Ide kattintva megtekinthetitek az összes blogon megjelent filmkritikát Miyazakival kapcsolatosan!

Razzul kollégámmal úgy döntöttünk, hogy az animék császára előtt való tisztelgésként a korábbi Szél támad kritika mellé felsorakoztatjuk a japán legenda összes filmjét (nem időrendi sorrendben, arra ott vannak a netes enciklopédiák és adatbázisok). És mivel mással lehetne egy Miyazaki-filmekkel foglalkozó cikksorozatot kezdeni, mint azzal, amelyik az első „tipikus” darab a legendás rendező jellegzetes életművében, és amelynek sikere lehetővé tette a Studio Ghibli megalapítását, amelynek berkein belül a rendező munkája a megfelelő körülményeknek köszönhetően kiteljesedhetett. Sokan már ezt az alkotást is a Ghiblihez kötik. Annyi bizonyos, hogy a III. Lupin: Cagliostro kastélyától eltérően már nem csak magán hordozza a rendező módszereit, hanem vérbeli szerzői Miyazaki-mű: a saját mangája (japán képregény) alapján készítette el a forgatókönyvet, majd rendezte meg a filmet. Azonban mielőtt belevágnánk a Nauszika kitárgyalásába, fontos, hogy magáról az alkotót és az animéket illetően tisztázzunk pár dolgot, ez amolyan gyorstalpalóként is szolgálhat azoknak, akik nem ismerik a japán rajzfilmek/animációs filmek világát.

Miyazaki több területen is szakít az animés hagyományokkal. Ő sorozatok helyett egész estés filmekben gondolkodik, történetei célzott közönség helyett minden korosztálynak szólnak (alapvetően gyerekmesék, de egyben komoly drámák is). Nagy nyugati műveltséggel is rendelkezik, így vegyíti a két távoli kultúra elemeit (tartalomban és vizuális téren egyaránt). Teljesen eltávolodik az igénytelenségtől, a rajzok, animációk gyönyörűek és a hihetetlenül részletesen kidolgozottak, a hátterek festményszerűek. Történetein évekig vagy akár évtizedekig dolgozik, a filmjein dolgozó munkatársak kész rajzait egyenként nézi végig, sokszor bele is rajzol, ha az nem az ő elképzelésének megfelelő. Zeneszerző társa, Joe Hisaishi ugyanezt az igényes vonalat erősíti, kiváló zenéi egyediek és jellegzetesek, a filmes élménnyel egybefolynak, a néző számára hamar emlékezetessé válnak. Emiatt a hangulat, a művekben megteremett világ még azokat is könnyen berántja, akiktől a keleti animés világ nagyon távol áll.

Ha mindenképp meg kéne határozni műfajilag a Nauszikát, akkor úgy fogalmaznék, hogy egy poszt-apokaliptikus, animációs kalandfilm, ami vegyíti a hipermodern sci-fi és a középkorias fantasy elemeit, valamint erős drámai szállal rendelkezik. Nagyon komplex és okosan elmesélt történettel állunk szemben.  A régi emberi civilizáció romjain felépült királyságok képtelenek a békét kötni, harcban állnak egymással és a természettel, egyre inkább a végső pusztulás felé sodorva népüket.  Nauszika, a békés Szél völgyének hercegnője, belecsöppen a népek háborúskodásába, amelyben egyre sürgetőbb lenne megakadályozni, hogy az emberiség végleg elpusztítsa a haldokló bolygó élővilágát, ezzel együtt és ezzel párhuzamosan pedig önmagát.

Már itt is látszik, hogy Miyazaki meséje egy poszt-apokaliptikus, a mi világunkra rávetíthető allegória, fenyegető vízió. A régi pusztító háború, valamint a felhergelt és megrontott természet ómene folyamatosan ott lebeg a szereplők feje felett. Az kalandos, aranyos állatokkal és dzsungellel sokat játszó mesén túl egy környezettudatos és háborúellenes dráma húzódik meg. Ez a film második felétől egyre inkább felpörög, mondanivalóját egyre gyorsabban adagolja a számunkra. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire komoly rendszerkritikát vázol fel számunkra a Nauszika. Mindezt egy nagyon letisztult „gyermekies” formában teszi, a legpozitívabb értelemben. Ez a műfaj és a rendező sajátja, bár azt fontos megjegyezni, hogy ez a látásmód itt még nem teljesen kiforrott. Olykor zavaró eszközökkel jelenik meg a gyermeki naivitás, a történet kisebb fordulatai néha kiszámíthatóak, néhol pedig túlzó a drámaiság. Ezeket a nagyon pici hibákat is ezerszeresen kijavítja Miyazaki a későbbi műveiben (legtökéletesebb példák A vadon hercegnője, Chihiro Szellemországban). A teljes kép még így is magasan átlagfeletti és példamutató.

A rendező zsenije már itt megmutatkozik, magas fokon üzemel: a saját univerzum felépítése és bemutatása, magába szívó atmoszféra, ezen belül pedig a karakterek kidolgozása és az azokkal való „játszadozás”, a legkülönfélébb kulturális, keleti mitologikus elemek beépítése, a különböző oldalak ambícióinak és motivációinak részletes bemutatása. Miyazaki szereplői soha nem végletesen jók, vagy rosszak, meséi pedig nem érnek teljes happy enddel véget. Mindegyikőjük a fekete és a fehér között egy szürke skálán mozog, komplex személyiség. Mindenkinek van a múltjában egy forrás, egy ok, ami miatt az adott módon cselekszik. Emiatt cselekedeti megérthetőek és indokoltak, még akkor is, ha az teljes mértékben elítélendő. Ebből kicsit kilóg Nauszika mint valamiféle megváltó karakter, illetve Yupa mester rejtélyes és misztikus lénye. Ez apró túlzással felróható hibaként.

A számtalan visszatérő elemből itt is rengeteg megjelenik: a már említett háborúellenesség, illetve a sintoista vallásból eredő harmonikus természetvédelem, a természet tisztelete, még akkor is, ha az nem épp a gyönyörű, hanem a vad és kegyetlen arcát mutatja felénk. Továbbá a kapzsiság, a pusztítással egybekötött erőltetett fejlődés, a megbocsátás és a bosszú, az emberi gyengeség, szűklátókörűség és kártevés. A repülés is megjelenik, az elmaradottság és az erőltetett fejlődés apokaliptikus szimbólumai ezek a repülő szerkezetek. Miyazaki nagyon vonzódik a témához, apai ágon kötődése van a Zero vadászgépek gyártásához (Miyazaki Airplanes). Ebből természetes módon következik, hogy a világháború pusztítása és az atomfegyverek hatása is felfedezhető. Az összes ilyen tudatosan elszórt elem zseniálisan van beépítve, minden kidolgozott, természetesnek és hitelesnek hat, az átélhetőséget erősítve kapjuk meg az üzenetüket, kivételesen erős jelenet amikor Nauszika és az egyik szereplő megosztják egymással a gondolataikat, hogy mi lehetne a megoldás a Föld megmentésére. Bár Nauszika neve erősen jelzi az Odüsszeia inspiráló erejét, az utazásnak itt egy kicsit kisebb szerepe van (a rendezőzseni más filmjeinél ez jobban előtérbe került).

Összességében a Nauszika méltán kiemelkedő, nagy hatású műve lett Miyazakinak, amelyik nem csak az életmű szintjén megemlítendő. Nem a legjobb, legkiválóbb darab tőle, de ha valaki pont ezt tekinti meg ismerkedésként az idős japán úr zsenijével, nem lő mellé. Az egyetlen hibája, hogy a még nem kiforrott látás- és közlésmód miatt néha kissé naivnak hat a hozzáállása a témájához, illetve a főszereplő státusza miatt kissé súlytalan a sztori, a közepénél pedig talán még kiszámítható is. Ezeket is csak félve írom le, mert inkább észrevételek szintjén érdemes róluk vitázni, nem pedig zavaró tényezőként. Túlzásokkal meg senkinek nem akarom elvenni a kedvét, nem lenne tisztességes az alkotással szemben.

9/10