Az élet és az irodalom labirintusa. Ebben bolyong a főszereplő, miközben válaszokat próbál találni a velük kapcsolatos nagy kérdésekre. Sok tanulsága van ennek a történetnek, de a legfontosabb talán az, hogy az út a lényeg, nem az, hogy hová érkezünk meg. Nagyon szerteágazó a történet, a szálak a végén mégis összeérnek, hogy aztán egy csattanós végkifejlettel záródjon, melynek eredményeként jó sok gondolkodni valót hagy az olvasónak. Nagyon különleges ez a könyv, rá kell hangolódni, hiszen a szenegáli irodalom finoman szólva sincs a fősodorban, ezért először nem könnyű elkapni a fonalat, de aztán azon kapjuk magunkat, hogy a főszereplő fiatalemberrel együtt nyomozunk izgatottan. Mert egy idő után rájövünk, hogy a hozzánk hasonló könyvmolyokat igenis érdekli, hogy mi az irodalom célja, értelme és nagyon izgalmas belelátni abba, hogy egy író hogyan éli meg a sikert, a bukást, majd azt, hogy megírja élete főművét. Amivel csak akkor van baj, ha elsőre sikerül és csak akkor, ha elsőre nem sikerül, hiszen mindkét esetben tovább űzi-hajtja magát a szerző, aztán vagy összejön a siker, vagy nem. Én nagyon szurkolok Sarr-nak, hogy ne csak erről a kiemelkedő sikerű könyvről legyen majd ismert, hiszen tehetséges, mint a nap, ráadásul értékelni is tudja, hogy mit jelent a díj, amit kapott. Egyrészt nem ez az első könyv, amit megírt, tehát megküzdött érte, másrészt pedig tűpontosan leírta ebben a történetben, hogy milyen az, ha valaki csak egyetlen jó könyvet tud megírni, ezért talán ő maga el tudja kerülni ezt a csapdát. Tényleg nem könnyű megszeretni ezt az alkotást, kicsit nehezen húz be a történet, de aztán, amint rájön az olvasó, hogy itt bizony az irodalomról történik az értekezés egy nagyon érdekes aspektusból, hirtelen elkezd figyelni, és rájön, hogy ez a fiatalember milyen okosan ír. Mert itt valójában nem a történet a lényeg, ez csak ok arra, hogy elkezdjen filozofálni az irodalomról. Nem szájbarágósan, hanem érdekesen, több, mint 400 oldalon keresztül fenn tudja tartani az érdeklődést, és el tudja gondolkodtatni az olvasót. Ez egy jó könyv.

2018-ban egy fiatal szenegáli író, Diégane Latyr Faye kezébe kerül egy régen elfeledett könyv, amelynek szerzője a megjelenés utáni botrány után eltűnt. A fiatalember nyomozni kezd, miközben zajlik az ő élete is, lassan, de biztosan megismerjük T.C. Elimane történetét is...

Irodalom az irodalomban, avagy irodalmi krimi vagy valami hasonló. Valójában a műfaj nagyon nehezen meghatározható, hiszen van benne minden, miközben két idősíkon zajlanak az események, és a szemünk előtt lassan feltárul a múlt, a jelen is érdekesen alakul. Miközben lassan folydogál a főszereplő élete, kibontakozik egy másik történet is, de mindez csak ürügy arra, hogy egy jót filozofáljunk arról, hogy van-e értelme az irodalomnak? Mit ad hozzá az élethez és mit vesz el belőle? Felfalja-e a szerzőt vagy egy magasabb szintre emeli? Értelmet ad-e az életnek vagy elveszi a figyelmet az ennél fontosabb dolgokról? Élet vagy irodalom? Éljük-e az életet vagy szenteljük magunkat teljes mértékben az irodalomnak? A megfejtés nyilván az arany középút lenne, ugyanakkor írónak lenni egy különleges állapot, és megmondom őszintén, én egyáltalán nem irigylem a szerzőket, hiszen iszonyú küzdelmeket kell megvívniuk saját magukkal azért, hogy megszülessen egy mű. De vajon tényleg pokolra kell menni ahhoz, hogy remekmű szülessen? Megéri a fáradtságot illetve tudja egyáltalán a szerző, hogy mit vállal, amikor minden energiáját arra fordítja, hogy megírja élete főművét? Izgalmas kérdések ezek, amelyekre nem biztos, hogy megkapjuk a válaszokat, de minden esetre elég kimerítő ízelítőt kapunk abból, hogyan születik meg egy könyv, mit áldoz fel érte a szerző, mit nyer vele és mit veszít.

Egy újabb izgalmas kérdés az, hogy mi történik abban az esetben, ha elsőre sikerül a nagy mű. Mit kezdjünk az életünkkel utána? Szétfolynak az évek vagy össze tudjuk szedni magunkat annyira, hogy megismételjük a sikert? Egyáltalán mit kezdjünk a sikerrel és a bukással? És mi van akkor, ha először nem derül ki, hogy a főművet már megírtuk, de vagy mi nem jövünk rá, hogy ez az volt, vagy a közönség. Mindkét esetben tragikus a helyzet, amivel nem könnyű együtt élni. A siker és a bukás kéz a kézben jár, arról nem is beszélve, hogy van olyan eset, amikor egy szerző bukásával egy kiadó is bukik, és ezért több ember élete is összefonódik, néha egészen meglepő módon. Nehéz az írók élete, lássuk be, sokkal különlegesebb helyzetben vannak, mint az átlagemberek, nagyon érdekes belepillantani a gondolkodásmódjukba, hiszen ilyenekről nem nagyon szoktak írni, talán ezért tudott ekkorát szólni ez a könyv. Ráadásul nagyon tehetséges a szerző, jól adagolja a mondanivalót, és úgy juttat el a katarzisig, hogy mindvégig fenn tudja tartani az érdeklődést.

Az egyetlen hibája a könyvnek az, hogy, kicsit lassan indulnak be az események, de utána annál gyorsabban húzza be az olvasót a történet, és miközben egyre kíváncsibb lesz arra, hogy mi derül ki T.C. Elimane-ról, az is érdekli, hogyan alakul a főszereplő sorsa. Miközben ez egy nagyon erős filozófiai mű, azt is megtudhatjuk, milyen a Franciaországban élő szenegáli írók élete, ismereteket szerezhetünk erről a nagyon érdekes helyzetben lévő szerzőkről, akik két világ között élnek, és mindig kívülállók maradnak. Sokrétű alkotásról van szó, amelyre nem könnyű ráhangolódni, de tényleg érdemes rászánni az időt és az energiát, mert egy nagyon egyedi műről van szó, amelyet kár lenne kihagyni az életünkből. Én együltő helyemben olvastam végig, bár az eleje kicsit nyögvenyelős volt a számomra, de aztán mindenképpen választ szerettem volna kapni arra, hogy egyrészt ki az az Elimane, mi az ő élettörténete, mi történik a főszereplővel, és jó volt gondolkodni az irodalomról és az életről. Unalom kizárt, ez egy izgalmas könyv, elsősorban ínyenceknek ajánlom, de mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel az irodalom mibenléte. Nem fog csalódni ebben a könyvben.

9/10

A könyvet a Park Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.