Őszintén szólva vannak fenntartásaim a manapság egyre népszerűbbé váló, romantikával átfűtött tinifantasykkel kapcsolatban. A Twilight-széria bombasztikus sikere nyomán, sorozatszám adják ki az újabb és újabb hasonló zsánerű filmeket, legyen szó saját kútfőből származó alapkoncepcióról vagy netalántán könyvadaptációról. A Csontváros esetében utóbbival van dolgunk.

Clary (Lily Collins) átlagos tinilányként tengeti mindennapjait. Egy nap élete azonban gyökeresen megváltozik, furábbnál furább jelenségek történnek főhősünk körül és végül édesanyját is elrabolják. Amint nekilát anyja felkutatásának, egyre inkább nyilvánvalóvá válik számára, hogy az ismert new york-i lakókörnyezete egy sötétebb világot rejt. A nyomozás közben fura, sötét alakokkal hozza őt össze a sors, akiknek több közük van Clary-hez, mint ahogy az elsőre tűnik.

Általában hosszasabban, illetve tartalmasabban szoktam kifejteni az adott film alaptörténetét, de itt több okból kifolyólag is nehéz dolgom volt. Ugyanis ez egy könyvsorozat első része, így nyilván a cselekmény még nincs annyira kibontva, másrészről pedig a spoilerezést is célszerű lenne elkerülni. A könyvek megtalálták a maguk közönségét, de szerintem kifejezetten rossz üzlet volt 2013 nyarára-őszére időzíteni a Csontváros filmbemutatóját. Egyik tinifantasy jön a másik után, ebben a kavalkádban nem is csoda, hogy bukta lett a film, pedig sokan valami Alkonyat-szerű hisztériarohamra számítottak. Ennek köszönhetően a folytatás létjogosultsága is kérdésessé vált, de már innen-onnan pletykákat lehet hallani a második rész elkészültéről. Pedig kifejezetten olyan filmnek tartom, ami igényli a folytatásokat ennek a mítosztörténetnek a kiteljesedése végett.

Kezdeném mindenek előtt azzal, hogy a Csontvárost határozottan egy pozitív csalódásként éltem meg. Hátast ugyan nem dobtam, ugyanis van még hova fejlődnie ennek a műfajnak. De bizton állíthatom, hogy színvonalbeli javulást látok e között és mondjuk egy Twilight között. Sokat nem szaroztak a készítők, in medias res módon máris az események közepén találjuk magunkat, ami meg is alapozza a film pörgős tempóját. Amit mindenképpen szeretnék kiemelni az a színészi játék. Nem isteníteni akarom ezeket a fiatal aktorokat, de öröm volt látni, hogy ezek az emberek próbáltak színjátszás címszó alatt valamit produkálni, ellentétben az érzelemmentes, bámuló Kristen Stewart-tal vagy a fapofájú Robert Pattinson-nal. Igaz, ami igaz, egy ilyen moziban nem is Oscar trónkövetelő színészeknek kell szerepelniük, hanem olyanoknak, akikkel eladható lesz a termék. És ezzel nincs is semmi gond: megkapjuk a csinos főhősnőt, de a célközönség miatt természetesen a jóképű, izmos pasik sem maradhatnak el. Ebben az esetben az is figyelemre méltó, hogy a fő karaktereknek próbáltak valamiféle jellemet adni.

A film hangulata is jó benyomást tett rám, mert borzasztóan emlékeztet némi retro beütéssel néhány hasonló zsánerben mozgó, 10-20 évvel ezelőtti tévésorozatra. Aki nézett ilyen tévéfilmeket, sorozatokat gyerekkorában, az az egész atmoszférát egy bájos jelenségként foghatja fel. Persze érezzük a helyzet komolyságát, de megmosolyogtató dolog, ha az ember felismeri benne a '90-es évek fricskáit. Ehhez hozzájárul az a tényező is, hogy meglátszik a filmen a 60 millió dolláros költségvetést. Nem kap a néző az arcába egy szemrákot okozó látványvilágot, ennél sokkal szolidabb megoldások jellemzik a vizualitást, mint például a díszletek, vagy egy-két harcjelenet. És itt jön a dolog hátulütője. Benne volt a pakliban, hogy ez egy kicsit kalandosabb, akciódúsabb alkotás lesz, de mielőtt ezt gondolná az ember, óva int minket a stáb, hogy "nana, ez még mindig egy kamaszlányoknak készült fantasy" és ettől a pillanattól fogva nagyobb szerepet kap a romantika. Nem lenne ezzel igazából probléma, de a szerelmi szál nem igazán tudott lekötni. Evidens, hogy kulcsszerepe van a cselekmény szempontjából, de szerintem ez a rész kissé bugyután lett megoldva. Bármennyire is próbáltam ezt ignorálni, rá kellett ébrednem, hogy ez már szinte kötelező velejárója egy ilyen mozinak. A könyv olvasásának hiányában próbáltam laikus naivsággal azt hinni, hogy ez egy "fiúsabb" történet is lehet. A cselekmény vezetése igazából teljesen rendben van. Mindenképpen becsülendő, hogy a Harald Zwart dirigálta mozgóképes adaptáció, nem akar a kategóriájából kiszakadni vagy többet nyújtani. Ő beérte azzal, hogy ez nem több egy egyszerű kis fantasy-nél és ehhez maximálisan is tartotta magát. Sőt, a történet tartogat egy valóban érdekes csavart is, bár ez inkább az eredeti regény számlájára írható.

Sok mindent elmondtam a Végzet ereklyéi-sorozat első darabjáról, a végső konklúzióm annyiban összefoglalható, hogy nem egy világmegváltó mű, de nem is akart többnek látszani ennél. A műfajban számomra ez határozottan előrelépésnek számít az utóbbi években előkerült hasonló gyenge próbálkozások fényében. Van még ennél is feljebb, de Harald Zwart tudott életet és egy kis reményt is beleadni ebbe a világba. Ez így egy erős közepes az én megítélésem szerint, de teljesebb képet egy esetleges második rész megtekintése után kapnék.

6/10