Könyvajánló: Bauer Barbara: Vörös posztó (2023)
2024. március 25. írta: FilmBaráth

Könyvajánló: Bauer Barbara: Vörös posztó (2023)

Színek és életek

voros_poszto.jpg

Színek és életek. Kemény és súlyos könyv, amely nem lép túl ugyan a műfaji határokon, mégis magvas mondanivalót hordoz. Bauer Barbara bátran írt ebben az alkotásban olyan fontos dolgokról, amelyekről sokáig hallgattunk. Márpedig beszélni kell róluk, különben örökre elvarratlan szálak maradnak belőlük. Ilyen téma például az ötvenes nők élethelyzete, akik túl vannak már az első fiatalságukon, ők a család motorjai, miközben már gyérül a haj, fokozódik a klimax, repülnek kifelé a gyerekek, és akkor a karrierrel is kellene kezdeni valamit. A másik nagyon súlyos témakör az erőszakból született gyermekek sorsa és az ezzel kapcsolatos elhallgatás, amely túlzás nélkül életeket és generációkat tett tönkre. És akkor a rákról még nem is beszéltünk. Drámai történet, amely köré azonban mégis sikerül olyan hangulatot teremteni, hogy pozitív lesz a végkimenetel. Nagyon szeretem az írónő könyveit, mert jól egyensúlyoznak a romantika és a dráma között, úgy mesél fontos dolgokról, hogy megőrzi a könnyedségét, közérthető és befogadható, mégsem tartalmas a leírás. Ez a kötet azonban a szokásosnál mélyebbre ment, a végén kiderül, hogy azért, mert a  szerzőnek személyes érintettsége van, hiszen ő is elérkezett az ötvenes éveibe és szembe kellett néznie egy súlyos betegséggel. Ez ad nagyobb tétet ennek a sztorinak, amely fokozatosan bomlik ki, a kicsit nehézkesebb kezdés után magába szippant, és nem ereszt. Jól megfogalmazott és érdekesen megírt történet, egy nagyon nehéz témakörben, amelyről elképesztő erővel mesél a szerző. Túllép a romantikán az írónő, ez már inkább dráma, szintlépés az előző kötetekhez képest, mégis magán hordozza a szokásos stílusjegyeket. Nem könnyű olvasmány, de megéri rászánni az időt.

Laura háromgyermekes édesanya, az élete tökéletesnek látszik, azonban ezen a reggelen megtudja, hogy rákos. Éppen a dédnagymamája műveiből készült kiállítás előkészületeit tervezi megtekinteni, amikor elájul. Egy idősebb úriember siet a segítségére, aki, mint később kiderül, a kiállítás rendezője, és egy nagyon érdekes napot töltenek együtt, melynek eredményeként Laura szembenéz a múltjával, hogy elkezdjen végre a jelenben élni.

Négy generáció, négy női sors. Manapság sok szó esik a transzgenerációs traumákról, ezúttal is erről van szó, döbbenet szembesülni vele, hogy mennyire meghatározza az életünket a felmenőink sorsa. Laura élete tökéletesen boldognak tűnik, azonban nagyon hamar kiderül, hogy ez egyáltalán nem így van, hiszen a családjáért feláldozta a saját életét, miközben mindenkivel törődik, elveszítette önmagát az úton. A dédnagymamája a festményeivel üzen neki, és mire a kiállítás végére ér, ráébred arra, hogy milyen súlyos titkokat őrzött a családja, mi volt az oka az elhallgatásnak, és rátalál saját magára. Nem könnyű utazás ez, hiszen valóban fajsúlyos témákkal kell szembenéznie, végig kell gondolnia nemcsak önmaga, hanem dédnagymamája, nagymamája és édesanyja életét, csak így érti meg, hogyan jutott el odáig, hogy elégedetlen az életével, amelyet egészen addig jónak gondolt, amíg nem tudta meg, hogy beteg. Most és így kellett találkoznia Ádámmal, aki szintén súlyos terheket cipel, és a két ember között egy nagyon különös kapcsolat alakul ki, dacára annak, hogy csak aznap találkoztak.

Hihetetlen, mennyi fájdalom fért bele ebbe a könyvbe, mennyi tönkrement sors, de Laurának még van esélye arra, hogy változtasson az életén, pont azért, mert most szembesült azzal, hogy véges a napjainak száma. Mikor nézzen szembe a valóban fontos kérdésekkel, ha nem most? Tényleg boldoggá teszi, hogy a családjáért élhet vagy szüksége van arra, hogy önmagával is törődjön? Belegondolt abba, hogy milyen ötvenesnek lenni, szembesülni azzal, hogy elszállt a fiatalság, a szépség is nagyrészt oda, mégis nőnek kell maradni, annak minden szépségével és nehézségével együtt? Tudta vajon, hogy mi az oka annak, hogy az édesanyja a szeretetével fojtogatja, miközben a nagymamája bármilyen hihetetlen, de nem szereti az édesanyját? A képeken keresztül katartikus erejű felismerésekre tesz szert, ezáltal bezárul a kör, a dédnagymamája, aki hiba próbált meg segíteni a lányán és az unokáján, most neki próbál segítő kezet nyújtani, hogy változtatni tudjon az életén. Letehetetlen könyv, amely kiválóan keretbe foglalja több generáció életét.

Óriási tabu a szovjet katonák által megerőszakolt nők által átélt borzalom és az ebből született gyermekek sorsa. Bauer Barbara nem fél a maga eszközeivel erről a témáról beszélni, okosan teszi, nem a brutális valósággal sokkol, hanem a lelki tényezőkre helyezi a hangsúlyt. Vajon megérhető-e, hogy egy édesanya nem szereti az erőszakból született gyermekét, lehet-e ezen változtatni, illetve milyen felnőtt lesz az ilyen szeretetlen közegben felnövekedett gyermekből? Nem könnyű téma ez, amelyről mégis beszélni kell, és így kell ráirányítani a figyelmet, ahogyan a szerző teszi. Valóban szintet lépett az írónő, aki úgy ír valóban fajsúlyos dolgokról, hogy mégis bele tudja szőni a romantikát, mélységet ad a történetnek, mégsem lép túl a műfaji határokon. Nem jó olvasni ezt a könyvet, mégsem lehet letenni, mert valóban fontos dolgokról szól, amelyekről igenis beszélni kell. Kicsit nehezen indulnak be az események, azután azonban annál inkább bele lehet veszni a történetbe, amelyből rengeteget lehet tanulni. Jó és fontos könyv, amit mindenkinek ajánlok, aki nem könnyed szórakozásra vágyik.

9/10

A könyvet a Jaffa kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7818327431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása