Ha valaki a filmjével ki tud akasztani egy korhatár-bizottságot, akkor szinte elkerülhetetlen, hogy az öncélúság vádjával illessék. Őszintén szólva erre az előítéletre nagyon sok produkció adhat okot, de szerencsére azért vannak a szabály alól kivételek. Mint például ez a film, amely a címmel ellentétben nem bazári mutatványokat szállít.

Craig (Pat Healy) megélhetési gondokkal küszködik: autószerelői fizetéséből nem tudja eltartani feleségét és 15 hónapos kisfiát, ráadásul a film első perceiben még munkahelyéről is elbocsátják. Az elkeseredett férfi egy bárban köt ki, ahol összefut gimis haverjával, Vince-szel (Ethan Embry), aki szintén nincs a legjobb anyagi helyzetben. Mintha csak a gondviselés vette volna őket kegyeibe, hamarosan egy ismeretlen, azonban hihetetlenül gazdag házaspár (David Koechner, Sara Paxton) csatlakozik hozzájuk. Akik azzal dobnák fel az estét, hogy pénzért cserébe különböző feladatokat adnak hőseinknek. Azonban ahogy a tétek egyre nőnek, a verseny is úgy válik egyre durvábbá és kegyetlenebbé.

A forgatókönyv egy hihetetlenül érdekes és erős koncepciót tár elénk, arra a gondolatra felfűzve, hogy az ember mit tenne meg a pénzért. De a történet szerencsére nem ragad meg az ötlet szintjén, hanem abszolút pozitívan jellemezhető az is, amilyen ügyesen és ötletesen járja körbe ezt a gondolatot, hogy aztán végül egy mesteri lezárásban csúcsosítsa ki. A két feladat közötti holtidőben ugyan rendre leül a film, nem éreztem a relatíve rövid játékidőt túl mozgalmasnak, de eszeveszett tempó nélkül is tud működni a produkció. Ugyanakkor a remekül megalkotott tervnek van egyetlen, de annál nagyobb hátulütője: elvesznek benne a karakterek.

Craig kap ugyan egy korrekt bevezetést, azonban ez nagy jóindulattal is csak helyzetének elmagyarázására elég, Vince háttértörténete viszont csak néhány homályos utalás szintjén jelenik meg. Így a szkript tulajdonképpen két ellentétes archetípusba erőlteti bele a két főszereplőt, ezt pedig egy szintén nem túl eredeti párbeszédben próbálja kihangsúlyozni. Ezzel pedig a munka oroszlánrészét át is hárítja a nézők fejében élő sztereotípiákra, ahelyett, hogy hús-vér embereket próbálna a vászonra festeni. Mindenesetre a színészek megteszik a tőlük telhetőt, elsősorban Embry és Koechner játéka az, ami sokat dob az élményen, és ideig-óráig segít a nézőknek megtölteni élettel a sablonokat.

Hiába dolgozik tehát a film egy remek témával, sajnos abban nem tud segíteni, hogy ne csak egy elvetemült ember agyszüleményének, hanem egy komolyan vehető és releváns gondolatokat megfogalmazó műnek tartsuk. Azonban ez nem kisebbíti annyira az érdemeit, hogy ne tudnám nyugodt szívvel ajánlani, elsősorban azoknak, akik szeretik a Killer Joe-féle agymenéseket.

8/10