Sajátos történelme van a Cannes-ban kifütyült filmeknek: lelkesen hivatkozott példa, hogy olyan, mára klasszikussá érett darabokat gyűlöltek a fesztiválon, mint a Taxisofőr, sok esetben pedig maga a zsűri díjazza előszeretettel ezeket a műveket. Tavaly például két közutálatnak örvendő alkotást is elismerésben részesítettek, Xavier Dolan Ez csak a világ végéjének a nagydíjat, A stylistnak pedig a legjobb rendező díját osztva ki. Megosztó és bátor alkotásokról tanúskodnak ezek a reakciók, ez esetben pedig igazság valahol középen van: A stylist egy nyomokban zsenialitást tartalmazó, de összességében nem kielégítő film lett.

Az határozottan igaz, hogy Olivier Assayas ismét nem egy könnyen feldolgozható filmet alkotott, amelyben nehéz eldönteni, mi a szó szerint értelmezendő történés és mi a jelkép - mindezt egy olyan élménybe csomagolva, ahol nem egyértelmű még az sem, hogy egyáltalán művészfilmes szimbolikát kell keresnünk. A stylistban (csakúgy, mint az rendező előző művében, a Sils Maria felhőiben is) az a különleges, hogy a kortárs arthouse közeggel ellentétben ugyanazt a tartalmat nem kapásból egy szürreális atmoszférába burkolva, hanem egy (jó értelemben) földhözragadt megközelítésben adja közre.

Persze nem ez jutna elsőre eszünkbe, amikor a nyitójelenetben rögtön egy szellemjárásba csöppenünk, majd hamarosan megtudjuk főszereplőnktől, hogy ő egy médium, de olyan értelemben még ekkor is befogadható az alkotás, hogy Assayas teljes mértékben a természetfeletti horrorok szabályrendszere szerint játszik. A stylist pedig hamarosan egy hamisítatlan európai drámává teljesedik ki, amely egy gyásza és céltalansága által megbénított főszereplőt mutat be az ő hétköznapi feladatain keresztül: Maureen ikertestvérét vesztette el nemrégiben, továbblépés helyett pedig annak szellemével próbál kétségbeesetten kapcsolatot létesíteni, nem mellesleg pedig egy folyton elérhetetlen, öntelt celeb öltöztetőjeként helytállni.

Nehéz választ adni a kérdésre, hogy mindez hogyan jön egymáshoz, a kézenfekvő válasz pedig a film végére is az marad, hogy sehogy. Az erősnek ígérkező karakterív előbb-utóbb szertefoszlik az egymással alig összeegyeztethető krimi-horror-dráma háromszögben, ezúttal pedig a zaklatott, többértelmű lezárás elé igazán még továbbgondolható mondanivaló sem kerül. A stylistnak ettől függetlenül vannak erős pillanatai és megkapó motívumai, például amikor a slampos csövesként öltözködő Maureen szép lassan magáévá teszi munkaadója lakását, ruháit és végeredményben szexualitását is. Konzekvens építkezés azonban nem rajzolódik ki ezekből a sokat ígérő elemekből.

A stylist tehát nem rossz élmény, sőt, meglepően életképes ahhoz képest, hogy alkalmanként mennyire érdektelennek kellene lennie (Assayas például remek thrilleré alakít egy telefon képernyőjén zajló csetelést). Elsősorban annak hála, hogy stíluselemei kiválóan működnek, illetve felettébb izgalmas az az agymunka, amelyet darabjainak összeillesztése követel. Ennél viszont ne számítson senki többre: valószínűleg főként elégedetlenséget fog kiváltani nézőiből.

7/10

A stylist teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán