A horrorfilmeket két nagyobb csoportra oszthatjuk. Az egyik ágat az emberek megfélemlítésére készült, bőr alá belopózó és csontig hatoló filmek képviselik, azok, amelyek jó esetben pusztán a hangulattal és egy-két háttérbeli tárgy megmozgatásával a frászt is ránk hozzák.  A másik fő csapásvonalon pedig azon filmek haladnak, amelyek leginkább a vérben tocsogó jelenetekkel, az erőszakos és gyakran tabudöntögető halálnemekkel próbálják fenntartani a feszültséget. Mai alanyom mindkét stíluselemből magában hordoz egy-két jellemzőt, és olyan sikerrel vegyíti ezeket, amelynek köszönhetően a 2000-es évek legjobbjai között kell számon tartanunk.

Rachel (Naomi Watts) újságíróként dolgozik, azonban egyébként sem mintaszerű élete egy videó kazettával egyik napról a másikra darabjaira hullik. A felvétel, ami után hősünk nyomozni kezd, felkavaró és gyomorforgató képsorokat tartalmaz, melyek megtekintése után a nézőt telefonhívás éri, melyben egy hang figyelmezteti 7 nap múlva bekövetkező halálára. Rachelnek versenyt kell futnia az idővel, hogy megkeresse a felvételek titkát, mielőtt őt és fiát is megtalálja a videón látható, titokzatos lány.

Mint gondolom mindenki tudja, a film az azonos című japán kasszasiker feldolgozása, ergo már a 2002-es megjelenésekor sem lehetett igazán egyedi ötletként kezelni a film alapkoncepcióját. A sztori azonban ennek ellenére is bíztatóan hat, hisz a történet nem csak a borzongást vetíti előre, de magában rejteget egy óriási lehetőséget a médiakritika elhelyezésére. Ez pedig szerencsére adott a filmben: a félelmetes jelenetek mögött végig ott húzódik a média romboló hatásainak a bemutatása, ezen felül pedig a családi kapcsolatokat is éles szikével boncolgatják Verbinski-ék.

Ennek ellenére a film legfőbb mozgatórugója még mindig a hangulat-koncentrált félelemkeltés: ahogyan főhősünkkel együtt merülünk el folyamatosan a rejtélyekbe, egyre inkább zavarba ejtő és fojtogató lesz a légkör, ez leginkább a sztori mértani felépítésének, Watts elképesztően hiteles játékának, valamint a tökéletes munkát alkotó Bojan Bazelli operatőrnek köszönhető.

A kör korunk egyik legjobb és legsokoldalúbb horrorfilmje, azt hiszem, ehhez kétség sem férhet. A játék idő alatt végig izgalommal tart, kerüli a jumpscare-ek túlhasználatát, nagyszerű atmoszférát teremt, és a történet csavarjai is a képernyő elé szegezik a nézőt. Kétségkívül mestermunka született, és ez alapján igazán sajnálom Gore Verbinski elpocsékolt tehetségét.

9/10