Filmkritika: Együtt kezdtük (2022)
2022. augusztus 11. írta: !Márk!

Filmkritika: Együtt kezdtük (2022)

egyutt_1.jpgAzzal már nem vállalunk nagy kockázatot, ha kijelentjük: felszállóágban van a magyar filmgyártás. Míg régebben (főleg a 2000-es években) kimondottan szitokszónak számított a magyar film megnevezés, addig ezt a negatív skatulyát sikerült megsemmisíteni a 2010-es évek végén, 2020-as évek elején. Egyrészt többségében rendkívül színvonalas és érdekes alkotások kerültek ki kis hazánkból, másrészt egyre inkább jelennek meg a hazai filmipar palettáján azok a rendezők, akik újszerű, magyar szempontból hiánypótló alkotásokkal örvendeztetik meg a közönséget. Ezt az újkeletű hullámot lovagolta meg Kerékgyártó Yvonne rendezőnő is legújabb filmjével, az Együtt kezdtükkel.

A film 2011-ben kezdődik, egy végzős középiskolás osztály életébe nyerünk bepillantást. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, megkapjuk az ilyenkor ismerős archetípusokat: van nagyszájú macsó, kissé félénk hősszerelmes, az elérhetetlen lány, a különc, visszahúzódó kocka, és természetesen egy szerelmes pár is terítékre kerül. Ennek a párnak az esküvőjére kerül sor jó 10 évvel később, ez pedig kiváló apropó arra, hogy újra összetrombitálják a régi bandát. Az egykori osztálytársak pedig finom borok, valamint mesés badacsonyi tájak társaságában visszaemlékeznek a múltra, felidézik a régi, szép időket, de természetesen felszínre törnek a régi sérelmek, érzelmek is.

egyutt2.jpg

Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy az Együtt kezdtük elsősorban egy dialógközpontú film. Nincsenek nagyjelnetek, a cselekmény leginkább a karakterek közti párbeszédeknek köszönhetően gördül tovább, ami nem egy egyszerű feladat, de az alkotóknak sikerült megugrani. Óriási pozitívuma a filmnek, hogy valós ihletésű, életszagú karaktereket láthatunk, így a háttérben meghúzódó drámai szálak, illetve érzelmi töltetek is jóval átélhetőbbek. Az ilyen filmek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy mű, forgatókönyv által generált hősöket kapunk, de itt szerencsére nem ez a helyzet. Több ponton is rendkívül hitelesnek érződnek a látottak, mintha tényleg az életből merítették volna ezeket a készítők. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a drámai csúcspontok többsége elég szkriptszagú , ettől függetlenül az összkép nagyon autentikusnak és önazonosnak hat.

Az is jó döntés volt, hogy egy-két ismert arcot leszámítva (Jordán Tamás, Mucsi Zoltán, Pálmai Anna) jobbára ismeretlen, fiatal színészeket láthatunk a vásznon, ezzel is még emberközelibbé téve az élményt. Ezen felül a film nagyon erősen hagyatkozik a hangulati elemekre. Itt nem a történet kerül előtérbe, hanem a karakterdinamikák, az emocionális töltet, ami ebbe a nyári, balatoni, esküvős miliőbe beágyazva egészen remekül működik. A film nézése közben szinte kedvet kap a néző ahhoz, hogy ő is leüljön egy kellemes, napfényes teraszra a barátaival, hogy aztán egy ízletes bor társaságában kitárgyalja az élet nagy dolgait. És ezen a ponton válik igazán érdekessé a film: hiába látunk fiatal felnőtteket, akiknek már elindult egy úton az életük, amikor újra találkoznak a régi osztálytársakkal, gyakorlatilag újra gyerekekké válnak, és ugyanazokat a butaságokat követik el, mint hajdanán. Ugyanis annak ellenére, hogy ezek az emberek független, pályájuk elején lévő figurák, az iskolai közegbe visszakerülve újra és újra előkerülnek a régi, iskolai hierarchiában elfoglalt pozíciójuk, ami kiből jobb, kiből rosszabb emlékeket idéz elő.

egyutt3.jpg

A hangulati faktor növeléséhez a kiemelkedően jó filmzene is hozzátesz, élén Lábas Viki és Járai Márk külön, ehhez a filmhez szerzett dalával, ami a gyönyörű és megindító filmvégi montázs aláfestő zenéje. Ráadásul a film igyekszik tanulságokkal is szolgálni a közönség számára. Nagy hangsúlyt kap például az egyéni és csoportos felelősségvállalás, a 20-as évei végén, 30-as évei elején járó fiatal felnőttek egzisztenciális válsága, vagy akár a társadalmunk által ránk aggatott megfelelési kényszer. Elcsépeltnek hangozhat, de a film ezt nagyon szolid eszközökkel, szinte észrevétlenül prezentálja, nem pedig tolakodó módon.

Végszó: Szó sincs arról, hogy az Együtt kezdtük egy megkerülhetetlen mestermű lenne, viszont aki egy karakter -és párbeszédközpontú dramedy-re vágyik, annak kifejezetten ajánlott darab. A dráma és a humor többé-kevésbé működik, a főhősök pedig szerethetőek és hétköznapiak. Nagy érzelmi hatású, profin összerakott film, ami az idei év egyik, ha nem a legnagyobb mozis meglepetése, pozitív értelemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5917904767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása