Napok óta próbálok rájönni, miért nem talált igazán utat hozzám ez a könyv. Sally Rooney a generációm sztárírója, a kortárs szépirodalom egyik legismertebb alakja, ráadásul a könyvei alapvetően azok köré a kérdések köré épülnek, amelyek a leginkább foglalkoztatják a mai késő 20-as, kora 30-as korosztályt. Eddig minden könyvét olvastam (a Normális emberekről kritika itt, a Baráti beszélgetésekről kritika itt), és a jövőben is tervezem, mégis azt kell mondanom, eddig sajnos ez tetszett a legkevésbé. Aki olvasott már az írónőtől, tudja, mire számíthat: sok belső monológ, gondolatok barátságról és szerelemről, filozofikus eszmefuttatások közéleti témákról, kissé esetlen, hétköznapi karakterek.

Alice, a híres regényíró vidékre költözik, és megismerkedik Felixszel, aki a helyi raktárban dolgozik. Eileen, Alice legjobb barátnője Dublinban él, szerkesztőként dolgozik, és nemrég szakított a párjával. Újból flörtölni kezd Simonnal, gyerekkori barátjával, aki egy kis politikai pártnak dolgozik. A húszas éveik végén-harmincas éveik elején járnak; még fiatalok, de már van pár év tapasztalat a hátuk mögött, már kezdik sejteni, hogy mire vágynak, de még nem feltétlenül tudják, hogyan érjék el. Összejönnek, szétmennek, vágynak egymásra, összevesznek, aggódnak az őket körülvevő dolgok miatt. „Van rá módjuk, hogy elhiggyék, a világ igenis szép?”

A kiadás ismét gyönyörű a borítótól a szedésig, én meg vagyok elégedve Dudik Annamária Éva fordításával is, szépen gördül a szöveg, jó olvasni. Sally Rooney stílusa nekem még mindig nagyon tetszik; annak ellenére, hogy sokszor dagályos, nekem mégis üdítően frissnek hat. Az egyetlen bajom ezzel az írásmóddal az igen sokszor előforduló „irodalmiaskodás” – egyszerűen érzem a szövegen, hogy ez most nagyon eredeti akar lenni, és engem ez zavar. Emellett a lányok által váltott e-mailek nekem valami hihetetlen sznobok… Biztos én vagyok rosszul összerakva, de a barátaimmal nem a kommunizmusról (egyébként hajrá), a műanyag-felhalmozódásról vagy nyelvrendszerek eltűnéséről szoktunk e-maileket váltani. Shame on me, biztos többet haladna előre a világ, ha mindenki így tenne.

Az írónő előző két könyvében ha nem is szerettem, de kedveltem a szereplőket, és ha nem is mindegyik, de néhány problémájukat sajátomnak éreztem, tudtam azonosulni a karakterekkel. Ebben a kötetben egyetlen szereplő sem akadt, akit akár csak kicsit is megkedveltem volna (Felix néha szórakoztatott, de nem ejtenék érte könnycseppet), sőt, leginkább idegesítettek. Nekem Eileen jelentette a mélypontot: az állandó önsajnálat és a folyamatos valaki-mentsen-meg attitűd miatt ő pont az a nő, akit nem ártana néha jól helyretenni. Sok boldogságot kívánok neki. A kötet során végig azt éreztem, hogy nem tartunk sehova, egy helyben forgunk, ugyanazokat a problémákat járjuk körbe – amiket egyébként már két könyvben körbejártunk. Igen, nekem sok helyen tűnt az írónő önismétlőnek (az irodalmi világ, a gyerekkori szerelem stb.), és attól, hogy reflektál a regény bizonyos problémáira (pl. hogy az írók nem hétköznapi életet élnek, ezért nem tudnak hétköznapi emberekről írni, úgyhogy gondolom emiatt kell írókról írniuk), attól ezek a problémák még nem tűnnek el.

A regényt a barátság és a szerelem narratívája szervezi, az én ízlésemnek azonban a szerelem részből túl sok volt a testi oldal, a barátság részből meg túl kevés az őszinteség. És értem, hogy ebben a korosztályban, ha az embernek még nincs gyereke (pláne, ha szingli), az élete nagyrészt a szex és a barátok körül forog (bár a pandémia ezt is biztos jól felforgatta), ennek ellenére nekem nagyon nagy űrt hagyott a család szinte teljes mellőzése. Minden szereplőnek ha nem is rossz, de felszínes a kapcsolata a szüleivel, a testvéri kapcsolatok pedig csapnivalóak. Sajnos minél többet gondolkodom rajta, annál inkább úgy érzem (és őszintén remélem is), hogy ez nem feltétlenül korunk jellemző családi kapcsolatait mutatja meg, hanem inkább írói megúszás. Barátságról és szerelemről akarok könyvet írni, úgyhogy nem kellenek szülők és testvérek. Ha viszont tényleg ez a helyzet a generációm családi kapcsolataival, az szerintem végtelenül szomorú. Nekem egyébként a kötet vége sem tetszett, nagyon megalapozatlannak és didaktikusnak éreztem. Sajnálom, és várom az írónő követező regényét.

7/10

A kötetet a 21. Század Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A kötet megrendelhető a kiadótól:

https://21.szazadkiado.hu/konyvek-53/friss-ujdonsagok/hova-lettel-szep-vilag-kult-konyvek-sally-rooney