Régen döbbentem le ennyire filmen. Nem erre készültem ugyanis. egyáltalán nem. Neil Jordantől a mai napig a Michael Collins az etalon a számomra, nagyon kedvelem a rendezőt, de érdekes módon éppen azt a filmet nem láttam még tőle, amiért az Oscar-díját kapta. Amikor a The Honourabale Woman-ban megláttam Stephen Reát, azonnal tudtam, eljött az ideje, hogy pótoljam ezt a hiányosságot. Kőkemény IRA  - filmre készültem, erre tessék, kaptam egy megrázó romantikus drámát, amelynek vannak katartikus pillanatai, de összességében nem mestermű.

Egy fiatal katonát, Jodyt (Forest Whitaker) elrabol néhány IRA-tag, azért, hogy börtönben lévő társukat ki tudják szabadítani. Fergus-ra (Stephen Rea) bízzák a foglyot, aki azonban egyáltalán nem hisz olyan erősen az ügyben, mint társai, ő alapvetően egy jó és kedves ember, aki rosszkor van rossz helyen, akárcsak a katona. Meglepő módon összebarátkoznak, olyannyira, hogy Jody arra kéri a Fergust, hogy ha ő meghal, viselje gondját a barátnőjének. Mivel ez a szomorú helyzet bekövetkezik, ezért a férfi úgy érzi, hogy kötelessége teljesíteni az ígéretét, ezért megkeresi Dilt (Jaye Davidson), és számára is meglepő módon beleszeret. Azonban az IRA-ból nem lehet kilépni, a múlt utoléri Fergust, és az események tragikus fordulatot vesznek...

Jared Leto óta nem láttam olyan jó nőimitátort, mint Jaye Davidson. Annyira meggyőzően adta elő az érzékeny nőt, hogy ugyanúgy ledöbbentem azon, hogy ő valójában férfi, mint a szerepe szerint Stephen Rea. Egészen addig, amíg ez ki nem derült, nem volt igazán érdekes a történet, egy jó közepes filmnek tűnt, még mérgelődtem is, hogy Neil Jordan - től azért ennél jóval többet várnék. Azonban innentől kezdve egyrészt kíváncsian figyelhetjük, hogy vajon mit tudnak kezdeni a helyzettel ők ketten, hiszen a körülmények dacára kénytelenek szembenézni azzal, hogy végzetesen egymásba szerettek, másrészt viszont megjelenik a politikai háttér, hiszen az IRA arra kötelezi Fergus-t, hogy végrehajtson egy gyilkosságot, amelyet valószínűleg nem fog túlélni, cserében életben hagyják Dilt. Vajon van-e megoldás ezekre a nem hétköznapi problémákra?

Az utolsó fél óra zseniálisan jó, előtte azonban sajnos eléggé döcög a történet. A film eleje nem hozza igazán lázba a nézőt, habár a fogoly és a nem éppen ideális terrorista alkat fogva tartó beszélgetései először érdekesek, egy idő után azonban idegesítő Jody parttalan locsogása, azonban a halála megdöbbentő, majd figyelemmel követhetjük, hogyan ismerkedik meg egymással a hallgatag, visszahúzódó Fergus és az extravagáns külsejű, hiperérzékeny Dil. Nem kicsit különleges romantikus történet ez, ne számítson senki tabudöntögető ágyjelenetekre, a lelki folyamatok bemutatásán van a hangsúly, sikerül nem hatásvadász módon bemutatni. hogyan élik meg a főszereplők a történetet.

A forgatókönyv jól, de nem kiválóan sikerült, a fő karakterek jól meg lettek írva, Fergus sodródó alkat, aki igazából semmi érdemlegeset nem tett életében, még IRA - tagnak is kevés, nem képes arra, hogy embereket öljön, teljesen kívülállónak tűnik azok között, akiket a barátainak tart. Aztán találkozik Dil-lel, életében először komolyan kötődni kezd valakihez, úgy érzi, hogy szükség van rá, meg kell védenie a túlérzékeny, nem erre a világra való teremtést. Jody egy teljesen hétköznapi katona, kedvesen felszínes ember, akinek hirtelen szembe kell néznie a halállal, és a körülményekhez képest jól viseli a helyzetet. Több katartikus erejű pillanata van a filmnek, azonban nem tudja végig fenntartani az érdeklődést, lassan indulnak be az események, de az utolsó fél óra mindért kárpótolja a nézőt. Az operatőri munka kiváló, a vágások szintén, a zene tökéletesen festi alá a történetet.

A film sikere a színészi játékon múlott, Stephen Rea és Jaye Davidson egyaránt élete szerepét játszhatta el a filmben, mindkettőjüket Oscar-díjra jelölték az alakításukért, sajnos nem vihették haza a szobrocskát, pedig megérdemelték volna. Tökéletesen belakták a karaktert, nagyon jól működött a párosuk a filmvásznon. Miranda Richarson nem nagyon tudott mi kezdeni a szerepével, Adrian Dunbar felejthető, Jim Broadbent rá jellemző módon még egy mellékszerepben is teljes emberábrázolásra képes.

Nagyon erős drámát tett le az asztalra Neil Jordan, nem véletlenül kapott Oscar-díjat a filmért (igaz, hogy a forgatókönyvért, nem a rendezésért). Kár, hogy a történet nem tudja végig fenntartani az érdeklődést, és akad néhány nem teljesen kibontott szál benne, de összességében egy jó filmhez van szerencsénk. A színészvezetés kiváló, a jelenetek színvonala hullámzó, a párbeszédek jól meg lettek írva.

Tartalmas, szép történet egy nem hétköznapi kapcsolatról, kiváló színészi alakításokkal, kötelező darab!

8/10