás, hatalmas csalódás, ezért senkit nem nevezek meg. (Frog)

...And the award goes to:

- Chris Terrio. Nincs az az Isten, hogy az amerikaiak ne két közel-keleti filmet díjazzanak. (danialves)

- Az Argo ebben a kategóriában eddig tarolt, nem most fog megszakadni a sorozat. (Walter White)

- Az Argo-akció lesz a befutó, ehhez kétség sem férhet. (Frog)

Legjobb fényképezés

Akinek adnánk:

- Pí élete sem maradhat szobor nélkül. Na nem azért, mert olyan védettséget élvezne, mint az Argo, Lincoln, Zero Dark Thirty hármas, hanem azért mert ebben a kategóriában magabiztosan a legjobb. (Walter White)

- Claudio Miranda. Bocs, Roger Deakins, de 2013-ban már kicsit több kell, mint hogy (egyébként tényleg gyönyörű) nagytotálokban fényképezzük Skóciát, ellenben amit kollégád művelt, az nagybetűs Művészet. (danialves)

- Roger Deakinsnek kellene nyernie, aki a Nem vénnek való vidékkel is brillírozott, itt pedig egyszerűen zseniális képekben adja át nekünk a 007-es ügynök újabb veszélyes "kiruccanását". (Frog)

...And the award goes to:

- Kivételesen egyetértenek velem a döntnökök. Pí élete. (Walter White)

- Roger Deakins. Mert hogy ki másnál lehet elég 2013-ban az, hogy (egyébként tényleg gyönyörű) nagytotálokban fényképezzük Skóciát, mint a 62 éves átlagéletkort számláló Oscar-zsűrinél? (danialves)

- Szerintem a Pi élete itt tarolni fog. Grandiózus látvány, szép képek, és a film gyakorlatilag semmi fő kategóriában nem tartozik a legesélyesebbek közé. (Frog)

És természetesen a mi listánk után jöjjenek a Ti listáitok. Magyarul természetesen várjuk kommentben, hogy Ti kinek adnátok az egyes díjakat, illetve, hogy szerintetek ki fog nyerni. (Illetve természetesen minden egyéb hozzáfűznivalót, megjegyzést, trollkodást)

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr165097268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.02.24. 19:05:48

férfi főszereplő: DD Lewis simán fogja nyerni, de szerintem Phoenixnek kellene.

Filmeknél: Argo tuti nyeri, holott közel sem olyan jó, hogy nyerje.

Mellékszereplők: Waltz és Hathawey sima lesz.

Eredeti forgatókönyv és adoptált: előbbi Django, utóbbi Argo.

chocco channel 2013.02.24. 21:42:59

Sajno szerintem DD lewis lesz a legjobb foszereplo, pedig egyetertek, Phoenix-nek kene adni.Nem voltam elragadtatva Hugh Jackman-tol, de deny, h a legtobbet hozta ki magabol.

Ann Hathaway, egyertelmu.

A legjobb szineszno szerintem Jennifer Lawrence lesz, mert ketlem h az erosen sznob akademia Naomi Watts-nak adna az Impossible miatt, ami egyebkent egy jo film.Az amour szinten eselyes.

Mellekszereplo nalam most Waltz, pediga Django-nak nem adnek Oscar-t. Jo film, de nem zsenialis.

Nalam az Argo sem tarolt,az Amour viszont jo volt.A Lincoln nezhetetlen, a Le Mis pedig iszonyu hosszu, ugyhogy vegulis-ismet-tokmindegy.

Egyebkent Helen Mirren nagyon jo volt a Hitchock-ban, de a film maga csalodas volt.
süti beállítások módosítása