Susanna Jones első, eredetileg 2001-ben megjelent regényét az Agave Kiadó egyszer már megjelentette, idén azonban a Netflix filmadaptációja miatt újra kiadták, immár filmes borítóval. A kriminek aposztrofált regény valójában inkább thriller, vagy még inkább egy belső utazás, amely egészen bámulatosan van megírva. Szinte letehetetlen könyv, amely során úgy járjuk végig egy barátság és egy szerelem kibontakozását és megsemmisülését, hogy végig érezzük a feszültséget, várjuk, hogy jelezzen a csendmadár, pedig tudjuk, hogy akkor már késő lesz.

Egy halott angol nő testrészeire bukkannak a Tokiói-öbölben. A gyanúsított a főszereplő Lucy Fly, 34 éves angol szakfordító, aki évek óta Japánban él és dolgozik. Lucyt a munkahelyéről viszik kihallgatni, ám ő egész idő alatt semmit nem mond a rendőröknek, nem válaszol a kérdéseikre. Legalábbis hangosan nem. Csendben van, a fejében azonban újra lejátszódnak azok az események, amelyek idáig vezettek. A gyermekkorától kezdve végigjárjuk azt a kísérteties utat, amely során megismerkedett Tejdzsivel, a fotóssal, majd Lilyvel, a szintén yorkshire-i pincérnővel, és amely végzetesnek bizonyult mindhármuk számára.

A nézőpont végig Lucyé, a narrálás azonban hol E/1-es, hol E/3-as, amikor kívülről próbálja szemlélni magát és az eseményeket. Ez csak először furcsa egy kicsit, utána annyira a történet részének érezzük, hogy belesimul az elbeszélésbe. Szinte kamaradrámáról beszélünk, amelyben Lucy mellett igazából csak Tejdzsi és Lily kap szerepet, de ők sem hangsúlyosat. Kicsit zavarba ejtő a regény, ugyanis maga a gyilkosság története elég felszínes és kitalálható, azonban annyira klasszul van megírva, hogy az ember mégis tűkön ül olvasás közben, és azon gondolkozik, hogy vajon mi lesz a vége.

Valójában nem is maga a gyilkosság a lényeges a regényben, sokkal inkább az emberi kapcsolatok. Az, ahogyan Lucy a Tejdzsivel, majd a Lilyvel való kapcsolatának segítségével közelebb kerül önmagához, egyre mélyebbre ás a lelkében, jobban megérti a benne játszódó folyamatokat, ezzel párhuzamosan viszont néhány rég eltemetett borzalmat is a felszínre hoz. Valójában nem a törvénnyel, hanem saját magával kell elszámolnia, saját magának kell megbocsátania, hogy végül békére leljen.

A regény nagy erőssége a hangulata – Tokióban vagyunk, és az írónő bővében van a japán kultúra ismeretének, ezt azonban nagyon arányosan és jó érzékkel adagolja. Nekem ennyi atmoszférateremtés bőséggel elegendő volt, és annak ellenére, hogy a regény cselekménye nem eget rengető, Lucy személyisége viszi a hátán az egész történetet. Egy magának való, alapvetően visszahúzódó, magányos természetű, „kicsit fura” lány, aki nehezen nyílik meg, nehezen fogad a bizalmába bárkit is, ráadásul az élete során több halálesettel is kapcsolatba kerül. Mintha el lenne átkozva, ez pedig kihatással van minden kapcsolatára, és arra is, ahogyan saját magához viszonyul.

A borító színei fantasztikusak, tökéletesen visszaadják a regény sejtelmes, magával ragadó hangulatát. A csendmadár (eredetileg earthquake bird) többször felbukkan a könyvben, és mintha előre jelezné a (konkrét és metaforikus) földrengéseket, ám mindig akkor, amikor már nincs idő bármit is tenni. Aki egy feszültséggel teli, befelé figyelő, érdekes regényt szeretne olvasni, annak nagyon ajánlom a könyvet.

8/10

A kötetet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.