Mint ahogy azt már szerte az interneten olvashattuk, a pár éve beharangozott és óriási projektnek tűnő Toldi talán sosem készül el. A Filmalap által leközölt hivatalos álláspont a hatalmas büdzsét (2,5 milliárd forint) teszi felelőssé, ugyanakkor a hónapok óta tartó „nyilatkozatháború” még egy dolgot nyilvánvalóvá tett: a Filmalap nem bízik Pálfi Györgyben. A többször kommunikált indokok leginkább a film érdemi részének számító, mondhatni mainstream részt, a kalandos-kardozós jelenetek ledirigálásában érezték gyengének Pálfit, ugyanakkor az utóbbi évek egyik legtehetségesebb hazai rendezője hangoztatta: ő pont ezen elemek miatt forgatná le az alkotást. Úgy tűnik, ebben a formában ez már sosem sikerülhet neki.
Minden kétséget kizáróan Pálfi György a kortárs rendezőgeneráció egyik legkiemelkedőbb alakja, aki pénzzel és pénz nélkül is maradandó, sőt, nagyszerű alkotásokat tett le az asztalra, mindezt úgy, hogy művei tetemes részét előkelő díjesővel is jutalmazták (Szabadesés, 2014 – Karlovy Vary Filmfesztivál; Taxidermia,2006 - Chicago-i és Cottbusi Filmfesztivál; Hukkle,2002 – Cottbusi Filmfesztivál és Európai Filmdíj), valamint a Final Cut című mesterműve is elismerésre méltó kritikákat kapott, holott a jogi viták miatt nem került konkrét forgalmazásba. Pálfi filmográfiájából leszűrhető, hogy nem csupán tehetséges, de kreatív rendező is, aki foggal-körömmel harcol a megálmodott filmért, legyen szó akármilyen nehézségről. A Toldi – talán – végső kudarcát is több éves óriási huza-vona előzte meg, míg nem az utóbbi hetekben már a tárgyalásokról cikkezett a sajtó. Az elvárt eredmény ugyanakkor elmaradt, a Filmalap pedig teljességgel kihátrált a projekt mögül.
A film el nem készülése igazából két aspektusból vizsgálható: egyrészt a Filmalap, másrészt Pálfi szemszögéből. A nyilatkozatokból kitűnt, hogy Pálfi ehhez a projekthez elsősorban gyermeki álmai miatt kötődik, ugyanakkor találóan megfogalmazta azt is, hogy a Toldi miért tud egyszerre egyetemes és – főleg – magyar motívumokkal dolgozni, mindezt a mai viszonyokra találóan visszavezetve. Ugyanakkor a történet kapcsán meg kell vizsgálnunk egy másik nézőpontot is: külföldi emberek – leginkább az európaiak – vajon vevők lennének-e egy olyan alkotásra, amelynek gyakorlatilag csak a felszínét értik, hisz legtöbbjüknek fogalma sincs a magyar valóságról? A Filmalapnak látszólag ennek a kérdésnek a válaszával akadtak problémái, hisz az óriásbüdzsét szinte lehetetlen lett volna itthon visszatermelni, még arra is hatalmas külföldi felvevő piacra lett volna szükség, hogy ne legyen veszteséges a produkció.
Pálfi ugyanakkor többször leszögezte: a Toldi megoldható lenne kizárólag külföldi finanszírozással, a magyar sajátosságok szinte teljes hiányával, amelyből adódóan a nemzetközi piac is sokkal inkább harapna a produkcióra. Viszont az vitathatatlan, hogy ezekkel a kompromisszumokkal már egyáltalán nem ugyanaz lenne az alkotás, mint amilyennek Pálfi látni szerette volna, így nagy valószínűséggel ez is egy méretes zsákutca lesz.
Viszont érdemes lenne megvizsgálni a Filmalap álláspontját és nyilatkozatait is ezzel kapcsolatban, ugyanakkor az elvitathatatlan, hogy az utóbbi időben bántó volt a kommunikáció – pontosabban annak hiánya – a döntéshozók részéről. Vajnáék a produkció legelején – amikor már megvolt a casting és gyakorlatilag a teljes filmterv – leginkább Pálfi akció jártasságának hiányát emlegették, aztán pedig – ha hihetünk a rendező álláspontjának– gyakorlatilag teljesen megszakították a tárgyalásokat és jegelték a Toldit. Az utóbbi időkben felmerült fél-rendezőcsere ugyanakkor még jobban nyomatékosította azt, hogy a Filmalap sokkal inkább Pálfival kapcsolatban bizalmatlan, nem pedig a lehetőségekkel.
A kialakult helyzetet ugyanakkor árnyalják, az állásfoglalást pedig megnehezítik a két fél „vitájában” megjelenő homályos foltok. Azzal ugyan viszonylag tisztában lehetünk, hogy a Toldi körülbelül 2,5 milliárd forintból készülhetett volna el, viszont ennek a büdzsének a felépítése, azaz hogy kitől és mennyi támogatást remélt a produkció, eléggé ködös tények fedik. Az első állásfoglalás szerint a Filmalap „csupán” 900 millió forintos támogatást ígért, a költségvetés többi részét Pálfiéknak kellett volna előállítaniuk, viszont amikor utóbbi nem sikerült, a rendező ismét Vajnáékhoz fordult, ezúttal már jóval több állami „befektetést” remélve. A helyzet itt kezd igazán bonyolódni, hisz a felek ennek mértékével kapcsolatban elbeszélnek egymás mellett: A Filmalap hivatalos sajtóközleményében 2,5 milliárdos közpénzről ad nyilatkozatot, ugyanakkor az Origó szeptember végi interjújában Pálfi 1,5 milliárd forintot emleget.
Mindenesetre egy dolog biztos: bármelyik összeg is takarja a valóságot, az magyar viszonylatban kiemelkedő magasságú költségvetés, amely nem csak az új Filmalap támogatási rendszeréből lett volna egyedi, de az előző rendszer filmjei közül is a párját ritkítaná. Érdemes megtekinteni, hogy a hasonlóan magas költségvetésű Hídember (kb. 2,1 milliárd forint), illetve a szinte azonos büdzséjű Sorstalanság (2,5 milliárd forint) milyen „életutat” járt be: előbbi a pénztáraknál és a kritikusoknál is óriásit bukott és bár utóbbi a legtöbb sajtóorgánumban jól szerepelt, a bevételei (már ami a jegybevételeket illeti) elég csekély mértékűek voltak a kiadásokhoz viszonyítva, még a díjai és jelölései ellenére is. Egy szó, mint száz: bizonyos szempontból érthető a Filmalap kihátrálása a produkció mögül, hisz az ekkora mértékű befektetések óriási kockázattal járnak, ugyanakkor azt is érdemes szem előtt tartani, hogy manapság ennek megfelelő összegű állami pénzeket is sokkal könnyelműbben költenek el, mint a Hídember vagy a Sorstalanság idejében.
Szóval tulajdonképpen mindkét fél – vélhető – álláspontja érthető: míg a Filmalap fél egy ilyen óriási támogatást adni, addig Pálfi próbál/próbált az alkotói szabadságáért és az álmaiért küzdeni. A Toldi jövője a napokban történt bejelentés után gyakorlatilag három nyomvonal valamelyikén haladhat tovább: vagy valóban nem készül el a film, esetleg Pálfi külföldi pénzből és más formában forgatja le a filmet, de az is elképzelhető, hogy a Filmalap a forgatókönyvet „megvásárolva” más rendezővel és elképzelésekkel készítteti el. Bármelyik irányvonal is lesz a végső döntés, a filmesek már így is két táborra szakadtak: a Magyar Filmművészek Szövetsége Pálfi mögé állva bizalmatlanságról, arroganciáról és az alkotói szabadság sértéséről beszél, míg az internetes vélemények között olvasható olyan is, amely a Filmalap felelős és átgondolt cselekedetét hangoztatja.
Ugyanakkor nem csak a különböző szervezetekben és orgánumokban kavar nagy port a támogatás elutasítása, hanem a Filmalapon belül is radikális változások történtek az ügy következményeként: Miskolczi Péter (ő korábban producerként dolgozott együtt Pálfival a Nem vagyok a barátod idején) felállt a helyéről, vélhetően a filmmel kapcsolatos huza-vona és a kedvezőtlen döntés miatt. Úgy tűnik év végén kilép a szervezetből Divinyi Réka is, aki azonban vélhetően nem a Toldi-ügy miatt jutott erre a döntésre. (Egy kis érdekesség: a támogatást anno 4-1 arányban szavazták meg a filmnek, amelyet most 3-2-ben utasítottak el; állítólag Divinyi előbbi, Miskolczi utóbbi táborba tartozott.)
Mint filmszerető egyén, én személy szerint örültem volna egy olyan Toldi-filmnek, amelyet Pálfi György rendez: elsősorban a rendező vitathatatlan tehetsége-, másodsorban az itthon már-már egyedinek számító költséghatékonysága és filmlátása miatt. Úgy gondolom, végre megkaptuk volna azt az igazi, nagybetűs magyar történetet, amelyre a filmkedvelők és úgy en bloc mindenki várt, egy grandiózus alkotást egy valóban legendás hősről, aki csak a miénk. Hogy a mű elkészülése milyen irányt vesz, azt még nem tudhatjuk, de egy biztos: a Toldi már sosem lesz az, mint amely az első filmtervek alapján várható volt. Az alkotás el nem készülésének körülményei ugyanakkor szép tanmesét alkotnak a magyar valóságról, egy olyan kórképet, amelyet mindannyiunk a bőrén érezhet. Véleményem szerint a Toldi csak úgy lenne igazán jó, ahogy anno Pálfi felvázolta: egy ízig-vérig magyar hőstörténet, amelyre talán az emberek többsége is beült volna. A jelen álláspontot leginkább Jodorowsky Dűnéjéhez lehetne hasonlítani: egy nagyszabású történet grandiózus adaptációja, amely ugyan abban a formában, ahogy a rendező szerette volna, sosem készült el, viszont még így is legendák szólnak róla. Persze a gazdasági szempontokon is minimum érdemes elgondolkodni, azaz: biztosan megérné-e egy ekkora befektetés? Illetve, valóban ez-e a Filmalap legnagyobb problémája a projekttel kapcsolatban, vagy a bizalomhiány? A dolgok jelen állása szerint ezekre a kérdésekre már sosem kapunk választ. Ez persze csupán az én véleményem, de szívesen várom kommentben bárkiét.