Nagyon szeretem a disztópia műfaját, különösen akkor, ha valamilyen katasztrófa felé sodródó világot ábrázolnak, egy ilyen súlyos esemény alatt játszódnak vagy éppen az utóéletét, feldolgozását mutatják be. Viszont ebből az alzsánerből nem sok olyat olvastam, ami Magyarországon játszódna, és azok is inkább novellák voltak. Valahogy eddig elkerültek a műfaj magyar helyszínes regényi, egészen Rojik Tamás művéig, ami jó belépő volt a magyar cli-fik (climate fiction rövidítése, olyan fikciós művek, amelyek a klímaváltozás jövőbeli hatásait mutatják be. Forrás: lexiq.hu - idegen szavak) világába.

A történet zömében (néhány más magyar helyszínű kitérővel) Budapesten játszódik, ​valamikor a 2050-es években. Magyarország, ahogy az egész világ, a bekövetkezett klímakatasztrófa okozta kihívásokkal küzd. A szerencsésebbek a belső kerületekben élvezik az állam által biztosított jólétet. Viszont akik a peremkerületekben élnek, nem sok jóra számíthatnak. Az állam szigorú szabályait mindenkinek be kell tartania, és ami a legfontosabb, a fennálló rendet nem szabad megkérdőjelezni. Dani, a magának való fiú és osztálytársa, Anikó abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumába járhatnak. Mindketten kilógnak a sorból egy kicsit, így nem véletlen, ha hamar megtalálják a közös hangot. A kamaszok félénk barátkozását és a kibontakozó szerelmét azonban félbeszakítja egy újabb katasztrófa, aminek következtében a fiatalok elszakadnak egymástól és az egész addigi életük fenekestül felfordul.

A fülszöveg alapján egy ifjúsági disztópia képe rajzolódik ki, ami a felszínen igaz is, azonban a Szárazság sokkal több ennél. Noha a főszereplői kamaszok a korosztályuknak megfelelő problémákkal, élethelyzetekkel, addig a környező világ kemény és kilátástalan, ami sokkal komolyabb eseményeket sejtet, mint két tini barátságának, majd lassan kibontakozó szerelmének alakulása. Ezen érzelmi ívnek is helye van a történetben, finoman beleágyazódik a cselekményívbe, sőt a hangulathoz elengedhetetlen, de a fókusz igazából a klímakatasztrófán és a hozadékain van, amibe a két szereplő akaratán kívül belekeveredik, és általuk olvasók is megtudhatják, mi rejlik e tökéletesnek megálmodott, végletekig beszabályozott társadalom hátterében.

A háttérvilágot legjobban a könyv ezen részlete illusztrálja: „Csak annyi vizet használj, ami feltétlen szükséges! A WC-t kizárólag használt vízzel öblítsd le! Ha visszaélést látsz, jelentsd a legközelebbi felnőttnek vagy a szolgáltatónak!” A víz luxuscikké vált, amit be kell osztani, a felszíni vizekből csak a Duna, Tisza és a Balaton fogyatkozó készlete létezik ebben jövőben. Ez előrevetíti a vízhiány rémképét, ami napjainkban is kísérti az emberiséget, sőt a világ bizonyos (afrikai, ázsiai) részein már most is tapasztalható. A regényt olvasva elgondolkodtam: mikor következik be ehhez hasonló a valóságban? Vajon meddig húzhatjuk? Meddig játszadozhatunk a Föld erőforrásaival? Sajnos, záros határidőn belül bizonyára kiderül, és a hatása nem lesz kellemes. De a vízhiány csak az egyik hozadéka a klímaváltozásnak, a regény kitér egy másikra is, mégpedig a hőmérséklet drasztikus emelkedésére, ami a vízhiánnyal együtt szinte lehetetlen helyzetet teremt. A mű kiválóan ragadja meg ennek a lehetséges következményeit, olyannyira, hogy még én is beparáztam, noha ebből a szempontból elég borúsan látom a jövőt, és részben felkészültnek érzem magam erre a lehetséges rosszra, mert néhol horrorba illő ez a jövőkép.

És ha már az ábrázolásnál tartunk, át is térnék az írásmódra, ami egyszerre nyers és gyönyörű. Nyers a megfogalmazás, mert nem kertel és már-már húsbavágó keménységgel vázolja fel az eseményeket, az ember arcába vágja a félresepert igazságokat a klímaváltozás súlyosságáról, amiket a legtöbben inkább nem is akarnak észrevenni. Ebből a szempontból figyelemébresztő is a mű, elgondolkodhat rajta az ember egy pohár víz fölött. És felteheti magának a kérdést, hogy meddig lesz még? Igen, a kötet sorai bekúsznak a bőr alá, hogy hónapok múltán is ott maradjanak. Hatásuk fogva tartja az olvasót. Mégis, noha a szerző nem kertel, a stílusa csodaszép, még a legsúlyosabb gondolatát is öröm olvasni, mert minden sora igényes és átgondolt, és a történet kivitelezése is pazar.

Ez a gondolatmenet pedig átvezet a nézőpontra és a karakterekre. A regény egy elég szűk nézőpontból indul. Először Danit és Anikót, majd a szemükön keresztül a családjukat, osztálytársaikat ismerhetjük meg. A főszereplők hátterének ismertetése közben folyamatosan beékelődnek a társadalomról képet adó információk, melyek fokozatosan tágítják a nézőpontot, mígnem elérünk az életüket felforgató eseményekig, ahonnan inkább a cselekményé a főszerep. Az események folyása közben pedig kibuknak az eleinte tökéletesnek hitt társadalmi berendezkedés az átlagember elől eltitkolt hibái és rejtett machinációi, amikkel főhőseink is csak a véletlenek összjátéka folytán szembesülnek. Izgalmas volt ezeket a háttérben zajló mesterkedéseket olvasni, mert remekül volt ábrázolva a zűrös politikai háttér. De ugyanez elmondható a két főszereplőről is. Mind Dani, mind Anikó karaktere jól kidolgozott, határozottan kirajzolódó, egyedi személyiségük van. Kilógnak a sorból, nem is kicsit, de ez előnyükre is válik, és kedvelhetővé teszi őket. Így a helyzetük is sokkal átélhetőbb, és könnyebb belehelyezkedni a helyzetükbe, megérteni a motivációikat és a titkok kibukása utáni elkeseredésüket.

A Szárazság összességében egy remekül megírt ifjúsági disztópia. Sötét, nehéz jövőképet vetít elénk, ami a lehető legrosszabbat hozza ki a társadalomból, amit a szerző kitűnően illusztrál a különféle rétegek bemutatásával. Szereplői jól kidolgozott hús-vér karakterek, akikkel könnyű azonosulni. A kötet szókimondóan gyönyörű nyelvezettel megírt, elgondolkodtató olvasmány, amit nem csak az ifjúsági korosztálynak ajánlok, hanem bárkinek, aki egy elgondolkodtató cli-fit szeretne kézbe venni.

10/10

A könyvet a Tilos az Á Könyvek jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.