Lehet, hogy nem mindenkinél lesz így, de nálam a Jessabelle az utánérzések filmje volt. A cím azt az Edith Piaf-számot juttatta az eszembe, amit a különleges kisugárzású énekesnő, Anna Calvi dolgozott fel néhány éve. Az alaphelyzet (tolókocsis fiatal hölgy vs. XY rémség) a legutóbbi Gyerekjáték-filmet idézte fel bennem. A film hangulata és története az én szememben The Skeleton Key-re hajazott, hozzátéve, hogy a videokazetta-motívum meg A Kör hagyatéka lehet.
A történet onnan indul, hogy a főszereplő hölgy (Na, vajon hogy hívják? Hát persze, hogy Jessabelle-nek!) alig pár hónapos terhesen éppen összeköltözni készül a barátjával, amikor a családi idillt egy váratlan autóbaleset zúzza szét. A csak Jessie-nek becézett lány túléli a karambolt, de mind a barátját, mind a magzatát elveszíti a balesetben. Egy időre tolókocsiba is kényszerül, és mivel nincs senki más, akihez mehetne, kénytelen édesapjánál meghúzni magát egy darabig. A kedves papával eléggé rideg a viszonya, amin az sem segít, hogy Jessie talál néhány furcsa videokazettát a házban, amelyeket minden jel szerint az elhunyt anyja hagyott neki, még életében. A lány több alkalommal látni vél egy kísértetszerű nőalakot is a ház körül. A beazonosíthatatlan entitás látszólag akar valamit Jessie-től. De vajon mit?
Nem szeretnék hosszas fejtegetésekbe bocsátkozni a filmmel kapcsolatban, mert nem ér annyit. A Jessabelle készítői jó szándékkal közelítettek a témához, igyekeztek minél többet kihozni az alaphelyzetből, de nem jártak egyértelmű sikerrel, alkotásuk ugyanis nem tud több lenni, mint ígéretes alkotóelemek fantáziátlanul összerakott mixe. Vannak jobb szegmensei az alkotásnak (pl. Jessie műtőbe tolós álomjelenete, vagy a trailerben is felvillantott kádas küzdelem), de általánosságban képtelen túllépni a rossz értelemben vett tévéfilmes szinten. A játékidő előrehaladtával a jó ötletek hamar elfogynak, a lendület kifullad, az atmoszféra elillan, a film végére tartogatott csavaros megoldás pedig igencsak erőltetettnek hat. A forgatókönyv egy idő után a saját lábában botlik meg, és kínosan tántorogni kezd. Kevin Greutert rendező ( Fűrész 6, Fűrész 3D) sajnos nem olyan tehetséges direktor, hogy egy ilyen lefelé ívelő minőségű forgatókönyvből csodát alkosson. Rendezői stílustalanságát nagy-nagy odafigyeléssel is csak kb. a film feléig tudja palástolni, utána már nagyon kilóg a lóláb...A helyzetet a színészek sem mentik meg, akik általánosságban a B-kategória felsőbb regisztereiben helyezkednek el. Az Emma Stone soha be nem futott nővérének tűnő Sarah Snook korrekt alakítást nyújt Jessie-ként; a régi barátot alakító Mark Webber (13 Sins) "szódával elmegy" típusú játékot produkál; az anyát megformáló Joelle Carter színészi eszköztára hamar kimerül; az apa, David Andrews pedig elég gyengén teljesít.
Az viszont dicséretes, hogy ugyan kapunk néhány olcsó jump scare trükköt is (pl. a csótányos jelenet), de főszabályként a jól működő hideglelős hangulat szolgáltatja a horrorélményt a filmben. Pozitívum még, hogy nagy hangsúlyt kap a mű krimivonala, a nézőt ténylegesen érdekli, hogy milyen rejtély lehet az események hátterében. Sajnos azonban a mozi végig bántóan felszínes, annak ellenére, hogy benne rejlik az a potenciál is, hogy komolyabb lélektani mélységeket járjon be.
Összességében a Jessabelle egy eredetiségre sikertelenül törekvő, meglehetősen középszerű alkotás lett, amelyet én személy szerint utánérzések sorozatának éltem meg, és emiatt csak fenntartásokkal merem ajánlani a moziban való megtekintését.
5/10