Nagyon kézenfekvő, és éppen ezért bocsánatot is kérek érte, de ennél találóbb címet nem is adhattak volna egy igencsak lassú tempójú, 196 perces alkotásnak. De bármennyire is álmosító ennek az Arany Pálma díjas török filmnek a hangulata, témáját és mondanivalóját tekintve az egyik legizgalmasabb alkotás az utóbbi időből. Vagyis egész pontosan az lehetett volna, ha nem nyomja agyon saját lomha és túlburjánzó tömege.

Aydin (Haluk Bilginer) egy hotel tulajdonosa valahol a semmi közepén Anatóliában, egyébként pedig öröksége révén a közeli, mélyszegénységben élő falu házainak nagy részét tulajdonolja. Az egykori színész egyetlen értelmiségiként meglehetősen kilóg ebből a környezetből, ugyanakkor valójában ő élvezi ezt a szituációt és az ebből fakadó fontosság illúzióját. Miközben elvekről hadakozik a napi megélhetésért küzdő helybeliekkel, saját testvérével és feleségével is napi szinten megütközik a kontroll és felsőbbrendűség érzéséért. A kérdés csak az, hogy ebből az állóvízből ki tudja-e bármi is mozdítani?

A bevezetés után furcsa lesz, de a Téli álom az egyik legizgalmasabb filmnek indult, amit az utóbbi időben láttam (talán a Tom a farmont leszámítva). Mégpedig úgy értve ezt, hogy minden lassúsága ellenére is a szereplők között kimondatlanul is érezhető konfliktusok, a kíméletlenül alapos karakterábrázolás egy olyan faktort képviselnek, amelyet nagyon kevés alkotásban látni, és amelyektől egy egyszerű és jellemzően terjengős beszélgetést is megfeszült figyelemmel követtem. A forgatókönyv ugyanis nem szívbajos, a maratoni játékidőt leginkább annak köszönhetjük, hogy gyakran akár 20 percig is fut jelenet, ahol a szereplők nem is mondanak igazából semmi érdemlegeset - legalábbis látszólag. Mert szövegeik szubtextusa megindokol minden mondatot és bőven elég gondolkodni valót ad akkor is, amikor csak felszínes csevegés folyik a vásznon, és remek ellenpontot képvisel a mindent elsőre kimondó amatőr szerzőkkel szemben. Ez természetesen nem működne remek színészek nélkül, akik képesek felnőni a feladathoz és minden rezdülésükkel segítik ezt a komplex folyamatot.

Az viszont ettől függetlenül is igaz, hogy ha valaki ezt a faktort nem látja meg a műben, az nagyon könnyen rá fog unni, már csak azért is, mert a rendező semmit nem tesz azért, hogy ezen kívül bárhogy is bevonja a nézőt. A steril, de lenyűgöző fényképezés, jelenetei intenzitásának visszafogottsága (a 196 perc alatt alig emeli fel valaki a hangját) egy magából ridegséget és enerváltságot sugárzó atmoszférát hoznak létre, amely hol nagyon hatalmába tudott keríteni, hol viszont teljes érdektelenséget váltott ki belőlem. Leginkább Asgar Farhadi legutóbbi munkája, A múlt jutott eszembe abból a szempontból, hogy a Téli álom is mennyire keveset tesz azért, hogy nézőjét érzelmileg bevonja.

Aminek hátrányai rögtön jelentkeznek, amint a történet nagy gonddal felépített szerkezetén az első repedések megjelennek. A játékidő második felében sok jelenetet találhatunk, amely igazán új információkat nem ad, inkább a főszereplő passzív-agresszív megnyilatkozásait ismétli újra és újra. Éppen ezért a cselekmény jó pár eleme kiszámíthatóvá válik, és ennélfogva a negyedórás jelenetek varázsa is elveszik, és már csak azt látni, hogy az írók hosszú tirádák útján jutnak el a lényeghez. A cselekményben egyre inkább érezni felesleges momentumokat, de nem mondanám azt, hogy jobban meg kellett volna vágni (a szkript felépítése miatt ez nem is igazán lett volna lehetséges): egyszerűen szép lassan a tartalom fogyott el a műből. Ilyenkor pedig a lomha tempóval és a lapos, kiszámítható jelenetekkel szembetalálva magát a néző nem tud mást tenni, mint unatkozni.

Pedig én nagyon szeretném szeretni a Téli álmot, mert olyan kvalitásai vannak, amellyel nem sok film veszi fel a versenyt, de összességében mégsem tudok attól elvonatkoztatni, hogy egy öncélúan túlnyújtott alkotásról van szó, amely a végére összeroskad saját nagyravágyása súlya alatt. Könnyen remekművet rendezhetett volna, de Nuri Bilge Celyan egész egyszerűen túlbonyolította a saját dolgát, pedig jobban tette volna, ha megfogadja saját szereplője tanácsát: "Térj a lényegre!"

7/10