Rómeó és Júlia / Romeo + Juliet (1996)
2013. november 06. írta: FilmBaráth

Rómeó és Júlia / Romeo + Juliet (1996)

RomeoJuliet.jpg"Szívem, szerettél már? Ne hidd! Hogy mi a szép, az most tudtad meg itt"

Shakespeare Rómeó és Júliája örök klasszikus, és nem csak azért, mert kötelező tananyag. Egy csodálatos szerelem története, mely tragikus véget ér. Mivel örök emberi dolgokról szól, olyanról, mint szerelem, gyűlölet, élet, halál, barátság, nem lehet megunni. Természetesen a filmvásznon is sokszor feldolgozták a történetet, a leghíresebb Zeffirelli 1968-as változata lett. Emlékszem, még nekem is ezt játszották le a  középiskolában, és sikerült teljesen megbotránkoztatnom a tanáromat azzal a kijelentéssel, hogy gyönyörű, de egy kicsit poros és unalmas (már akkor is szókimondó és kritikus alkat voltam). Aztán jött Baz Luhrmann és DiCaprio, egy teljesen modern, cool feldolgozás, és lám, kiderült, hogy nem a történettel van gond, csak aktualizálni kellett, és máris tódult a nép a moziba, velem az élen. Bizony, az én generációmnak ez lett "a" Rómeó és Júlia, és ez most már így is marad. Már nagyon-nagyon régen nem láttam, és egy unalmas vasárnap délután hirtelen bevillant egy kép a filmből (nem, nem Leo, hanem Leguizamo), és már ültem is le megnézni. És még ma is imádtam, habár már nem tudtam olyan feltétel nélküli rajongással nézni, mint sok évvel ezelőtt.

Az unalomról csak annyit, hogy a történet elég gyorsan egy látványos pisztolypárbajba torkollik, ami egy benzinkúton esik meg a Capulet és a Montague fiúk között, (és igen az a kép villant be, amikor Leguizamo letépi magáról az inget és térdre rogy - van ami nem változik, régen is ez volt a kedvencem). Majd egy gigabuli kellős közepébe csöppenünk, Capuleték partijára belógnak a Montague-k, élükön Rómeóval (Leonardo DiCaprio) kizárólag lazulási célzattal. És ahogyan azt a avoni hattyú megírta, a fiatalok találkoznak, nem húzzák az időt, nekiállnak romantikázni. Az esküvőre is gyorsan sor kerül, azonban az események tragikus fordulatot vesznek, Tybalt (John Legiuzamo) egy szóváltásban megöli Rómeó barátját, Mercutiót, aki erre hirtelen felindulásból végez a gyilkossal. Menekülnie kell, Júliát pedig hozzá akarják kényszeríteni Parishoz. Itt már csak Lőrinc barát segíthet..

Nem, a történet nem változott semmit, a körítés annál inkább. A '90-es évek elevenednek meg a filmvásznon, Luhrmann a végsőkig pörgette fel a látványt. Mégsem lett felszínes az alkotás, pontosan azért, mert a társadalomkritikára helyezte a hangsúlyt. Erőszak, vér, tévéstábok, két gazdag család, két ártatlan szerelmes, akiknek nem volt esélyük. Már a nyitójelenet is megdöbbentő: egy tévébemondó mondja el a mindenki által ismert bevezető mondatokat, azonnal felkelti a figyelmet. Amit sikerül is fenntartani a film nagy részében, köszönhetően annak, hogy sikerült jól eltalálni a látványos akciók és az érzelmek egyensúlyát. Dübörögnek az események, szorítunk a fiataloknak, és noha tudjuk, hogy mi lesz a végkifejlet, mégis reménykedünk benne, hogy hátha ezúttal mégis győz a szerelem. És amikor a végén kiderül, hogy mégsem, teljesen elkeseredünk. Azaz együtt lélegzünk a filmmel, ennél nem is kell több. Persze nem hibátlan az alkotás (már csak azért sem, mert olyan nincs), Tybalt halála után kissé ellaposodik a film, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Friss, energikus, brutális és mégis romantikus film született, melynek a képi világa lenyűgöző, a zene is sokat segített a megfelelő hatás elérésében. A legrémisztőbb az, hogy az erőszak mennyire része a mindennapoknak: mindenki pisztollyal jár, az utcákat a bandák uralják, a leszámolások helyszíne is ez. Mintha a tévében néznénk a híradót, ma sem változott a helyzet, és ez nagyon szomorú.

romeo__juliet_9.pngBármilyen hihetetlen, nem Leonardo DiCaprio játéka a legjobb a filmben. Bár van egy-két nagyon erős jelenet, amelyben megmutathatja nem mindennapi tehetségét, összességében mégsem kiemelkedő az alakítása. Ugyanez mondható el Claire Danesről, kedves, bájos, de nem maradandó az ő Júliája. John Leguizamo ellenben mindenkit lemos a vászonról, nem véletlen, hogy nekem is az ő képe ugrott be először a filmből. Pete Postlethwaite Lőrinc barát szerepében szintén erős jelenléttel bír a filmvásznon.

Buz Luhrmann bátran nyúlt hozzá a klasszikushoz, mindannyiunk szerencséjére. Pedig nem tett semmi különöset, csak brutálisan belevágta a képünkbe a mindennapjainkat. Éppen ezért hatnak olyannyira természetesnek a színészek szájából a sok évszázados mondatok, a lényeg nem változott: illúzió, hogy a szerelem mindent legyőz, a gyűlölet, és az emberi gyarlóság mindig erősebb lesz nála.

Az igazi klasszikus továbbra is Zeffirelli alkotása maradt, azonban ez a film hű lenyomata a '90-es éveknek, nagyon jó, látványos, modern feldolgozása Shakespeare művének. Kötelező darab!

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr215589910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2013.11.06. 08:27:29

Ezt anno még autósmoziban láttam :) Tényleg jó volt.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.11.06. 11:05:50

Idén én is újranéztem a Gatsby miatt, most tetszett a legjobban :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.06. 15:02:04

nagyon jó film vita nélkül.

és a tetovált pap nagyon laza benne.

Mr.Treeger 2013.11.28. 15:49:28

Ez tipikusan az sztori, amikor minden összejött. Luhrmann bizonyítani akart, volt két feltörekvő fiatal színész. A sztori adott volt, és remekül adaptálták. A többi színész pedig szépen aládolgozott. Nem beszélve a jó zenékről. Igazi MTV generációs mozi született.
Érdekes de a 90-es évek tele volt Shakespeare verziókkal. Branagh akkortájt elég sok filmet készített és ő is helyezett másik korba drámát.
Őszintén szólva, várnék egy újabb hullámot, mert a sztorik adottak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.15. 19:07:17

@Mr.Treeger: Készült egy szintén kortárs Coriolanus-adaptáció 2011-ben Ralph Fiennes címszereplésével.

Mr.Treeger 2013.12.16. 12:58:21

@Counter:
Tényleg, de sajnos nem láttam.

Gringo 2015.09.17. 22:21:42

Csak arra emlékszem, hogy teljesen belehabarodtam Claire Danes-be. :)
süti beállítások módosítása