A képernyőkön elharapózó agresszióról és a feltolt nézői ingerküszöbről órákat lehetne polemizálni, azonban e nélkül is könnyű megfejteni azt, hogy lassacskán mindkét jelenség óriási problémákat szül. A tévécsatornák egymás fölé licitálva tudósítanak a brutális bűncselekményekről, az Iszlám Állam szörnyű kivégzéseiről, és a hasonló merényletekről, az egyszeri tévénéző pedig csak a térdét csapkodva mérgelődik azon, hogy hogyan jutottunk eddig. Kedves egyszeri tévénéző: ezért csakis a csatornák adásait fogyasztó, befogadó közeg a felelős, lévén „kenyeret és cirkuszt”. De erről ide kattintva olvashattok egy átfogóbb véleményt.

Angela (Ana Torrent) Filmművészetin tanul, a szakdolgozatát az audiovizuális agresszióról írja. A fiatal lány nem is gondolja, hogy témájával hatalmas bajba kerül: előbb professzora hal meg egy ismeretlen felvétel nézése közben, majd miután Angela megszerzi a kazettát, rájön, hogy a szalagon szereplő snuff film halálra kínzott „főszereplője” egy korábban eltűnt egyetemi társuk.

A látszólag semmiből jött bevezetőm témája nem véletlen: a Halálos tézis című film középpontjában az emberi elme mélyén rejtőző, az agressziót vonzó kíváncsiság áll, Amenábar rendezése létünk legnagyobb rejtélyeinek egyikét taglalja, azaz hogy miért vonzódunk ahhoz, amelyet kerülnünk kellene. A film ezen felül nem fél éles szikével boncolgatni a felvezetőmben már említett jelenséget, és bár 1996-ban jelent meg, a mondanivalója sokszorosan igaz a mai televíziózásra, pláne a filmekre (gondoljunk csak a Szerb film ajnározására).

A Halálos tézis legnagyobb előnye ugyanakkor az, hogy bár a témája is értékes, nem egy önmagába forduló köldökbámulást kapunk, Amenábar egy tökéletes suspense-élményt tol az arcunkba, ahol senki és semmi nem az, aminek elsőre látszik, sőt, a fináléban még háromszor-négyszer tovább keveri a sakktábla bábúit. Ez első olvasatra talán összecsapottnak hangzik, azonban a forgatókönyv olyan szép történeti ívet ír le, hogy a végén minden puzzle darab tökéletesen a helyére kerül és nem marad hiányérzetünk a stáblista lepörgése alatt sem.

A film másik mozgatórugója a történet karakterei mögött rejlik, a főszereplők mindegyike valamilyen mód rabja az agresszió „csábításának” és szerencsére a színészek tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy mitől döglik a légy, így minden jellembeli sokoldalúság átérezhető és megérthető. A stábból egyértelműen kiemelkedik Ana Torrent, Fele Martínez és Eduardo Noriega hármasa, pláne utóbbi játéka nagyszerű a hidegvérű, titokzatos de egyben érdekes Bosco szerepében.

Ha valaki az agresszió elharapózásáról, illetve az emberi elmébe beépített kíváncsiságról szeretne filmet nézni, akkor a Halálos tézis a tökéletes választás, mert minimalista zongorazenéivel, nagyszerű kameramunkájával, hangulatával és nem utolsó sorban mondanivalójával minden erre fogékony számára adhat valami olyan pluszt, amelytől gazdagabb lesz az élete. Ugyanakkor aki csak egy tisztes nyomozós thriller-krimit keres, az is nyugodtan próbálkozzon meg a filmmel, garantáltan meg fog lepődni a finálé és a karakterek kiszámíthatatlanságán.

9,5/10