Ki ne nézett volna már szép éjszakán ragyogó csillagokat az égen? Hányszor gondolkodtunk el, vajon milyenek lehetnek a végtelen távolban világító égitestek, és milyen jó lenne, ha egy fény is ránk is ragyogna belőlük, ugye? Az írók privilégiuma, hogy ne csak álmodozzananak, hanem le is írják ezeket a gondolatokat,  hogy aztán megosszák velünk, mi pedig jó esetben álmélkodva olvassuk, hogy mit is hoztak ki ebből a hétköznapi eseményből. Neil Gaiman nem véletlenül a legelismertebb alkotó a fantasy műfajában, olyan fantáziadús történetet kanyarított nekünk egy hullócsillag köré, hogy csak lesünk kifelé a buksinkból, még a sokadik újrázás után is. Elfogultságot kell bejelentem, Neil Gaiman a kedvenc íróm, azonban ez a könyv valamiért soha nem tudott eljutni a szívemig, a filmváltozatot sem szerettem igazán. Most azonban ismét elfogott a vágy, hogy ismét elmerüljek Gaiman mesevilágában, ezért mégis adtam egy újabb esélyt ennek a vékonyka kötetnek, és láss csodát, ezúttal végre magával tudott ragadni a Falva faluból származó Tristan Thorn és a hullócsillag kalandos története. Kár, hogy a lezárás nem lett olyan erős, mint a könyv többi része, de az író kiapadhatatlan fantáziájában született csodálatos lények és a jól felépített történet megtette a hatását, gyermeki rajongással faltam a sorokat. Kötelező darab!

Falva falu egy tökéletesen jelentéktelen település, amelynek a határában egy hatalmas fal húzódik, amelynek a másik oldalán már a mesés tündérvilág végtelen birodalma található. A két nép csak a 9 évente egyszer tartott vásár alkalmából találkozik egymással, de ez is elegendő volt egy röpke liezonhoz, melynek eredményeként megszületett Tristan Thorn, akinek fogalma sincs különleges származásáról. Egy szép hölgynek megígéri, hogy szerelme jeléül egy hullócsillagot hoz neki, és ennek érdekében átlép a falon, ahol fantasztikus kalandok várják...

Minden elismerésem a fordító Pék Zoltáné, nem könnyű Gaiman varázslatos univerzumát és szómágiáját magyarítani, de neki annyira jól sikerült, hogy annak ellenére vitt magával a történet, hogy már kívülről tudtam, mi fog következni. Viharsebesen bele lehet merülni a nem hétköznapi történetbe, másodpercek alatt válik gyermekké a legkomolyabb felnőtt is, annyira lenyűgöző a tündérvilág sokfélesége, van itt minden, szellemektől boszorkányokig, unikornisig, minden lehetséges és annak az ellenkezője is. Gyerekkorunk tündérmeséi élednek újra Gaiman soraiban, amelynek éppen az a legnagyobb erőssége, hogy faék egyszerűségű az alaptörténet (fiú, lány, szerelem, ilyenek), ezért jól el lehet időzni a mesevilág csodáinál.

Egyetlen percre sem forog veszélyben a happy end (mégiscsak egy meséről van szó!), mégsem unalmas a történet, mindig akkor jön egy fifikás fordulat, amikor már azt hisszük, tudjuk, mi lesz a következő lépés, és akkor még rá tud tenni egy lapáttal Gaiman. Sajnos éppen a végére fogy ki a szufla az amúgy rendkívül érdekes történetből, igencsak elnagyoltan kerülnek elvarrásra a jól összegabalyadott szálak, kár érte, de a könyv többi része kárpótol az enyhe csalódottságért. A szórakoztatás volt a cél, nem a világmegváltás, de természetesen, mint minden jó mesében, itt sem maradhat el az erkölcsi tanulság, azaz a rossz mindig elnyeri méltó büntetését, illetve az igaz szerelem olykor ott bukkan fel a a szereplők életében, ahol nem is gondolnák. Semmi extra nincs ebben a kalandos fantasyban, mégis olyan remek stílusban és ritmusban sikerült megírni (mínusz a vége, ugye), hogy öröm olvasni a sorokat, ez az igazi Neil Gaiman, akiért nem véletlenül van oda a közönség és a szakma egyaránt. Író jön, elegendi a fantáziáját, mi pedig beájulunk, csak a szokásos.

Aki a filmet látta először, lehet, hogy egy picit csalódni fog, hiszen Shakespeare kapitány karaktere eléggé fel lett nagyítva (és nem is ezen a néven szerepel a történetben), és más dramaturgiai változásokat is eszközöltek az alkotók (főleg a végét turbózták fel az eredetihez képest), de a könyv lebilincselő stílusa ellensúlyozni tudja a filmre álmodott változatot. Visszahozza a gyerekkorunkat, amikor még gátlások nélkül merültünk el a mesékben, kár, hogy olyan rövidre sikeredett, hozzá lehetett volna még csapni néhány száz oldalt, de hát ez van, ezt kell szeretni.

Összességében egy lebilincselő meséhez van szerencsénk, amelybe nagyon könnyű beleszerelmesedni, lehet izgulni a kalandokon, elandalodni az ifjak bimbódzó érzelmein, és bár időnként kóvályog a fejünk attól a rengeteg csodás alaktól, amelyet Gaiman fantáziája szabadított ránk, mégsem tudjuk letenni ezt a remek kis könyvet, amelyet méltán zárt a szívébe kicsi és nagy. Nem korszakos alkotás, de a saját műfajában kiemelkedő színvonalat képvisel, akinek eddig kimaradt volna az életéből, sürgősen pótolja!

8/10

A könyvet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.