A 10 legjobb Stephen King-adaptáció - 1. rész
2013. október 31. írta: jacques francois

A 10 legjobb Stephen King-adaptáció - 1. rész

stkiing.jpgHalloweenhez közel mi is lehetne egy aktuálisabb poszt a blogon, mint egy top 10-es lista a horror koronozátlan királyától Stephen Kingtől? Egy olyan lista, amely az én szívemhez nagyon közel áll, hiszen aki ismer, az tudja, hogy élek-halok a Mester műveiért. Könyveit, filmjeit néha éj nappallá téve habzsolom, és most jött el az ideje annak, hogy az adaptációt egy szép csokorba szedjem. Mikor az ötlet felvetődött, hogy jó lenne egy ilyen lista, első blikkre úgy gondoltam, hogy semmi problémát nem fog okozni az összeállítása, hiszen aki egy kicsit is ismeri King filmjeit, az nagyjából tudhatja, hogy nagy részük a klasszikus „B” kategóriát képviseli (no name rendező, no name színészek, rendkívül alacsony költségvetés, borzalom stb), így ezeket kiszűrve a maradékot már nem lesz nehéz sorrendbe tenni. Tévedtem. Mielőtt billentyűzetet ragadtam volna, a fejemben már elkezdődött az összeállítás és megdöbbenve tapasztaltam, hogy bizony van olyan „B”-s (vagy ahhoz közeli) darab, aminek bőven van helye a listán, még úgy is, hogy bizony egy-egy „A” kategóriás mű fog áldozatul ennek áldozatul esni.

Még mielőtt belevágnék, három dolgot feltétlen szeretnék megjegyezni.
Az egyik, hogy mint a legtöbb toplista természetesen ez is erősen szubjektív. Hogy közhelyeket is puffogtassak, tudjátok: kinek a pap, kinek a papné.
A másik az, hogy itt most CSAK ÉS KIZÁRÓLAG a filmeket veszem figyelembe. Adaptációk során az egyik vesszőparipám, mikor valaki megjegyzi, hogy „ó, de hát a könyv sokkal jobb”, vagy "a könyvben sokkal jobb a vége” stb. Soha nem szerettem ha a kettő összehasonlításra kerül, hisz aki aktív könyvmoly, az bizony tudja, hogy egy film nagy valószínűséggel (nem mindig!) nem fogja visszaadni azt az érzést, amit egy könyv. 90-120 percbe egyszerűen lehetetlen besűríteni azt amit egy sok száz oldalas könyv a legapróbb részletekig képes bemutatni. Azt természetesen én sem kerülhetem el, hogy néha ne utaljak egy-egy rövid megjegyzés erejéig az adott könyvre, de mint fentebb írtam, itt a filmek önálló műként kerülnek „értékelésre”.
Utolsósorban pedig egy kicsit védelembe venném kedvenc írómat (na nem mintha rászorulna), de sokan megbélyegzik azzal, hogy „csak” a horrorhoz és thrillerhez ért (Lionel Messi sem tud röplabdázni) és unalmasak a könyvei. Nos, előbbihez annyit, elég lesz végigfutni a most következő listát, és máris láthatjuk hogy mennyi dráma szerepel a listán. Ahhoz meg, hogy unalmas a stílusa: könyveiből közel 400 millió darabot adtak el eddig világszerte. Bárcsak fele ennyire unalmasan tudnék írni!

A blog történetének talán leghosszabb posztja következik, tessék egy nagy levegőt venni és hajrá!

 

10. Sorvadj el! / Thinner (1996)

sorvadj_el_resize.jpg
Bevallom őszintén, a 10. helyzettel voltam a legtöbb problémám, hiszen itt volt a legnagyobb „tolongás” azért, hogy melyik legyen az a mű, ami még – ha utolsó helyezettként is, de – bekerül a legjobbak közé. 5-6 jelentkező közül végül is a Tom Holland rendezte Sorvadj el! lett a befutó, amely a már fentebb említett, erősen „B” kategória körüli filmek közül az egyik személyes kedvencem.
A történet Billy Haleck (Robert John Burke) "kalandját" meséli el. Billy egy menő sztárügyvéd, aki az egyik napon – miután megnyert egy jelentős maffiapert – gondtalanul furikázik hazafelé autójával. Gondtalanul és figyelmetlenül. Útja során ugyanis halálra gázolja a helyi cigányközösség egyik asszonyát. A per alól felmentik (milyen meglepő, hisz a főbíró és  rendőrség első embere az egyik legjobb barátja), a cigány vajda azonban mindhármukra átkot szór. Billy fülébe csak annyit súg: „sorvadj el!”. Az ügyvéd csak nevet rajta, hetekkel később viszont azt tapasztalja, hogy több mint mázsás testsúlya – amitől már rég szabadulni akart – egyre csak csökken. Kezdetben még örömmel a veszi a fogyás tényét, később azonban megállítatlannak és visszafordíthatatlannak tűnik a folyamat.
Egyszerű, „könnyed” film, és „B” kategóriája ellenére nézeti magát, a végén látható csattanó pedig kifejezetten megmosolyogtató

9. Kedvencek temetője / Pet Sematary (1989)

kedvencek_temetoje_resize.jpg


Mikor először állítottam össze a listát, óriási megdöbbenéssel láttam, hogy egyetlen klasszikus horror sem szerepel rajta. Már pedig ezt szentségtörésnek véltem, úgy hogy a 9. helyre került a Kedvencek temetője Mary Lambert rendezésében. Sokat nem gondolkoztam rajta, hogy a klasszikus vonal közül ő lesz a nyertes, hiszen King egyik, hanem legjobb könyvéből készült adaptáció – ugyancsak „B” kategóriás jellegétől függetlenül – igen pofásra sikeredett.
Louis Creed (Dale Midkiff) a fiatal, pompás jövő előtt álló orvos kitűnő munkát kap a Maine-i egyetemen, ezért otthagyja a zajos Chicagót és családostul költözik egy városszéli kis házikóba. Az idilli környezetet egy dolog zavarja csak, még pedig a ház mellett álló országút, pontosabban az azon eszeveszett tempóban robogó a kamionok, amik gyakran maguk alá „gyűrik” az elkóborolt házi kedvenceket. Egy napon a család macskája is így jár, bánatukat a szomszédban élő kedves öregember, Jud próbálja enyhíteni, aki elmesél nekik egy legendát. Legendát,  az egykoron itt élt micmac indiánok által létrehozott kisállat temetőről, ahonnan az állatok idővel visszatérnek az élők közé… Louis bár nem hisz a mesében, de úgy véli, hogy egy próbát megér… És láss csodát, az egykori házi kedvenc visszatér: tekintete megváltozott, furcsán viselkedik, és orrfacsaró bűzt áraszt magából. Aztán napokkal később a család gyermeke, a kis Gage, egy papírsárkány után eredve az országút felé veszi az irányt…
Könyvben talán a leghorrorisztikusabb King mű, és bár a film nem tökéletes, valamennyire azért vissza tudja adni a hátborzongató történetet. Azt a történetet, ami tökéletesen mutatja be, hogy az ember meddig képes elmenni, hogy visszakapja szeretteit. 

8. Állj mellém! / Stand By Me (1986)

allj_mellem_resize.jpg


King ezen adaptációjának alapja nem egy hosszú regény, hanem egy olyan könyv, ami négy rövidebb-hosszabb, egymástól független kisregényből áll. A könyv egyébként annyira sikeres volt, hogy a négy írásból három megfilmesítésre került (a másik kettő Az eminens, illetve A remény rabjai címet viseli). Ha a Kedvencek temetőjéről azt mondtam, hogy az egyik legfélelmetesebb darab, akkor most pont az ellenkezője mondható el. Kétség kívül ez az egyik legszolídabb, legbarátságosabb története az írónak. Inkább fogható fel az egész egy könnyed, kalandfilmnek, mintsem thrillernek.
A történet négy, iskoláskorú fiú (Gordie, Chris, Teddy és Verne) kalandját meséli el, akik egy Oregon állambeli kisvárosban tengetik a nyári szünidő alatti, unalmas hétköznapjaikat (a könyvben, „természetes” a Maine állambeli Castle Rock a helyszín, mint King műveinek legtöbbjében). A fiúk az egyik napon hallanak egy különös történetet, miszerint egy környékbeli srác eltűnt a várost övező erdőben és még napokkal később sem került elő. A négy jóbarátnak sem kell több, nyomban utána erednek az ismeretlennek. Hajtja őket a kalandvágy, az ismeretlen, no és persze a legfontosabb: sosem láttak még hullát. Az Állj mellém! az ő kalandos, veszéllyel teli útjukat meséli el.
Az tény, hogy maga a film nem a legeseménydúsabb és „legpörgőbb”, de a rendező Rob Reiner készített egy igazán szerethető filmet, amely nagyon hitelesen bemutatja, hogy milyen is az igazi barátság. 

7. 1408 (2007)

1408_resize.jpg
A tízes lista első, igazán „A” kategóriás filmje, mely az író Blood and Smoke című audiobookjáról származik. (nem tudom, hogy ennek jó ennek megfelelő-e a hangoskönyv kifejezés). A darabot Mikael Hafstrom rendezte (ő készítette a mostanában játszott Sly & Arnold féle szupercellát is) és erre azért az előbbiekkel ellentétben már egy combosabb színészgárda is jutott, név szerint John Cusack, illetve Samuel L. Jackson (bár tegyük gyorsan hozzá, utóbbi sajnos nem sokat van színen, a neve inkább egy marketingfogás).
A történet középpontjában Mike Enslin paranormális kutató és író áll, aki idejének nagy részét annak szenteli, hogy bebizonyítsa: a paranormális dolgok valójában nem léteznek, és azok mögött mindig valamiféle szándékos, emberi tervezés áll. Egy napon úgy dönt, hogy felkeresi a legendás, New York-i Dolphin hotelt, ahol az a történet járja, hogy a 1408-as szobában bizony fura dolgok történnek… A Samuel L. Jackson által megformált szállodaigazgató természetesen minden erejével azon van, hogy távol tartsa Enslint a szobától, de ő hajthatatlan. Saját felelősségére kiveszi a szobát és onnantól kezdve már nincs visszaút. Az újabb, jobb „minőségű” King adaptációk közül szerintem ez az egyik legalulértékeltebb, úgyhogy már csak azért is bekerült a top 10-be! Amúgy is nagy kedvenceim a lényegében egy helyen, egy-két szereplővel játszódó filmek, és ennek a hangulata is jól eltalált, engem szinte végig lekötött, sőt annyira tetszett, hogy azóta már egy jó párszor újra is néztem.

 6. Titkos ablak / Secret Window (2004)

titkosablak_resize.jpg
Egy újabb olyan adaptáció, amely az Állj mellém! című filmhez hasonlóan egy kisregényből született. Akárcsak az 1408-at, sokan úgy vélem ezt a filmet is alulértékelik, mondván, hogy túl átlagos a története és láttunk már millió ilyen filmet. Igen, valóban nem egy „spanyol viasz”, viszont köszönhetően a főszereplőnek (akit nem más játszik, mint korunk egyik legnagyobb színésze Johnny Depp), úgy vélem sikerült egy igen-igen jó kis művet összehozni.
Mort Rainey, az egykori bestseller író, az emberektől teljesen eltávolodva, egy erdőbeli kis házikóban éldegéli mindennapjait. Mort éppen hogy túl van egy váláson, ami teljesen romokba döntötte: egész nap szunyókál, éberebb pillanataiban pedig inkább alkoholba folytatja bánatát. Egy nap azonban különös esemény történik. Csengetnek, és az ajtaja előtt feltűnik egy furcsa, kalapos úri ember, egy bizonyos John Shooter. Shooter nem kisebb vádakkal illeti meg Raineyt, mint hogy egykori bestsellerének ötletét tőle lopta el. Rainey értetlenül áll a történtek előtt, de úgy gondolja, hogy mi sem egyszerűbb mint hogy bebizonyítsa igazát: elő kell keresni az eredeti kéziratot és arról el lehet dönteni ki írta meg előbb a történetet. A kézirat azonban sehol nincs, és Shooter nap nap után újra meg újra visszatér. És egyre követelőzőbb. Mort pedig kezdi elveszteni a határt a valóság és az álom között.
Mint fentebb említettem nem egy eredeti film, viszont hangulatos és Depp nagyon jó benne.

A lista második felét holnap olvashatjátok, ha esetleg most jártok itt először, lájkoljátok a blog facebook oldalát, hogy biztosan ne maradjatok le róla.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr685606846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.31. 00:11:17

király toplista :) kíváncsian várom, hogy melyek lesznek a dobogón. Innen az 1408-at (nem is tudtam, hogy SK :O )nem láttam, a többi megvolt. Tetszettek is.

Dr_utcai_arcos 2013.10.31. 00:18:38

A 1408 megosztó lesz szerintem. De ritka durva film, az már biztos. És akkor mondanám a további helyezéseket felsorolásszerűen: Ragyogás,A remény rabjai, Halálsoron, a Végítélet és a Holtsáv, személy szerint pedig tüntetni fogok, miért hagytátok ki a Tűzgyújtót :D :D :D. (Ajándékokat az öltözőmbe ;) ).

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.10.31. 00:23:25

Hm, érdekes nekem az 1408-ról mindig az ugrik be, hogy a jól életre hívott hangulaton és Samuelen túl egy eléggé érdektelen film, amelynek az ijesztgetős részei sablonosak, már-már unalmasak, és Cusack is haloványan játszik benne. Ahogy írtad, ráfogható, hogy becsúszik az A kategóriába, de én csak egyszeri nézésre ajánlom, vagy ha esetleg megtetszik a "szállodás" témakör.

jacques francois 2013.10.31. 07:33:20

@Dr_utcai_arcos: holnap mindenre fény derül :)

@NY124 (Darvas Tamás): tudtam h az egyik legmegosztóbb film lesz, azért is írtam h nagy divat fikázni, pedig szerintem ritka hangulatos. és azért egy mai filmeken edződött szempárt kevésbé bánt mint egy egy 80-as évekbeli 50.000 dolláros gagyi :)

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.10.31. 07:51:40

@jacques francois: Ez tény és való, hogy hangulatos, és hogy kevésbé bántja a szempárt, de ez esetben szerintem a "fikázása" megalapozott, én láttam már vagy háromszor ezt a filmet, és mindannyiszor találtam benne kivetnivalót eleget, annak ellenére, hogy azért nekem is be tudta lopni magát a szívembe valamelyest.

Frank Corti 2013.10.31. 09:41:18

Hát igen. Stephen King könyvei/novellái alapján készült filmekből kiválasztani tízet, kemény dió. Kíváncsi vagyok. Sorrendet nem állítanék, nekem ezek a kedvenceim: Tortúra, Cujo, Hasznos holmik, Ragyogás, Állj mellém, Titkos ablak, A remény rabjai, A visszatérők, Macskaszem, Kedvencek temetője.

nilsh 2013.10.31. 12:02:34

Hali, ami engem nagyon mozgat és nem tűnik úgy, hogy valamelyik redező, producer felkapta volna rá a fejét, az a személyes kedvencem: A sárkány szeme. mit gondoltok?

InteriorLulu 2013.10.31. 12:08:45

Félek, hogy a maradék ötbe a Shawsank, a Halálsoron, a Ragyogás és a Holtsáv mellett a Tortúra és a Hasznos holmik egyikét nem teszed be, ám még jobban félek, hogy egyiket sem - pl. a Carrie okán. :-)
És miután alapvetően tetszik az eddigi lista, a célból, hogy beleférjen a két fenti film, én talán a Sorvadj el!-t nem szerepeltetném.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.31. 12:20:18

Amúgy az egyik kedvencem tőle a Cujo. Tudom sokat leszólják, meg B film stb, de nekem bejött. Francois neked az hogy tetszett?

gothmog 2013.10.31. 12:39:41

Valahogy úgy van, hogy a novelláinak sokkal jobban áll a megfilmesítés, a regényeinek meg inkább az ha minisorozatot csinálnak belőle. Illetve a regényiből -úgy tűnik- sokkal nehezebb jó filmet csinálni.
A Dolan Cadillacje megvolt?

gothmog 2013.10.31. 12:41:10

@InteriorLulu: A Tortúra minősége legalább felerészben Cathy Bates-en múlik szerintem.

jacques francois 2013.10.31. 13:24:11

@nilsh: volt róla szó h a setét torony ciklusból csinálnak egy komoly, akár többrészes darabot, ron howard rá is bólintott, de pénzhiány miatt egyelőre úgy néz k, hogy semmi nem lesz belőle. kár érte, mert félelmetesre meg lehetne csinálni, de hát kell a pénz a fast and furious 56378-ra...

@REMY: cujo? persze h meg volt. az, hogy hogy tetszett majd kideül holnap. ha igen, akkor ott lesz az 5-ben, ha nem akkor kevésbé

:D@gothmog: azért ez nem mindig igaz, novellából is sikerült már erős ZS kategoriát produkálni. elég ha csak King egyetlen rendezésére, a maximális túlhajtásra gondolok. dolans cadillac természetesen meg volt, akárcsak az összes többi SK film (már ami nem ilyen 15 perces)

Gombperec hídlakó 2013.10.31. 14:20:08

Jó kis lista! :)
Ha már tippek, szerintem ezek lesznek az első ötben (legalábbis én ezeket tenném (nem sorrendben): A remény rabjai; Atlantisz gyermekei; Tortúra; Ragyogás; Halálsoron.
És ami még nekem személy szerint tetszett, az Frank Darabont harmadik SK filmje, "A köd".

mojoking77 2013.10.31. 15:09:16

Hinyje... Most realizaltam, hogy vagy az Az, vagy a Vegitelet biztos, hogy kimarad... (A bura alatt-rol ne is beszeljunk)... Nem lehetne inkabb top 15? :))

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2013.10.31. 15:10:01

a lista ötlete jó, aktuális is, de könyörgöm, ennyire nem tudni írni, ennyire nem tisztában lenni fogalmakkal, még engem is kiborít (pedig én inkább adok a tartalomra mint a formára)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.10.31. 15:11:49

@mrbloodbunny: Írja ezt egy olyan személy, aki mellőzi a mondatkezdőbetűt és a pontot a végéről. :)

mojoking77 2013.10.31. 15:12:59

@jacques francois: "..kell a pénz a fast and furious 56378-ra..." Tobben kivancsiak arra, hala a jo egnek... :)
A mostani kisregeny gyujtemenyet olvastad? (Minden sotet, csillag sehol). Na onnan lehetne megint jo fajta adaptaciokat csinalni, klasszikus B katgoras horrorokhoz. Reg sikerult ennyire jo horrort irnia... :))

jacques francois 2013.10.31. 15:30:27

@mojoking77: nem még nem olvastam, sajnos az utolsó 2-3 könyvéig még nem jutottam el (bura alatt, 11-22-63, meg amit említettél). amugy reménykedem benne h tényleg jó lett és ahogy írtad klassz kis horror storyk vannak benne, mert az utolsó két nov. kötete (minden halál, napnyugta után) elég gyengécske lett.

mojoking77 2013.10.31. 15:58:26

@jacques francois: Ez most a klasszikus regi, jo fajta horror. 4 kisregeny, mind a negy mas es mas oldalrol megkozelitve egy temat... Finom nagyon. A masik ketto is jo (a 11-22-63 az egyik kedvenc konyvem lett), de egyik sem horror. Valaki az Indexen mar nekiallt multkor temetni egy kritikajaban az oreget, na neki kellene az orra ala nyomni ezt a konyvet. Lehetoleg a kemenyebbik felevel, es nagy lenduletet veve.. Csak, hogy aterezze.... :))

Majolie 2013.10.31. 18:20:42

A Kedvencek temetőjéből a számomra legfélelmetesebb alak Zelda, a csaj nővére. 31 éves vagyok, de szó szerint félek, ha eszembe jut a csontsovány teste, a kilátszó gerince és az eszelős tekintete...brrrrrrrrrrrrr

jacques francois 2013.10.31. 18:59:25

@Majolie: azt ugye tudod h zelda szerepét egy fickó játszotta el? :D nem találtak olyan sovány nőt mint amilyet szerettek volna.. :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.10.31. 19:49:18

@jacques francois: Érdekes, a Mamában (amiről a héten írtam) szintén egy fickó játszotta "Mamát". Úgy néz ki, ez tradíció a horroroknál. :D

Majolie 2013.10.31. 20:08:46

@jacques francois: ezt csak pár hónapja tudtam meg. Addig azt hittem, hogy az a színésznő volt, aki Mike Myers feleségét játszotta az Elbaltázott nászéjszaká-ban. Na neki is elég brutál feje van :)

jacques francois 2013.10.31. 20:27:10

@Majolie: egyébkét a legviccesebb az egészben h a rendező csaj is eljátszhatta volna, ha megnézed ezt a képet, minden adottsága meg van hozzá XD
msgphoto.com/sitetest/wp-content/uploads/2011/07/marylambert.jpg

Majolie 2013.10.31. 20:33:30

@Majolie: ó, rosszul emlékeztem..nem a feleségét játszotta..nem tudom, ki a színésznő, de tisztára Zelda feje van :)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.31. 20:50:44

@danialves: A REC-ben is a legfelső emeleten lévő nőt egy férfi játszotta. Ha minden igaz :D

jacques francois 2013.10.31. 21:27:14

@REMY: nah, én attól a "nőtől" fosom mindig össze magam. szerintem az egyik leghárdkórabb lény akit betettek horrorba :D
süti beállítások módosítása