A sebhelyesarcú / Scarface (1983)
2013. november 28. írta: lui1698

A sebhelyesarcú / Scarface (1983)

(Erről az egész klasszikus hétről, illetve a posztok összesítője.)

A 80-as években Brian De Palma aranykorát élte. Az 1987-ben jelent meg Kevin Costner és Robert De Niro főszereplésével, az Aki legyőzte Al Capone-t,  négy évvel korábban azonban a rendező olyan valakit adott a világnak, akit azóta kutlfigurává emeltek a rajongók.

Sok társával együtt érkezik az USA-ba, miután Castro megnyitja Kuba határait polgárai számára, hogy azok rokonaikhoz látogathassanak. Azonban a civilek mellett a hajók magukkal vittek több ezer bűnözőt is a kubai börtönökből. Egy volt ezek közül Tony Montana.

Útja gyorsan vezet felfelé a ranglétrán, nem válogat az eszközökben. Egy menekülttáborból egészen a miami-i alvilág egyik leghatalmasabb figurájává növi ki magát. S, hogy céljait elérje, nem válogat az eszközök között. Tony Montana egy végsőkig elmenő, erőszakos, trágár fickó, közel sem olyan kimért, mint a gengszterfilmek korábbi illetve későbbi főszereplői. Őt nem érdekli csak a pénz és a hatalom. Azonban amilyen gyorsan eljut céljáig, olyan hirtelen jön el a műfaj hősei számára szinte kötelező bukás. Tony nem képes felelősséggel bánni a hirtelen jött gazdagsággal és hatalommal, és végül ez okozza a vesztét is.

De Palma mestermunkát végzett a film világának megteremtésénél. Nem szokásos gengszter sablonokat követett, elég csak ránézni a szereplők virágmintás ingeire, vagy csak azok viselkedésére. Teljes egészében hiteles képet tud kapni a néző a 80-as éves Miami-járól. Ezt többek között a már említett ruháknak köszönhetjük, másrészt a helyszínek, díszletek megválasztásának, harmad részt, pedig a szenzációs filmzenéknek. Ezeknek véleményem szerint hatalmas szerepe volt a film hangulatának teljessé tételénél, gondolunk csak Paul Engemann „Push It to the Limit”-jére, vagy a Giorgio Moroder által szerzett darabokra, melyekért 1984-ben Golden Globe-ra is jelölték. Érdekesség, hogy De Palma munkáját a szakértők közel sem értékelték ennyire pozitívan, hiszen "elismerésként" Arany Pálma jelölést kapott. Ezek mellett még ott vannak De Palma saját módszerei a feszültségkeltésre. A sokszor már-már zavaró hangeffektek alkalmazása közben bevágott közeli a főszereplőről egy ilyen eszköz, amivel a rendező segíti az egyes szituációk feszültségének megteremtését. Meg kell említeni Oliver Stone-t, aki a film forgatókönyvét írta, és De Palma - hoz hasonlóan ő is kiválóan végezte a feladatát. Ugyan nem tökéletesen megírt darabról beszélünk, vannak üresjáratok, de szinte alig észrevehetők. A teljes játékidő közel három óra, amit szinte észre sem vesz a néző és ebben Stone munkájának nagy szerepe volt. És akkor térjünk rá a film főszereplőjére Al Pacino-ra, aki véleményem szerint élete egyik legjobb alakítását nyújtotta a filmben. Teljes mértékben azonosulni tudott a figurával, és tökéletesen játssza el azt. Fantasztikus alakítást láthat a néző, és a másért nem is ezért már önmagában megéri megtekinteni a filmet. Minden grimasza, minden megszólalása, minden mozdulata aranyat ér. 

A sebhelyesarcú tehát nem véletlenül lett az ami: kultfilm. Egy gengszterfilm, de nem a szokványos fajtából, egy utánozhatatlan életérzést ad át a film, és egy megismételhetetlen alakítást láthat a néző. Kötelező darab.

10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr695538238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2013.11.28. 08:48:20

Az ilyen mesterművek miatt találták ki a filmművészetet.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.11.28. 08:56:13

Valahogy így... ha ezt megnézed, akkor nem is kell több gengszterfilmet látnod.

Lui te nem játszottál a GTA Vice City-vel? Azért gondolom, mert nem említetted meg, holott van néhány közös vonás :P (bár lehet nem is akartad)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2013.11.28. 17:39:54

@REMY: "ha ezt megnézed, akkor nem is kell több gengszterfilmet látnod." Azért ez erős. :)

Egyébként pont vasárnap néztem újra, nagyon erős film.

Beerandburger 2013.11.28. 20:45:22

Steven Bauer ( a másik fickó az első képen) most a Ray Donovan-ban nagyon jó. Másik kedvenc Al Pacino gengszterfilm ( Keresztapán kívül) a Carlito's Way, az is Brian de Palma, 93-bol, kb az volt az utolso normalis filmje, azota 20 év alatt a Mission Impossible, Femme Fatale ami még nezheto (kozepes) a többi még rosszabb.

lui1698 2013.11.29. 05:25:34

@REMY: Játszogattam, de nem hatott meg annyira a játék, hogy egy lapon említsem a filmmel... :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.29. 13:30:11

most minden mondattal egyetértek kivételesen. :)

Flasztimill 2013.11.30. 12:33:19

Ezt csak én nem értem???

"Érdekesség, hogy De Palma munkáját a szakértők közel sem értékelték ennyire pozitívan, hiszen "elismerésként" Arany Pálma jelölést kapott."

Őszintén szólva nem gondolom, hogy bármely rendező megsértve érezné magát egy Arany Pálma jelöléstől

Vagy az Arany MÁLNA akart lenni?
süti beállítások módosítása