Top Five (2014)
2015. március 16. írta: danialves

Top Five (2014)

topfive-1b.jpgAlapvetően egy meglehetősen nárcisztikus dolog, ha valaki filmet készít a saját életéről. Elvégre emberek százai dolgoznak dollármillióból azon, hogy végül egy másfél-két órás alkotás egyetlen személy előtt tisztelegjen. De vannak olyan produkció, amelyek mégsem ezt a hangulatot árasztják magukból, és vannak olyanok is, amelyek még meg is sokszorozzák ezt a hatást. Chris Rock filmje pedig sajnos utóbbiak közé tartozik.

Andre Allen (Chris Rock) egy egykori stand-up komikus, aki előbb a vígjátékok, majd a white guilt filmek talaján vetette meg a lábát színészként. Ennek köszönhetően egyből celebbé is vált, illetve egész pontosan inkább menyasszonyának (Gabrielle Union) köszönhetően, aki egy reality show szereplője. Néhány nap múlva esedékes esküvőjük és nem túl nagy érdeklődésre számot tartó filmje árnyékában Andre egyre inkább kénytelen átértékelni az életét, ráadásul még egy napra nyakába kapja a Times riporterét, Chelsea Brownt (Rosario Dawson) is.

top-five-3-chris-rock-and-rosario-dawson.jpgAz első és legfőbb aggodalom, ami felmerül mindenki fejében, valószínűleg az, hogy egy teljesen más műfajból érkező alkotó hogyan lesz képes filmet írni? Nos, ilyen téren van a legkevesebb baj a Top Five-val, legalábbis abból a szempontból, hogy egy kifejezetten átgondolt, kerek narratívát tár elénk, világos motivációkkal és karakterfejlődésekkel. Sőt, talán túlságosan is világosakkal, azzal ugyanis nem vádolható a szkript, hogy kifejezetten árnyalt próbálna lenni, így ha valamit a néző tudomására szeretne hozni, azt meglehetősen egyértelműen és nem egyszer ilyen téren szájbarágós túlzásokkal teszi, valamint a történetet is kissé ellentmondást nem tűrően rángatja előre. (Például azt nem értettem, hogy egy éppen utazófélben lévő filmsztár miért tér be egy szupermarketbe kenyeret venni...) De ez még nem is lenne zavaró, ha film egy agyament vígjáték lenne, ezzel pedig el is jutunk a mű legnagyobb hiányosságához: Chris Rock valami nagyon nagyot akart mondani.

Sőt, mintha egyenesen meg akarta volna rendezni a saját Birdmanjét, hosszú tracking shot-okkal, magánéleti önreflexióval, a sztáripart becélzó szellemes kritikákkal. Csak éppen ez a film nem frappáns, hanem csak közhelyeket pufogtat, amikor pedig végre meg akarna fogalmazni valamit, elképesztően infantilis humorcsírákkal teszi rögtön komolyan vehetetlenné magát. De ami a legnagyobb bűn: ezek egyáltalán nem is viccesek. Egy Adam Sandler-vígjátékokban parádézó fickótól végül is mit is várhatnánk mást, mint gusztustalanságot, rasszista sztereotípiákat, de nem is a poénok jellegével van a baj, hanem egyszerűen, hogy bármihez nyúl Rock, egyszerűen nem lehet rajta nevetni. Amikor főhősünk előadja (elvileg) élete legjobb stand-up előadását, akkor még elmosolyodni is alig tudtam, márpedig ha ilyen direkt formában sem működik a humor, akkor ott nagyon nagy bajok vannak. Ez a helyzet sajnos nagy mértékben a színészeknek is köszönhető: Chris Rock egyszerűen csak igazolja azt az axiómát, hogy attól, hogy valaki jó humorista, még nem lesz jó komikus színész (a drámai oldaláról már nem is beszélve...), rajta kívül van, aki ripacs (Cedrick The Entertainer, Kevin Hart), van, aki csak simán rossz (Gabrielle Union), egyedül Rosario Dawson tartja csak a frontot, de a poénok jellemzően nem rá jönnek ki.

Azonban természetesen az a legkevésbé sem rajtuk múlt, hogy Chris Rock a saját tapasztalataiból egy semmitmondó, de magát ugyanakkor nagyon fontosnak tartó filmet forgatott, amely humoros és drámai pillanatok szempontjából is erősen gyengélkedik. Megvalósítás szempontjából egyáltalán nem bántanám a produkció, viszont Rock lehetőleg csak akkor álljon legközelebb kamera mögé, ha értelmes gondolatokat is képes lesz megfogalmazni.

4/10

A Top Five teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr417266175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AldoWinnfield 2015.03.16. 13:17:33

A kérdés az, hogy a film rossz vagy Danialves ízlésficamos?

Segítek, utóbbi.

A Transformers bezzeg tele volt jó gondolatokkal, eh?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.03.16. 13:26:32

@AldoWinnfield: Nem, de az nem is akart Birdmannek látszani. ;)

Szerintem meg amikor nagy színészekről gondolkodsz, összekevered Chris Rockot Cristiano Ronaldoval. Nem hibáztatlak, hasonló a nevük. :P
süti beállítások módosítása