"Sárból és aranyból gyúrták őket, gondolta. Hazugságból és megrendülésből. Szemfényvesztésből és szemérmetlen igazságból." Az ember lánya rákészül egy klasszikus háborús regényre, aztán jól ledöbben azon, hogy igazából egy párkapcsolati drámát kap, annak minden szépségével és mocskával együtt, ugyanis egy olyan szerelemről olvashatunk a könyv lapjain, amely halálra volt ítélve a háború árnyékában, mégis meg tudták élni teljes mélységében az érintettek. Azonban mégsem a romantikus szál a legerősebb, hanem annak a hangulatnak a bemutatása, amely áthatotta 1939-ben Párizst, mindenki tudta, hogy háború lesz, de senki sem hitte el, hogy már a küszöbön áll. Tényleges erőszak nincs sok a regényben, azonban az a lelki állapot, amelyben a német menekült orvosnak, Ravic doktornak élnie kell, rémisztőbb minden vérgőzös látomásnál. Nekem nem adott olyan katartikus élményt a könyv, mint vártam tőle, de méltán klasszikus alkotás, amelyet áthat a humanizmus, mégis meg tudja rázni az olvasót a mondanivaló.

Ravic doktor német menekültként éli abszolút illegális életét összességében kényelmesen egészen addig a napig, amíg véletlenül nem találkozik egy láthatóan elveszett állapotban leledző asszonnyal, Joan Madou-val. Az egyéjszakás kalandból nagy szerelem lesz, azonban az időpont nem alkalmas a tartós romantikára, a kapcsolatuknak a közelgő háború és Ravic múltja miatt nincs jövője, de néhány szép nap jut nekik, mielőtt végleg elsötétedik a Diadalív....

A francia név német írót takar, Erich Paul Remark 1898-ban született, írói neve úgy alakult ki, hogy édesanyja iránti tiszeleteből felvette középső nevét, a Maria-t, a Remarque pedig a családnév régi változata volt. 16 éves kora írt, 18 éves korában sorozták be, az első világháborúban súlyosan megsérült, és egy életre szóló élményt szerzett a világégés során. 1929-ben jelent meg a Nyugaton a helyzet változatlan című alkotása (szánom - bánom bűnömet, de eddig még nem sikerült abszolválnom ezt a klasszikust, kíváncsian várom kommentben annak a véleményét, aki igen), amely meghozta számára a sikert. Hitler hatalomra jutása után a könyveit elégették, nem volt maradása szülőhazájában, 1939-ben Amerikába emigrált, a háború után Svájcban telepedett le.

A regényben szinte minden oldalon találhatunk egy olyan mondatot, amelytől simán padlót lehet fogni, azonban összességében kicsit dagályos a stílus, és a sokszázadik oldalon már menetrendszerűen érkezik Ravic doktortól egy-egy újabb bölcs mondat, amelybe bele lehet feledkezni, de már nem taglóz le annyira, mint a könyv elején. Nem rövid regényről van szó, amely mai szemmel nézve kicsit túlírt, főleg a szerelmi szál, de ennél több hibát nem tudok felróni neki. Női szemmel olvasva nem egyszer felháborodtam azon, hogy milyen hisztis és felszínes libát sikerült kifognia a kiégett, de nagyon is emberközpontű Ravic doktornak, aztán jobban belegondolva kénytelen voltam igazat adni az írónak abban, hogy ha a túlzásokat lefejtjük a karakterekről, a férfiak és a nők valóban így élik meg a szerelmet. A nőnek romantika és érzelem kell, a férfinak pedig egy kis melegség, ahová menekülhet a valóság farkastörvényei elől. Mindezen túl mindketten máshogyan élik meg az egyre jobban közeledő háborút, a nő ki akar facsarni mindent az utolsó békés(nek tűnő) napokból, a férfinek már nincsenek illúziói, végtelen cinizmusában a nő iránt érzett szerelme jelenti az egyetlen fénysugarat. Történetük csak tragikus véget érhet, de az ő sorsuk már lényegtelen lesz, a világégés utolérte Párizst, senki sem menekülhet a háború sötétje elől.

Ravic doktor egy különös világban tengeti a napjait, belefáradt már a menekülésbe, túl van egy német koncentrációs táboron, több éves illegális létezésen, és tudja, hogy az ő útja egy francia koncentrációs táborba fog vezetni, belenyugodott a sorsába. Éppen ezért tudja teljes mélységében megélni azt a szerelmet, amelyben megjárnak mennyet és poklot a felek, a körülmények miatt nekik nagyon rövid időbe kell belesűríteniük mindazt, amelyet békeidőben minden valószínűség szerint évitizedek alatt éltek volnak meg együtt. De nemcsak ezt kísérhetjük figyelemmel, a legkülönbözőbb társadalmi osztályba tartozó emberek életébe nyerhetünk betekintést egy köztes időszakban, amikor még nem tört ki a háború, de mindenki tudja, hogy ez csak idő kérdése.

Meglepően naturális leírásokat olvashatunk különböző műtétekről, ezek engem jobban megráztak, mint a könyvben előforduló egyetlen gyilkosság, borzalmas élmény volt olvasni, hogyan zabálja fel a rák egy nő testét, aki éppen akkor kezdett volna új életet. Hétköznapi borzalmakról olvashatunk a regényben, nem a frontvonalon járunk, mégis rengeteg emberi tragédia sorjázik a szemünk előtt, süt a sorokból a  hárobúellenesség. Nyomasztó, de mégis lehetetlen alkotás, egyszer mindenképpen érdemes elolvasni!

8/10