Szexuális jellegű témákat boncolgató filmet nem egyszerű készíteni. Az alkotók bicskája gyakran beletörik ebbe a szubzsánerbe, talán éppen a téma érzékenysége, tabu jellege miatt. Szerencsére kivételek mindig vannak, ezúttal Sophie Hyre rendezőnő rukkolt elő egy minimalista kamaradarabbal, amelyben központi szerepet kap a szex.
Nancy (Emma Thompson) a 60-as éveiben járó, özvegy nő, aki úgy érzi, hogy a szexuális életének vannak még felfedezetlen területei. Hogy ennek a kíváncsiságnak eleget tegyen felfogad egy fiatal, sportos, férfi prostituáltat (Daryl McCormack). A dolog azonban közel sem megy annyira zökkenőmentesen, mint ahogy azt a nő elképzelte. A bemelegítő beszélgetés során pedig nagyobb mélységekbe merülnek alá, mint amire bármelyikük is számított volna.
A Minden jót, Leo Grande! egy Covid alatt forgatott film, kevés szereplővel és helyszínnel. Ennek megfelelően a hangsúly leginkább a párbeszédeken van, a két karakter egymáshoz való viszonya alapján kapunk róluk tágabb ismereteket. Persze ott van a filmben a szex is, mint központi elem, az intimitás mégis inkább egy eszközként szolgál arra, hogy előrébb lendítsék az alkotók a történéseket. A szexre gyakran hivatkoznak egyfajta önmegvalósításként is, ezt a témát pedig intelligensen járja körül a film. Emma Thompson karaktere egy olyan nő, aki úgy érzi, hogy élete során sok mindenből kimaradt, ezeknek a hiányosságoknak a metaforája pedig az általa megtapasztalt szexuális világ. Ezeket a témákat pedig a létező legnagyobb természetességgel és hétköznapisággal érinti az alkotás, ami miatt könnyen lehet azonosulni a cselekmény során megmutatkozó helyzetekkel, gondolatiságokkal.
Mivel azonban egy másfél órás játékfilmről van szó, így szinte elkerülhetetlen, hogy itt-ott azért ne legyen forgatókönyvszagú a film. Bármennyire is szimpatikus és szívhez szóló az, amit a másfél óra nagy részében látunk, néhol az arányokat kifejezetten rosszul kezeli Sophie Hyde, arról nem is beszélve, hogy időnként a realitás talajától is elég erőteljesen elrugaszkodik. Egy picit rövidebb, kompaktabb film képében kimondottan jól működő hatást keltett volna az összkép, így viszont néha érződik, hogy az alkotóknak igencsak komoly fejtörést okozhatott a játékidő tartalommal való kitöltése.
Kárpótlásul a színészi alakítások egészen remekek. Izzik a levegő a két főszereplő között, abszolút megvan az a fajta kémia, ami elegendő ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy ilyen jellegű mozit. Daryl McCormack higgadt és érzékeny játéka igencsak szórakoztató, a film igazi sztárja azonban Emma Thompson, aki újfent bizonyította, hogy nem véletlenül emlegetik korunk legjobb színésznői között. Elképesztő, mennyi mindent bevállalt Thompson ebben a korban, alakításának komplexitásával pedig egészen székbe szögező élményt ad a nézőnek. Szerencsére a dialógusok nagy része is működik, sikerül a készítőknek gondolatot, szimpátiát és érdeklődést kiváltani a közönségből. Ez az egész pedig egy igencsak kellemes humorú, szellemes köntösbe van bújtatva.
Végszó: A Minden jót, Leo Grande! egy ambiciózus, kreatív alkotás, aminek megvannak a maga hibái, illetve azon jelenetei, amelyek túlságosan filmszerűnek és életidegennek hatnak. Ennek ellenére az összkép egy szórakoztató, olykor vicces, olykor drámai és elgondolkodtató mozit eredményez, amit gyakorlatilag korosztálytól függetlenül bárkinek lehet ajánlani.
