A kör / The Ring (2002)
2013. október 31. írta: FroG

A kör / The Ring (2002)

ring2.pngA horrorfilmeket két nagyobb csoportra oszthatjuk. Az egyik ágat az emberek megfélemlítésére készült, bőr alá belopózó és csontig hatoló filmek képviselik, azok, amelyek jó esetben pusztán a hangulattal és egy-két háttérbeli tárgy megmozgatásával a frászt is ránk hozzák.  A másik fő csapásvonalon pedig azon filmek haladnak, amelyek leginkább a vérben tocsogó jelenetekkel, az erőszakos és gyakran tabudöntögető halálnemekkel próbálják fenntartani a feszültséget. Mai alanyom mindkét stíluselemből magában hordoz egy-két jellemzőt, és olyan sikerrel vegyíti ezeket, amelynek köszönhetően a 2000-es évek legjobbjai között kell számon tartanunk.

Rachel (Naomi Watts) újságíróként dolgozik, azonban egyébként sem mintaszerű élete egy videó kazettával egyik napról a másikra darabjaira hullik. A felvétel, ami után hősünk nyomozni kezd, felkavaró és gyomorforgató képsorokat tartalmaz, melyek megtekintése után a nézőt telefonhívás éri, melyben egy hang figyelmezteti 7 nap múlva bekövetkező halálára. Rachelnek versenyt kell futnia az idővel, hogy megkeresse a felvételek titkát, mielőtt őt és fiát is megtalálja a videón látható, titokzatos lány.

Mint gondolom mindenki tudja, a film az azonos című japán kasszasiker feldolgozása, ergo már a 2002-es megjelenésekor sem lehetett igazán egyedi ötletként kezelni a film alapkoncepcióját. A sztori azonban ennek ellenére is bíztatóan hat, hisz a történet nem csak a borzongást vetíti előre, de magában rejteget egy óriási lehetőséget a médiakritika elhelyezésére. Ez pedig szerencsére adott a filmben: a félelmetes jelenetek mögött végig ott húzódik a média romboló hatásainak a bemutatása, ezen felül pedig a családi kapcsolatokat is éles szikével boncolgatják Verbinski-ék.

ring.pngEnnek ellenére a film legfőbb mozgatórugója még mindig a hangulat-koncentrált félelemkeltés: ahogyan főhősünkkel együtt merülünk el folyamatosan a rejtélyekbe, egyre inkább zavarba ejtő és fojtogató lesz a légkör, ez leginkább a sztori mértani felépítésének, Watts elképesztően hiteles játékának, valamint a tökéletes munkát alkotó Bojan Bazelli operatőrnek köszönhető.

A kör korunk egyik legjobb és legsokoldalúbb horrorfilmje, azt hiszem, ehhez kétség sem férhet. A játék idő alatt végig izgalommal tart, kerüli a jumpscare-ek túlhasználatát, nagyszerű atmoszférát teremt, és a történet csavarjai is a képernyő elé szegezik a nézőt. Kétségkívül mestermunka született, és ez alapján igazán sajnálom Gore Verbinski elpocsékolt tehetségét.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr895606555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.31. 10:06:47

egyetértek! A 2000-es évek egyik legjobb horrorja.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.31. 10:26:38

én ebből (ahogy a sikolyból is) előbb láttam a horrorra akadva verziót így muszáj röhögnöm az eredetiken is.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2013.10.31. 10:37:10

@doggfather: az baj :D

Egyik legjobb és legfosatósabb horror evör.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.31. 10:48:41

@Dr.Jones: Átok? Szerintem az a másik olyan horror, ami pluszt adott a műfajnak, és szintén a 2000-es évek egyik legjobbja.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.10.31. 12:23:44

@REMY: Abban a filmben a különleges plusz faktort számomra az idegen környezet jelentette. Szerintem baromi jól játszanak azzal a készítők, hogy az események helyszínei egyáltalán nem hatnak otthonosan, ebből adódan pedig a néző hangulata már alapból is kényelmetlen, hát még az események hatására. :D

gothmog 2013.10.31. 13:05:05

A korszakból nagy kedvencem még a Megszólít az éjszaka(The mothman prophecies) még akkor is, ha nem több egy felduzzasztott x-akták epizódnál, a hangulata nagyon eltalált. Ha pedig az évtized (...vagy minden idők) legkeményebb horrorját keressük, az nekem még mindig az Eden Lake.

2013.10.31. 15:03:32

Ezt meg mindig nem lattam csak a japant, de az meg mindig az egyik kedvencem. Olyan nyomaszto es szomoru....

luftwaffe44 2013.10.31. 18:36:27

Számomra a horrorfilmek egyik legdurvább jelenete az, amikor Samara kimászik a TV-ből.

Pedig nem kevés horrort láttam már, de ez a jelenet valahogy nagyon megmaradt...
süti beállítások módosítása