Könyvkritika: Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről (2016)
2017. február 08. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről (2016)

Egy esszégyűjtemény alapjáraton dögunalom, ez azonban egyáltalán nem az

neil_gaiman_3.jpg

Kedvenc írót nem véletlenül választ az ember lánya. Neil Gaiman nagyon régen ott csücsül a szívem kellős közepén, ami nem kis teljesítmény, mivel amúgy sem a képregény, sem a fantasy nem tartozik a kedvenc műfajaim közé, miközben a nevezett úriember elsősorban ezeken a területen tevékenykedik. Számomra ez soha nem jelentett problémát, ugyanis én Gaiman stílusába szerettem bele, nem tudok és nem is akarok szabadulni attól a mágikus és hihetetlenül fantáziadús prózától, amit ő képvisel (realista közgazdászként nyilván mágnesként vonzanak a hétköznapjaimtól teljesen távol lévő világokba vezető történetei)  és egészen addig a percig nem gondoltam arra, hogy komolyabban el kellene mélyednem azokban a műfajokban, amelyeknek már jó ideje ő az egyik legismertebb képviselője, amíg le nem tettem ezt a könyvet. Ugyanis eszméletlen jó írásokat tartalmaz arról, hogy az író hogyan került a fantasy és a képregény bűvkörébe, és ezáltal természetesen fel tudja kelteni a teljesen laikus olvasó érdeklődését irántuk. Én most konkrétan lekaparom a falat azért, hogy elolvassam a Sandman sorozatot (egyszer végiglapoztam már, de nem hozott lázba, úgy látszik, még nem voltam elég érett ahhoz, hogy értékelni tudjam) és Susanna Clarke-től A hollókirályt (eddig azt sem tudtam, hogy ez a könyv létezik, shame on me, tudom). Ennyit arról, hogy egy esszégyűjtemény alapjáraton dögunalom. Ez bizony nem az, nagyon nem.

Neil Gaiman évtizedek óta ír nekünk, meglepően sok műfajban kipróbálta magát a gyerekkönyvtől kezdve a forgatókönyvig, a képregény világából érkezett a fantasy irodalomba, és az idők során nagyon sokféle helyen megfordult és helyzetben próbálta ki magát, ebben a kötetben korábban megjelent írásait, beszédeit gyűjtötte össze nekünk, amelyekben gátlások nélkül hozta saját magát, ahogyan csak ő tudja.

Nem egyforma szívonalúak az írások, már csak azért sem, mert másról szól egy könyvhöz írt előszó, vagy egy diákoknak tartott beszéd. A szövegek hossza is eltérő, de szerencsére jól sikerült a szerkesztés, a nagyobb lélegzetvételű írásokat rövid szösszenetek követik, így nem fáradunk bele a hamisítatlan Gaiman - stílusban felvezetett irományokba. Emberünk nemcsak külsőleg néz ki úgy, mint egy rocksztár, a mai napig nem adta fel azt a szellemi szabadságot, ami ehhez a feelinghez tartozik, és fantáziájának végtelensége sem csappant meg szerencsére az évek során.

kilatas_az_erkelyrol.jpgCélszerű nem egy svunggal végigolvasni a könyvet, lassan, apránként kell ízlelgetni a szavakat, amelyekkel az író megajándékoz bennünket. A varázslat működik, mert még egy egyszerű ajánlóban is ott lüktet Gaiman különleges tehetsége, nem szűnő érdeklődése a fantáziavilág iránt. Elsősorban rajongóknak ajánlott ez a kötet, de legalábbis azoknak, akik olvasták a legismertebb alkotásait (Amerikai istenek, Sosehol, Csillagpor), mert elég sok utalás található rájuk, és lássuk be, mindannyian szeretnénk tudni az ezekhez kapcsolódó kis kulisszatitokakat. Nem hétköznapi élmény megismerni az alkotás folyamatát, megtudhatjuk, hogyan formálódtak kedvenc könyveink olyanná, ahogy megszerettük őket. Mindezeken túl megismerhetjük, hogyan élte meg a kívülről teljesen simának és sikeresnek tűnő pályáját az író, valamint a mindennapjaiba is bepillantást nyerhetünk (nem bulvárszinten, hanem azt tudhatjuk meg, hogy a valóságban mennyire nem olyan misztikus az írói munka, mint ahogyan az olvasók gondolják).

Jól tematizáltak az írások, az egy műfajra vonatkozó írások egymás után következnek (van itt minden a filmrkritikáktól kezdve a képregényeken át a zenéig és az irodalomig), ezek közül az én abszolút kedvencem a legelső rész, amelyben Gaiman olyan témákról ír, mint a könyvtárak, az írók (akik megélhetésből hazudnak, mint kiderült), a könyvek, itt olvasható a szerintem legjobb írás, a Credo, amelyből megtudhatjuk, hogy miben hisz korunk egyik legismertebb írója. Ezzel kezdődik a gyűjtemény, és én máris megnyugodhattam, hogy nem tévedett az ösztönöm, nem véletlenül lett éppen ő a kedvenc íróm, nagyon sok mindenről ugyanazt gondoljuk.

Az egyetlen, ami engem egy kicsit zavart, hogy tényleg eléggé egyenletlen a színvonal, egy zseniális írást időnként egy teljesen közepes követ, de hát ez egy gyűjtemény, nem "valódi" könyv, végülis belefér. Ennél nagyobb hibát azonban nem tudok felróni ennek a kötetnek, amelyből olyan végtelen mesterségbeli tudás és alázat sugárzik, ami ritka kincs a mai, nem kicsit felszínessé váló irodalmi életben. Erősen ajánlott darab!

9/10

A könyvet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6712180430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása