
Eddigi pályafutása fényében az nem meglepő, hogy Köbli ismét egy történelmi thrillerhez nyúlt, igaz, ebben a könyvében nem az akciófilmes/politikai vonulat dominál, hanem a noir és a romantikus kor szellemében megrajzolt érzelmek. A Félvilág akár lehetne a magyar Bíborhegy is (mínusz szellemek, illetve itt az alkotók nem kizárólag a műfaji elemek felsorakoztatásán iparkodtak), annyira a kor stílusának felélesztésére van kihegyezve: Szász ezúttal egy borzasztóan sötét, a felhős égbolt alatt folyamatosan ködbe és hóesésbe vesző atmoszférát épít, amely egyben azt is sejteti folyamatosan, hogy minden alakjának van valami mocskos titka.

Nehéz lenne megmondani, hogy végső soron oka vagy eredmény, de mindenképpen igaz, hogy a Félvilág sokkal inkább fókuszál a stílusra, mint a tartalomra. Ezúttal nincsenek forgatókönyvíró-tankönyvekbe illő módon kidolgozott karakterek, lenyűgöző alapossággal felvezetett fordulatok, a szereplők szinte nyílegyenesen haladnak a szükségszerű tragédia felé, meglehetősen kevés teret kapva ahhoz, hogy hiteles figurákká váljanak, és ne csak egy erotikával és vérrel színezett krimi kötelező zsánerelemei maradjanak.
Ennek fényében a mű is elsősorban a bulvárlapok cinikus voyeurizmusának élményét nyújtja szívet tépő katarzisok sora helyett, ami ilyen magas színvonalon megvalósítva nem feltétlenül rossz, ugyanakkor A vizsgához vagy A berni követhez hasonlítva ez csak egy profi, de mérsékelt jelentőségű stílusgyakorlat. (Ez pedig azért különösen is fura, mert kis képernyőn a szürkébe hajló képek vagy Parádi Gergely baljóslatú zenéje sokkal kisebb hatást képesek kifejteni - ergo inkább egy mozifilmtől lehetne várni egy ilyen fókuszt.) Mindenesetre ha az elődöknek nem is feltétlenül nevezhető alkotások szintjét nem is üti meg, egy újabb minőségi darabbal gazdagodott a magyar tévéfilmek tára, amiből akár a mozis kollégák is tanulhatnának bőven...
7,5/10
A Félvilág teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán