Nem mondható, hogy háborús filmekből ne lenne tele a filmművészet padlása, és pont a telítettség miatt tűnt merész vállalkozásnak a Betonzaj c. rövidfilm rendezője, Kovács István, valamint az utóbbi években hibázni nem tudó Köbli Norbert közös projektjének filmterve, amely az első világháborús olasz frontra kalauzolja el hőseit, hogy aztán a magyar történelem egy sötét fejezetéből alkosson sztorit. Az látatlanban is elmondható, hogy Kovács István magabiztos ember kell, hogy legyen, ha bele mert vágni egy ilyen filmötlet rendezésébe, azonban a végkép őt és Köblit igazolta: a Szürke senkik egy manírmentes, lüktető és erősen hiánypótló háborús dráma.
Az egészben az a legszebb, hogy Kovácsnak és Köblinek gyakorlatilag bő 60 perc alatt mindenre akad ideje, ami egy ilyen történet sava-borsát jelenti, így nem maradunk se akció, se pattogós párbeszédek, sőt, karakterfejlődés nélkül sem. Ez a sokoldalúság persze jelenthetné azt is, hogy a Szürke senkik váza túlterhelt, a történet pedig az egymás után jövő jelenetektől fuldokolva saját kardjába dől, azonban a forgatókönyv ügyesen keveri a kártyákat, és praktikusan bánik a karakterelemekkel, ebből adódóan egy mondat, vagy egy egyszerű párbeszéd is mélyíteni tudja csapatunk jellemét, már persze amennyire egy tévéfilmnek erre lehetősége van.
A hőseink milyenségének megalkotásában persze elengedhetetlenek a színészek, akik túlzások nélkül kiváló alakítást nyújtottak, kezdve Trill Zsolt kiváló őrmesterétől, a fiatal újonc Kovács Józsefen és a dörzsölt román Keszég Lászlón keresztül egészen a megtört osztrák katonát játszó Björn Freidbergig mindenki hozza azt, amit a szerepe megkíván, ez pedig az utóbbi évek pár magyar filmjéhez képest finoman szólva is üdítő élmény. Pláne ha hozzávesszük, hogy Kovácséknak sikerült egyszerű eszközökkel is kiváló hangulatot alkotniuk, kiemelve főleg az operatőr Dévényi Zoltánt, akinek a képei többnyire (kivételek a kizökkentő hatású drónképek) kifejezetten erős atmoszférát tudnak teremteni.
Persze a Szürke senkik sem tökéletes alkotás, de a legtöbb hibája leginkább a szűkös játékidő-keretnek köszönhető. Ilyen például a szó szoros értelemben vett történet nyúlfarknyi kidolgozása, amely ha lehetett volna fél órával hosszabb, valóban katartikus élménnyel gazdagította volna a nézőket, így csak simán izgalmas, kellően feszült, és a lehetőségekhez mérten kellemesen akciódús. A másik sarkalatos pont, ahol kissé hiányérzetem volt, az az előbb zárójelben említett drónhasználat, ami minden megjelenésénél kicsit kizökkenti a nézőt a csapat bensőséges környezetéből, amely valamelyest csorbítja a történet élét.
De ezeken a hibákon túl Kovács István első nem-rövidfilm rendezése egészen kiváló stílusgyakorlatnak mondható, ami fontos és hiánypótló alkotás, és ezeket az erényeket nem biztonsági játékkal, hanem megfelelő kockázatvállalással, és a lehetőségek ügyes felhasználásával sikerült valódi filmélménnyé kovácsolni. Mindenesetre ha a Szürke senkikhez hasonló minőségű lenne mostantól minden tévéfilmünk, azt hiszem nem fájna a fejünk a filmművészetünk miatt, azonban az is kiváló húzás lett volna, ha ez az egész csupán egy sorozat első része volna. Kiváló bevezető lenne egy gigantikus alkotáshoz. Álmodozni szabad, nemde?
8/10
A Szürke senkik teljes adatlapja elérhető a Magyar Filmadatbázis oldalán (MAFAB).