Mostanság egyre divatosabbak a mocskos anyagiakat motivációként felhasználó horror(közeli) filmek. A tavalyelőtti Would You Rather, a tavalyi Cheap Thrills és az idei 13 Sins is ugyanazt a témát boncolgatja: mi mindent tennél meg a pénzért, ha nagyon meg lennél szorulva? Mindhárom film főszereplője egy-egy bajban lévő, halk szavú, „nebáncsvirág” karakter, akinek gyökeres személyiségváltozáson kell átesnie (értsd: át kell mennie brutális vadállatba), ha meg akarja szerezni a nagybetűs Zsét.

A 13 Sins kicsit teszetosza főhőse, Elliot (Mark Webber) éppen egybekelni készül a várandós menyasszonyával, amikor egyik napról a másikra beüt nála a krach. A főnöke megalázó módon kirúgja, régóta görgetett hitelkártya tartozásai felszínre kerülnek, és még a rasszista-ősseggfej apja is hozzá akar költözni. Ha ez még nem lenne elég, nagyon úgy tűnik, hogy pénzügyi helyzete romlásával az ez idáig otthon gondozott, fogyatékos öccsét is intézetbe kell adnia. Nem csoda hát, hogy nagyon megörül, amikor megcsörren a telefonja, és egy lelkes férfihang közli vele: részt vehet egy játékon, amelyben ha jól szerepel, hatalmas vagyonra tehet szert. A fődíj megszerzéséhez összesen 13, egyre nehezedő feladatot kell teljesítenie. A feladatok eleinte bagatellnek tűnnek, később aztán kínossá válnak, végül pedig kifejezetten brutálisak lesznek.

Míg a Would You Rather egy kissé Fűrész-ízű horrort rittyentett a témából, addig a Cheap Thrills egy fekete humorú thriller irányába vitte el az alapvetést. Ez utóbbihoz hasonlóan a 13 Sins is főként a thrillerben gondolkodik, de azért korántsem nevezhető vegytisztának a választott műfaja terén. Vannak ugyanis humorosabb és horrorisztikusabb kilengései is történetnek, valamint bejátszik egy soványka krimi-szál is.

Sajnos Daniel Stamm (Az utolsó ördögűzés - 2010), a film rendezője képtelen megteremteni azt a feszültséget, ami egy jó thrillerhez alapvető lenne. Ez csak részben írható a rendező unalmas megoldásainak (sablonos kamera beállítások, tévéfilmes képi világ, stb.) a számlájára. A legnagyobb hiba a „házilag készült puskapor” jellegű forgatókönyvben van, amely mindent feláldoz a sebesség, és a pörgős cselekmény oltárán. A szédületes tempó és az erősen légből kapottnak tűnő fordulatok mellett esély sincsen olyan világi hívságokra, mint a kidolgozott karakterek, a jól működő feszültségkeltés vagy urambocsá’ a következetesség. A sebesség rányomja a bélyegét a bevezetőben említett alapvető erkölcsi dilemma kibontására is: az elején még érezzük, ahogy Elliot halad lefelé a lejtőn, aztán ahogy gyorsul a tempó, már nem tudjuk követni az érzelmeinek hullámvasútját, a vége felé pedig egyenesen értetetlenné válik a figura viselkedése (Ha azt mondja, hogy kiszáll a játékból, akkor meg mér’ nem megy haza az asszonyhoz? Győztes helyzetből miért akarja diszkvalifikálni magát?).

Szegény Mark Webber belead apait-anyait a szerepébe, de ilyen bukdácsoló forgatókönyv mellett csapongónak és hiteltelennek tűnik az alakítása. A többi színész sem tud semmi maradandót hozni, a filmben minden mellékszerep annyira felszínes, hogy az már szinte fáj. Ron Perlmant (Hellboy) például nagyon szeretem, de most ő is csak egy szürke kisegér a többi között.

Érdekesség, hogy a 13 Sins egy 2006-os thai thriller (13: Game of Death) amerikai remake-je. Az eredeti alkotás az imdb adatai alapján 114 perc hosszú, ezzel szemben az újragondolás már csak 88 perces. Bár még nem láttam az original verziót, az hiszem, nem tévedek nagyot, ha a játékidő alapján azt feltételezem, hogy abban a készítők még nem a sebességet helyezték előtérbe, ergo több idejük és terük jutott a feszültségkeltésre, a fordulatok megalapozására, stb...  tehát mindarra, ami az új verzióból hiányzik.

Jelen film a Would You Ratherrel és a Cheap Thrillsszel ellentétben igazából akkor tud működni, ha nem gondolunk bele mélyen, csak hagyjuk sodorni magunkat a lendülete és az agyahagyott ötletei által. Abban az esetben, ha felszínes szórakozásként tekintünk a produkcióra, és inkább a humoros oldalára figyelünk, egészen kellemes perceket is szerezhet számunkra. Ha másért nem is, azért a jelenetért érdemes adni egy esélyt a filmnek, amikor Elliotnak az Internacionálét énekelve kell romba döntenie a saját eljegyzési buliját. Az azért vicces.

5/10