Duplakritika: Annie Hall (1977)
2015. április 20. írta: FilmBaráth

Duplakritika: Annie Hall (1977)

Woody Allen stílusa nagyon megosztó, valakinek vagy nagyon bejön, vagy nem. Én az utóbbi kategóriába tartozom, és habár nagyon tisztelem a mester munkásságát, soha nem vágtak földhöz a filmjei, pedig szinte mindegyiket láttam már. Kivéve az Annie Hall-t. Nem tudom, miért maradt ki eddig, de mivel egy kedves olvasó tőlem kérte a kritikát, ezért most jött el az ideje annak, hogy pótoljam ezt a hiányosságomat. Nos, sajnos nem világosodtam meg, továbbra sem lettem a rendező rajongója, de azt készséggel elismerem, hogy nagyon jó filmről van szó, de nekem nem jelentett meghatározó élményt. Viszont ez a legwoody-sabb darab az életműben, az biztos!annie_hall.jpg

Alvy Singer (Woody Allen) éppen most szakított szerelmével, Annie Hall-lal (Diane Keaton), és próbál rájönni, hol rontották el ezt a szépen induló kapcsolatot. Egy teniszmeccsen találkoztak egykoron, hamar egymásba szerettek, és összeköltöztek. Annie a férfi hatására kezdett komolyabb vizekre evezni a korábbi felszínessége után, azonban bármilyen szomorúan is hangzik, egy idő után túlnőtt Alvy-n. Egyiküknek sem könnyű feldolgozni a szerelem elmúlását, és a kapcsolat végét...

Woody Allen igazából a saját életét vitte filmvászonra, és ezt olyan sikeresen tette, hogy Oscar-eső hullt az alkotásra, teljesen megérdemelten. Akkoriban a rendező ugyanis meglepő módon éppen menő stand-up komikus volt, éppen Diane Keaton-nal járt, azt pedig ugye mindenki tudja róla, hogy pszichológushoz jár és neurotikus személyiség. Nem csekély bátorságra vall ilyen szinten kitárulkozni a nézők előtt, de hát Woody-nak mindig is ez volt a varázsa, igazából máig ebből a mítoszból él (na jó, ne legyek igazságtalan, néha még ma is kikerül egy-két kiváló alkotás a keze alól, de azért inkább a tisztes középszerre van már berendezkedve ő is és a nézők is).

Ami ma már megszokott stílusjegy a rendezőnél, az akkoriban teljes újdonság volt, Diane Keaton például divatot teremtett a ruháival, amelyek egyébként a saját gardróbjából származtak. Igazából saját magát játszotta el a színésznő - természetesen kiválóan - , hiszen akkortájt kezdő művész volt, akiből a film  - na és persze Woody - csinált sztárt. Megismételhetetlenül fonódott össze ebben az alkotásban a valóság és a fikció, mára már klasszikus jelenetek kíséretében (az én abszolút kedvencem az, amikor Allen beletüsszent a vagyont érő kokainba). Egy párkapcsolat rejtelmeit ismerhetjük meg a filmből, nagyvárosi értelmiségi szemszögből nézve. Mindkét fél szerelmes a másikba, mégsem tudnak együtt élni, a hétköznapok megölik a mégoly mély érzelmeket is, így végül minden erőfeszítésük ellenére nem marad más hátra, csak az, hogy véget vessenek az ellaposodott kapcsolatnak. 

Akad jó néhány meglepő fordulat (pl. amikor sorban állnak a moziban, és a fal mögül Woody előhúzza azt az embert, akire a vitapartnere hivatkozott, vagy amikor Annie lelke ott ül az ágy mellett, miközben a teste az ágyon éppen erkölcstelenkedik a rendező-főszereplővel), amelyre még az olyan nem éppen fanatikus rajongók, mint amilyen én vagyok, is felkapja a fejét. Pedig a történet a végére kifullad, egy kicsit fárasztó ilyen töménységben a jellegzetes humor (amelyet kizárólag Kern András hangján tudok én személy szerint értékelni). De mindezzel együtt egy jó filmről van szó, a mester legjobb munkájáról!

annie_hall2.png
Woody Allen természetesen tökéletesen hozza saját magát, azonban Diane Keaton még nála is jobban alakítja Diane Keaton-t. Ketten együtt elviszik a hátukon a filmet, de a többi szereplő is kiválóan teljesít, különösen Tony Roberts, és a még erősen tejfelesszájú Christopher Walken.

Woody Allen a rendező és a forgatókönyvíró hazavihette az Oscart-t a filmért - természetesen Diane Keaton-nal együtt -, a színész azonban hoppon maradt, de valószínűleg feldolgozta valahogy ezt a traumát azóta. Mára már egy kicsit megkopott az alkotás varázsa, de első randira talán még most sem jó választás. Egyedi stílusban felvezetett párkapcsolati dráma két intelligens, egymást szerető, de együtt élni nem tudó emberről, ahol a sok szöveg mélyén néhol igazi shakespeare-i mélység lappang.

Woody Allen legjobb filmje, kötelező darab!

8/10

(FilmBaráth)

-------------------------

A művészetnek mindig is központ kérdése volt, hogy mennyire lehet elválasztani alkotót alkotásától. Itt gondolhatunk az olyan népszerű vitákra, mint hogy meg kell-e tagadnunk hirtelen valaki teljes munkásságát, ha kiderül róla, hogy náci/pedofil/szcientológus stb., de akár olyan sokkal fundamentálisabb példákra is, mint hogy mennyire tud elvonatkoztatni egy szerző művében a saját személyétől. Woody Allen leghíresebb filmjében ennek kapcsán nincs sok bizonytalanság, mégis az Annie Hall egyik kardinális dilemmájává vált számomra ez a gondolat.annie-hall.jpg

Az ugyanis egyértelmű, hogy Allen saját magát szeretné megjeleníteni a műben, és eddig nincs is semmi gond. Sőt, még imponált is, hogy a rendező nem kozmetikázza sem saját magát, sem a kapcsolatukat, ezzel ténylegesen árnyalva az alkotást. Az viszont már sokkal inkább zavaró, hogy Woody Allen, az Alkotó nem tud elszakadni Woody Allentől, a Magánembertől. Egy darabig izgalmas ugyanis utóbbi fejében lenni, de nagyon hamar azt vettem észre, hogy maga a rendező lett az az idegesítő fickó, aki mögöttünk a sorban nem bírja abbahagyni a pofázást.

Allen csak mondja, mondja és mondja a magáét, még Annievel folytatott veszekedései is tulajdonképpen saját nagyon szellemes(nek szánt) szövegei elsütésére szolgáltatnak csak alkalmat, miközben olyan teljesen irreleváns részletekben merül el, mint gyerekkora kiszínezett verziója vagy antiszemita-paranoiája. Rá kellett jönnöm, hogy azok a zseniális pillanatok, amikor a rendező a járókelőket is bevonja agyalásába, nem is igazán jellegüknél fogva remekek, hanem elsősorban azért, mert végre megtörik Woody (avagy filmbeli alteregója) végtelenített monológja.anniehall.jpg

A művészi öntömjénezés pedig folyamatosan letéríti a filmet kijelölt útjáról, a rengeteg bizarr vargabetű között nehéz Alvy és Annie kapcsolatára fókuszálni, a durva vágások pedig éppen azt jelzik, hogy a jelenetek többsége annyira nem tart sehova, hogy tulajdonképpen tetszőlegesen félbehagyhatók. Ugyanakkor hiba lenne elvitatnom, hogy az Annie Hall egyik legjobb tulajdonsága, hogy szemernyit sem követi a szabályokat (többek között ilyen téren sem), a negyedik fal ismétlődő megtörése vagy a szürrealizmus felé elhajló gondolatkísérletek olyan nüanszok, amelyek a mai napig kiemelik a produkciót a közönségességből és szürkeségből.

Ez az egyediség azonban számomra túlságosan is kevésszer jelent meg ahhoz, hogy a film egészének iszonyatosan fárasztó voltán sokat kozmetikázzon. Allen sajnos jobban bele volt szerelmesedve saját vég nélkül áradó gondolataiba, mint múzsájába, ezzel az alázattal pedig annak az esélye is elveszett, hogy valami igazán értékeset alkosson. Sokszor szoktuk (talán indokolatlanul is) pufogtatni ezt a szófordulatot, de amit Woody Allen itt művel, az tényleg maga a Művészi Maszturbáció.

6/10

(danialves)

Az Annie Hall teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

És akkor a nap legfontosabb kérdése:

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr987371158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.20. 20:35:14

6/10
(danialves)

komolyan bazdmeg, miért is nem lepődök meg :D

"amit Woody Allen itt művel, az tényleg maga a Művészi Maszturbáció."

hát nem tom mi az, amit Te itt leművelsz, de lehet ha kicsit maszturbálnál, akkor az jobb hatással lenne a befogadóképességedre, mert nagyon tele lehet már az agyad

de tudom mi a gond, 1985 előtt készült... ez is

Tehát minden idők egyik legszebb szerelmes filmjéről sikerült egy középszar, meg egy totálisan hozzá nem értő hányást alkotni. Található még az oldalon valaki, aki megfelelő tisztelettel/alázattal tudna nyúlni ehhez a remekműhöz? Esetleg aki meg is értené a benne foglaltakat?

Vagy ez már a luxus kategória? :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.04.20. 21:22:20

@scal: Ne magadból indulj ki, pl. attól, hogy itt megint hevesen rárántottál magadra, ugyanolyan segg maradtál. ;)

Most mit mondjak, vannak ilyen luxus kategóriák az életben. Pl. hogy scal egyszer 1000 karakterben nem azt fejti ki, hogy rajta kívül mindenki milyen nagy hülye, hanem mondjuk azt, hogy ez szerinte mitől minden idők legjobb szerelmes filmje.
Mindenesetre szerencsére legutóbb azt már megbeszéltük, hogy mi fog következni abból, ha ez a most sem sikerül, úgyhogy azt hiszem ezzel a méltó kommenttel búcsúzunk egymástól. (Legalábbis itt, mert nem kétlem, hogy ezzel az állandósult kisebbségi komplexusoddal más platformokon meg fogsz találni.)

YessicaHard 2015.04.21. 20:31:09

Nem értek egyet a fanyalgókkal. Ez egy fantasztikus film. Pazar dialógusok, eredeti karakterek. Nyilvánvalóan egy számunkra teljesen idegen világ (neurotikus new yorki értelmiség), ugyanakkor szerethető és olykor magunkra is ismerhetünk benne. Nem sematikusan ábrázolja az érzelmeket és egy kapcsolatot. Imádnivaló és tökéletes darab.

sunblind 2015.04.21. 21:47:31

Mindkét megközelítés közel egyformán erőltetett.
Erről a filmről nem kell mondani semmit. Már minden volt. Kétszer. Persze távolodunk tőle, korban, társadalmilag, esztétikailag, művészileg. Tehát felbukkanhatnak új értelmezések, modern megközelítések. De ez egyszerűen felesleges. Vannak vitathatatlan örök darabok, stílustanulmányok, filmtörténelmi origók. ... nemrég olvastam egy eléggé intrikus hangvételű megközelítést a Keresztapáról, és nem sokkal előtte egy hasonlót a Casablancáról, ahogy ma látja egy fiatal lány. Azok is mind nyilvánvalóan izzadtságszagúak lettek, pedig ez utóbbi egy meghatárózó nyújorki lap filmesinternetes mellékletében jelent meg, de most az istennek nem találom.
Ezekkel teljesen felesleges foglalkozni, mert tökéletesek. Nem hibátlanok, hanem így tökéletesek. Látunk benne hibákat? Ugyan már srácok. .. Hiszen hogy működhetett annyi ideig Luke fénykardja régesrég egy messzi-messzi galaxisban, hiszen akkor még nem voltak ilyen tartós ceruzaelemek, mint most.
Az Annie Hall nettó zseniális.
Van WA-nek kevésbé jól sikerült filmje. De ez nem az.
Tessék addig nézni, amíg ez nem válik tökéletesen nyilvánvalóvá.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2015.04.22. 17:47:41

Annyi zseniális idézetet olvastam ebből a filmből, hogy néhány hónapja én is be akartam pótolni, de Allen játéka olyan erőltetett és idegesítő volt, hogy kb félórát bírtam belőle.
"nagyon hamar azt vettem észre, hogy maga a rendező lett az az idegesítő fickó, aki mögöttünk a sorban nem bírja abbahagyni a pofázást."
Pontosan ezt éreztem én is.
süti beállítások módosítása