Eleinte voltak aggodalmaim a Hang nélkül kapcsán. Az alapfelvetés nagyon ígéretes, szerintem ez tipikusan az a történet, aminek a hallatán az ember csettint egyet, és azt gondolja magában, hogy "igen, ez érdekes lehet, meg kéne nézni". A negatív előérzeteim előidézője a rossz kivitelezéstől való félelmem volt, hiszen sok olyan filmet láttunk már, ahol a koncepció fantáziadús volt, de nem sikerült kihozniuk belőle az alkotóknak a benne rejlő lehetőségeket. Nagy örömömre a Hang nélkül készítői sikeresen megbirkóztak a feladattal, és összerántottak egy minőségi thriller-dráma keveréket, amiben éreztem némi Cloverfield-es, The Road-os vonatkozást, de ezt egyáltalán nem pejoratív értelemben mondom.
Egy félig-meddig poszt-apokaliptikus világban járunk, ahol méretes szörnyek igyekeznek szétrombolni mindent, ami kisebb zajt ad ki (beleértve az embereket is). Ilyen életkörülmények között próbál meg boldogulni a középpontban lévő, teljesen átlagos család is, akik különböző fortélyokkal, cselekkel próbálnak minél csendesebben élni. Többet nem árulok el, mert egyrészt a film rendkívül minimalista eszköztárral dolgozik, másrészt semmilyen meglepetést nem szeretnék lelőni nektek.
A Hang nélkül egyik hatalmas erőssége, hogy nem lóg ki látványosan egyik pillanatában sem, hanem az általa lefektetett "játékszabályokat", végig be tudja tartani, szembetűnő logikai baki nélkül. Nyilván idővel majd előbukkannak olyan emberek is, akik megmondják, hogy az XY jelenetben mi volt a hiba, de nekem az volt az érzésem, hogy egy percig sem vált hiteltelenné az alapszituáció. Külön érdemes figyelni a karakterek által használt apró trükköket, finom módszereket a zajok csökkentésére. Tele van érdekes megoldásokkal a film, és e tekintetben nem is volt hiányérzetem, pedig egy másfél órás film esetében fennáll a veszélye annak, hogy nincs elég idő arra, hogy részletesen, érthetően, és ami a legfontosabb, ÁTÉLHETŐEN bemutassanak egy számunkra ismeretlen világot.
A film legnagyobb ütőkártyája viszont ezen felül a feszültségteremtés. Nem is tudnék konkrét csúcspontokat vagy nagyon emlékezetes jeleneteket kiemelni, mivel az egész film egy nagy adag feszültségbomba. Beleront kicsit az összképbe néhány nagyon ócska (és talán felesleges) jumpscare, de ettől eltekintve gyakorlatilag végig magába szippantott ez a körömrágóan izgalmas atmoszféra. Ebben nagyon nagy szerepe volt az elképesztően jó hangtechnikának. A hosszan kitartott csendek, az apró zörejek, a suttogások, és maga a filmzene olyan jó egyveleget alkotnak, hogy egyáltalán nem sajnálnék jövőre egy legjobb hangkeverésért járó Oscar-t ettől a filmtől.
A casting is elég erősen sikerült, a gyerekszínészek szuperek, egyáltalán nem idegesítőek, John Krasinski pedig nem csak direktorként, hanem színészként is nagyon odatette magát, de a pontot az i-re a fantasztikusan alakító Emily Blunt teszi fel. Ráadásul ezt úgy érte el, hogy a karaktere az égvilágon semmi különlegességet nem hordoz magában. Egy egyszerű, hétköznapi családanyát látunk, és Blunt ebből tudott egy nagyszerű színészi produkciót kihozni.
Ezen felül pedig technikailag sem vall szégyent a film. Lehet a készítőket azzal vádolni, hogy a szörnyeknél innen-onnan lopkodták az ötleteket, de meg kell hagyni, hogy a CGI-animált lények királyul néznek ki. Sokszor ugyan nem látni őket, de mégis érezni lehet a film egésze során a fenyegető közelségüket. Ami még ad némi különlegességet a filmnek, hogy nem csak ezt a thrilleres vonalat járja körbe, hanem drámaként is abszolút helytálló tud lenni. Helyenként elég melankolikus hangulatot áraszt magából a film, miközben a szörnyektől függetlenül olyan tartalmi húrokat pendít meg, amiben hangsúlyos szerep jut a család összetartó erejének, a szülői nehézségeknek, a gyermeknevelés fontosságának.
A gyenge ijesztegetések mellett viszont volt még egy nagyon zavaró dolog számomra, ami miatt nem voltam maradéktalanul elégedett a látottakkal: a lezárás. Nem fogom elspoilerezni, de annyit elárulok, hogy az a stílus, amit a fináléban, és a záró képsorokban képviselt a Hang nélkül, nem igazán illett a film addig megismert hangulatához. Valahogy persze mindenképpen le kellett zárni a történetet, de ennél elegánsabb, ha úgy tetszik, művésziesebb finálét is el tudtam volna képzelni.
Ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy a Hang nélkül az év egyik kellemes meglepetése. Aki vágyik valami különleges filmélményre, annak bátran tudom ajánlani, de alaposan gondoljátok át, hogy milyen időpontban és milyen moziban nézitek meg, mert a filmben elég nagy szerep jut a csendnek, a minimális zajoknak, amik mellett a röhögő, zörgő, nachos-t rágcsáló, beszélgető, üdítőt szürcsölő közönség elég illúzióromboló tud lenni.
8/10
A Hang nélkül teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán
