Ha nem vigyázunk, még a végén Dél-Korea fogja finanszírozni a filmgyártásunkat. Történt ugyanis, hogy amíg Pálfi György azon hadakozott Vajnával, hogy ő rendezhesse a Toldit, Ázsiából hozzávágtak 100 ezer eurót, hogy forgasson filmet - bármilyet. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ennek még nagyjából kétszeresét teremtették elő a Szabadesés költségvetéséhez, azonban a kezdő lökést ez adta meg az alkotóknak. A végeredmény pedig nem rossz, annak ellenére, hogy egyik percről a másikra kellett összehozni, ugyanakkor azt sem mondhatom, hogy ez nem hagyta rajta a nyomát.

Főhősünk egy idős hölgy (Molnár Piroska), aki életét és férjét megunva fellépcsőzik lakótelepi házának tetjére, majd onnan a mélybe veti magát. Azonban földet érve nem hal meg, hanem felkel, és dolgavégezetlenül visszaindul a lakásába. Eközben pedig a többi lakó (vagy éppen ott dolgozó) szürreális pillanatainak lesz tanúja. Vagyis nem is egészen, csak egy rakás másik szkeccs van bevágva az ő történetébe.

Idén egy ilyen jellegű produkcióval Dyga Zsombor már próbálkozott, nem a legnagyobb sikerrel, Pálfi azonban ezt egy fokkal ügyesebben csinálja. Az összerakott kisfilmek kreatívak, bátrak és hihetetlenül ütősek, a minőségük is egészen kiegyensúlyozott, ráadásul sokkal inkább látni mögöttük egy összefoglaló gondolatot, mint a Couch Surf esetében. Sokszor egészen Örkényt idézi a jelenetek groteszksége, de rendezőnknek nem mindig kell a szürrealizmusig elmennie, ugyanis a keretet adó szál rögvalósága már önmagában is sokkoló.

Azonban sajnos a Szabadesés mindezek ellenére mégsem lett igazán jó. A fentiek ugyanis főként a szkeccsek alapötleteire igazak, a kivitelezésükre, struktúrájukra már annál kevésbé: nem egyszer éreztem azt, hogy egy kidolgozott szituáció helyett inkább ugyanannak az egy aspektusnak a kihangsúlyozásán erőlködik a film. Néhány 10 perces jelenet bőven belefért volna akár 2-be is, főleg azért, mert a hosszú felvezetéseknek hála a végső csavar nem egyszer már előre látható volt, a dupla csavar pedig hiányzott.

Hiába látszik sok helyen a zsenialitás szikrája a műben, végső soron inkább csak pillanatai vannak, így pedig a viszonylagos koncepció ellenére is könnyű egy rövidfilmekre széttöredező alkotásnak látni. És még csak azt sem tudom mondani, hogy nem érződik rajta, hogy félig-meddig pótcselekvésként készült el. Annak, vagy a tehetség megcsillogtatására viszont kifejezetten tetszetős próbálkozás.

7/10