Már az Angyalvacsora megjelenése után sejteni lehetett, hogy Papp-Zakor Ilka sajátos „tárlatvezetése” a furcsa és különleges birodalmában nem ér véget ezzel az egyetlen novellafüzérrel. Avagy van még ott, ahonnan a debütáló kötet is jött, és aki szerette, vagy csak kíváncsian, titokban olvasta ezeket a korai „zsengéket”, az most sem fog csalódni.

Az utolsó állatkert amolyan „rémségek kicsiny cirkusza” magyar kivitelben. Nem mindennapi stílusával, különleges elemeivel rendkívül összetett, rétegzett mondanivaló segítségével áll össze a novellák mögött egyfajta hátsó szervező erő, ami összeköti a különöst a hétköznapival.

Az egész kötet egyfajta szürrealistán bemutatott gyűjtemény, olyan, emberségüket éppen leküzdő, csupán tulajdonságaik és belső (szegényes) életük miatt emberként definiálható lényekről, akik egyfajta állatkertet is alkothatnának. Különös, torz teremtmények vagyunk mindannyian, és ezt a rejtett tulajdonságot járja körül Ilka minden novellája. A férfi, akire gyerekkorában mintát hímzett az anyja, a nő, aki virágokat szül, a feleség, aki farkasként vonyít az égre mind-mind bizarr és groteszk alakok.

Milyen könnyű is lenne elhinni, hogy egyszerűen csak fantázia szülte teremtményekkel van dolgunk, de a rutinos olvasó már nem esik bele ebbe a csapdába, a kifordított valóságban valójában mind benne vagyunk. Az író fejlett megfigyelőképességeit és intuitív rezgéseit dicséri az, ahogy keresztül lát rajtunk, egyszerű embereken, de átnéz a valóság szövetén is, aminek hatására aztán összeáll fejében a történet, és ennek hatására meg is kapjuk ezeket a furcsa-abszurd novellákat emberekről, helyzetekről, melyek végső soron mi magunk vagyunk.

Ami a fantasztikus irodalomban a weird, az most itt, jelen esetben a szépirodalomban az irrealitás prózája. Szokatlan metaforák, még szokatlanabb gondolati leképeződések és átfordítások – ezek nemcsak új stílusjegyek, hanem afféle aláírás is, hiszen bárhol nyitjuk ki a kötetet, felolvashatunk a szöveg közepéről, végéről is akár, akkor is magán hordozza minden egyes bekezdés, sőt, majdhogynem minden mondat a szerző egyediségét. Ilka rajtuk hagyta a prózai ujjlenyomatát, mi pedig újra-és újra felfedezzük.

9/10

A kötetet a Kalligram Kiadó jóvoltából olvashattam el.